A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Fehér Ferenc, VTOSZ: Az EU-s pályázatok csapdái a területi vízgazdálkodásban

körben kerüljön sor öntözésfejlesztésre és hatékonyabb aszály elleni védekezés is kiépülhessen (különös tekintettel a globális felmelegedés hatásaira), az öntözés üzemelés támogatási rendszerét kell kialakítani! Általában vita van azon, hogy az Európai Unió nem csak hogy nem ad működési támogatást, de annak se örül, ha ezt a nemzeti támogatás keretében adja egy adott ország. Mintha az öntözés ez alól kivétel lenne: szinte minden EU ország, ahol magas szintű az öntözési kultúra, jelentős támogatásokat ad az öntöző gazdaságoknak. A támogatás mértéke elérheti, sőt meghaladhatja az 50 %-ot. Amikor Uniószerte költségmegtérülésről beszélnek, az öntözést szeretik ebből kihagyni. Amikor mi Magyarországon azt vetjük fel, hogy a vízrendezésben még egy ideig nem lenne szabad elvárni a költségmegtérülést (hiába van ez így az Unió számos országában), az öntözés tekintetében (ami egyértelműen egy gazdasági tevékenység része) mindenki nagyon elnéző. Számos ország gazdáinak érdekeit keményen védik az öntözési támogatások magas szinten tartásával és a költségmegtérülés elodázásával, miközben nálunk teljesen piaci körülmények között teljes körű költségmegtérülés van. És közben csodálkozunk, hogy az öntözés fejlesztésében nincs érdemi előrelépés! 8. A melioráció felélesztése A korábban Magyarországon, de Európa számos országában kialakult három kategóriájú vízrendezési rendszer: főmű (kizárólagos állami tulajdonú mű), közcélú mű (vízitársulati mű) és tábla szintű mű (üzemi mű) rendszere a mezőgazdaság birtokviszonyainak átalakulásával megbomlott. A főművek és a közcélú művek üzemeltetése, fenntartása – még ha időnként jelentős nehézségekkel is – megoldható, bár a csökkenő állami források mindkét műcsoportnál kritikus helyzeteket idézhetnek elő. Teljesen megoldatlan azonban a harmadrendű művek helyzete. A volt üzemi műveket az önkormányzatok kapták meg, azonban fenntartásukhoz, üzemeltetésükhöz se forrásuk, se eszközük, se szakértelmük nincs. A földtulajdonosok, földhasználók jelentős része (kivétel talán a termelőszövetkezetekből átalakult társas vállalkozások) nincs felkészülve a harmadrendű művekkel kapcsolatos feladatokra, és a korábban létesültek karbantartás hiányában 15 év alatt tönkrementek. Így történt ez a korszerű táblaszintű vízgazdálkodást lehetővé tevő meliorációs művekkel is. Az elmúlt évtizedben az ilyen jellegű fejlesztések a korábbiak tört részére estek vissza, és sajnos arra sem volt elég akarat és forrás, hogy a már elkészült meliorációs műveket karbantartsák, megfelelően üzemeltessék. Pedig számos példa volt rá az 19982000. közötti nedves, belvizes időszakban, hogy a meliorált területek rossz műszaki állapotuk ellenére is kisebb belvízkárokat szenvedtek. A korábban elkészült meliorációs rendszerek, elsősorban a talajcsövezett területek helyreállítása még ma sem reménytelen. A működésképtelenség egyik oka általában a gyűjtők (elsősorban a nyílt árkok) feliszapolódása, a talajcső kitorkolások eltömődése. Ezen a gyűjtők rekonstrukciójával viszonylag könnyen lehetne segíteni. A lefektetett műanyag csövek várható élettartama 50 év, tehát „még van bennük” 25-35 év. Problémát jelenthet esetleg a drénszívók feliszapolódása, eltömődése is. Vannak megfelelő, nagynyomású mosóberendezések, de egyszerű feltárásokkal esésirányban is lehetséges lenne a kimosás. Valószínűleg a mélylazítások hatása is eliminálódott már. Ezen a mélylazítás egyébként is aktuális megismétlésével lehetne segíteni. Nyilvánvaló, hogy ahol gépészeti és elektromos berendezések is kapcsolódtak a drénrendszerekhez (pl. automata átemelők), ott az elhasználódott, ellopott berendezéseket pótolni kell. Azok a meliorációs megoldások, amelyeket a 80-as évek végéig alkalmaztak Magyarországon, mindenben megfeleltek a kor színvonalának. Talajcsőrendszereink hasonló elvek alapján, hasonló kivitelezési gyakorlattal készültek, mint a holland, német, lengyel, francia vagy angol rendszerek. Az a szakmai tudás, ami a hetvenes-nyolcvanas évek meliorációs rendszereit létrehozta, még nagyrészt megvan, tehát ha ténylegesen jelentkeznének ilyen igények, nem ezzel lenne a baj. Nagyobb gondot a tőkehiány és a szövetkezési készség hiánya jelent! A meliorációs művek, a meliorációs beavatkozások drága megoldások. Megtérülésükhöz nem elég a jó kondíciókkal adott támogatás, pályázati lehetőség. A meliorált területeken olyan versenyképes, eredményes gazdálkodást kell folytatni, ami kitermeli ezeknek a beruházásoknak a költségeit, sőt az üzemeltetés, fenntartás költségeit is. Félő, hogy a magyar mezőgazdaság ma még nincs ebben a helyzetben. 6