A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Horváth Vilmos: Kisvízfolyások műszaki és ökológiai szemléletű rendezése, hasznosítása

A kisvízfolyás rendezés és hasznosítás mindhárom elvi, ökológiai filozófiai alapra támaszkodhat nem tévesztve szem elől, hogy a tervezett munkálatok – az ökológiai szempontok érvényesítése mellett – a terület népesség megtartó képességének megőrzését, vagy fejlesztését, a terület okszerű hasznosítását, a népesség jólétét kell hogy szolgálják. A kisvízfolyások ökológiai jellemzése A kisvízfolyás nem csupán vízelvezető meder, csatorna, hanem fontos élőhely, fontos tájesztétikai elem. A szűken értelmezett folyóvízi ökoszisztémákat a következő tényezők határozzák meg: • a szubsztrátumok minősége, • a szedimentációs folyamatok, • az áramlások, • a fény- és hőviszonyok, • az oxigénháztartás, • a vízkemizmus és bioprodukció, • a visszaduzzasztás. A vízfolyások medrében megkülönböztetünk finom- és durvaszemcsés anyagokat

, melyek mozgása és áthelyeződése a patakok normális „életjelenségeihez” tartozik. A finomszemcsés anyagokból álló mederalzat elsősorban az alacsonyrendű fajok számára fontos élettér. Az iszap- és homokrétegek felszínén és pórusaiban kékmoszatok, férgek, rovarlárvák élnek. Az ilyen textúrájú rétegekben gyökeresednek a magasabbrendű növények. A durvaszemű szubsztrátumok szemcséi között az áramlásmentes terekben szintén sok faj talál menedéket és táplálkozási lehetőséget. A nagyobb kövek, vízbe nyúló fatörzsek és gyökerek mögött kialakuló áramlási holtterek fontos tartózkodási helyek sok halfaj számára. A köveken és növényi részeken bevonatok telepednek meg. A vízfolyások egyes szakaszain eltérőek a szedimentációs viszonyok és az ezekhez alkalmazkodott életközösségek. A vízgyűjtőn történő beavatkozások megváltoztathatják a szedimentáció jellegét és mennyiségét, és ez az életközösségek alapvető átalakulásához vezethet. Az alzat biológiailag aktív pórustereiben élő alacsonyrendű szervezetek különösen érzékenyek az ilyen változásokra, mivel a fokozódó szedimentáció a pórusokat eltömíti. A finomszemcsés anyagok lerakódása közvetlenül is veszélyeztet egyes állat- és növényfajokat: finomszerkezetű fogó- és szűrőszerveiket működésképtelenné teszi, a kisebb termetű rögzült fajokat eltemeti. A vízfolyások életközösségeit meghatározó tényezők közül a legspecifikusabb az áramlások hatása. Szerepe jelentős a hő-, szedimentációs és vízkémiai viszonyok kialakításában. A patakokban élő fajok egyrészt morfológiailag, másrészt életmódjukban alkalmazkodtak az evolúció során. Egyes fajok az áramlásmentes terekben tartózkodnak, míg mások esetében a test laposodott el, vagy rögzítő- és kapaszkodószervek alakultak ki. Az eltérő áramlási viszonyokkal rendelkező partszakaszok más és más életközösségeknek adnak életteret. A legtöbb halfaj ivadékai más áramlást kedvelnek, mint a kifejlett egyedek. A patakok fény- és hőviszonyai szoros összefüggésben állnak egymással. A hazai vízfolyásokat természetes állapotukban zárt növényzet kíséri, amely a vízfolyásokat méretüktől függően részben, vagy teljesen beárnyékolja. A patakok esetében ez teljes árnyékolást, szórt fényviszonyokat jelent. A víz alatt a lebegőanyagtartalom a meghatározó. A patakok csekély mélysége és ebből adódó belső fényviszonyai lehetővé teszik a makrofiták (virágos növények, algák) megtelepedését az egész mederben. Természetes állapot mellett csak az erős sodrás képes ezt a folyamatot megakadályozni. A parti növényzet eltávolítása után a makrofiták robbanásszerűen szaporodnak el a mederben és a parti sávban, akadályozva a lefolyást, megváltoztatva az ökológiai viszonyokat. A besugárzás mennyiségével megemelkedik a víz hőmérséklete is és ez az életfolyamatok felgyorsulásához vezet. 3