A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. SZEKCIÓ: A TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOK - DR. VARGA GÁBOR: Erdő és a meliráció

• a talaj felszínén érkező, és az erdőtalajban beszivárgott víz megtisztul a növényvédőszerektől, gyomirtószerektől és műtrágyáktól, • jelentősen csökkenti a talajvízszintet, • párologtatással emeli a levegő relatív páratartalmát. Természetesen az erdei meliorációt ezen hatások teljes egészének figyelembe vételével kell megvalósítani. Ellentétben azzal a rossz köztudatban élő véleménnyel, mely szerint az erdő természetes vízgazdálkodása a fentiek alapján olyan jó, hogy beavatkozást nem igényel. Pedig ismeretes, hogy a térségi vízgazdálkodás, a kiépített rendszerek hatékonyságának a rovására megy, ha az erdők vízgyűjtő részén nem, vagy csak részben valósul meg a melioráció. Tehát a meliorációnak - az erdei területeken is - e tevékenység legfontosabb összetevőjének az intenzív vízgazdálkodásnak a vízválasztókon kell kezdődnie, és a vízgyűjtő egészére kell kiterjednie. így az erdős területeken következetesen meg kell valósítani az erdők meliorációját, mely az erdők vízvisszatartó hatásnövelését kell hogy célozza

. Meg kell valósítani, és ki kell építeni, valamint fenn kell tartani a víz és hordalékvisszatartó elemeket. Az erdőből mindenképp kilépő vizek koncentrált, kormányzott elvezetését, hasznosítását. A tarvágások gondos végrehajtásával meg kell előzni a váratlan lefolyásnövekedést. Az új erdők telepítéséhez egyrészt vízrendezett területet kell biztosítani, másrészt az új erdőtelepítése alkalmazkodjék a víztelenítési és erózió elleni védelem igényeihez. Mindezek mellett meg kell találni a kitermelő, fóldhasznosító, erdőhasznosító erdőgazdálkodás megfelelő arányát úgy, hogy a vízgyűjtőinkben a vízgazdálkodást, és a mezőgazdálkodást segítő egyensúly álljon elő. Az erdő és a melioráci

ó eszközi kapcsolata mellett fontos szólni a fizikai kapcsolatukró

l, az egymás melletti létükről, hisz a mezőgazdaság sokkal intenzívebb meliorációjával az erdő azon határvonalon találkozik, amelyen a bioszféra teljes kiterjedően választó vonalat jelent. E határvonalon találkozik két olyan kultúra, melynek vízgazdálkodásában nagy különbségek vannak. Míg az erdő jó víztározó és sok vizet fogyaszt, a csapadék 70-75 %-át hasznosítja addig a mező rosszabb víztározó és kevesebb vizet fogyaszt - a csapadékoknak mintegy 50 %át hasznosítja. Ezen különböző lefolyási tulajdonságokkal bíró területekről lefolyó vizek kölcsönösen lehetnek romboló, illetve javító hatásúak. A leggyakoribb a vízgyűjtő magasabb területein fekvő erdőkből kilépő víz, mely elszórtan vagy koncentráltan a mezőgazdasági területeken eróziós károkat, a völgyfenéken pedig hordaléktorlódásból eredő károkat okoz. Hasonló károk jelentkezhetnek a mezei területekről erdőkbe lépő szabályozatlan vizek, mely az avartakaró, humusz lepusztulásához, az erdő vízháztartási egyensúlyának felbomlásához vezethet. Mindezen lefolyó vizek szabályozottan és koncentráltan, kölcsönösen segíthetik e területek időszakos vízhiányának enyhítését: • az erdőkből kilépő vizek tározóban történő felfogásával, a mezőgazdaság hasznosításával, • az erdőn koncentráltan átvezetett vízvisszatartó művekkel ellátott árkokkal, • a sík területen lévő erdők mellé telepített szabályozott vízszintü csatornákkal, mely az erdei talaj vízutánpótlását biztosíthatja. Tehát a melioráció keretén belül a vízgazdálkodásnak és az erdészetnek együtt kell az egész vízgyűjtőn a megfelelő fogadóteret biztosítani a csapadékvíz számára, illetve biztosítani a felesleges vizek károkozás nélküli elvezetését. Ehhez a munkához kell közösen megfogalmaznunk normákat, alapelveket, kialakítanunk mintaterveket, melyek súlyozva tükrözik a melioráció fontosságát, nagyságát, a művelési ágankénti meliorációban, kifejezve ebben a munkálatokhoz szükséges anyagiak arányát, és 528