A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)
4. SZEKCIÓ: FOLYÓGAZDÁLKODÁS - GUTI GÁBOR: A denkpáli hallépcső funkcionális vizsgálata a szigetközi Duna-szakaszon
éves megfigyelés során 238 példány és 20 halfaj került elő a létesítmény középső szakaszáról (3. ábra). Az elektromos halászgéppel 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben végzett vizsgálatok 26 halfajt mutattak ki, amelyek közül 11 minden évben megtalálható volt, 4 faj esetében azonban csak egy-egy példány került elő a három év alatt (1. táblázat). A réselt halátjáróban elhelyezett halcsapdával 5 alkalommal végeztünk felmérést 1999-ben. Összesen 548 halegyedet fogtunk, amelyek 20 fajhoz tartoztak. Ezek közül 5 fajt (sebes pisztráng, lapos keszeg, vörösszárnyú keszeg, compó, vágócsík) nem mutattunk ki az elektromos halászgéppel végzett halászatok során. A három utóbbit csak a lefelé mozgó halakat gyűjtő felső rekeszben találtuk meg. A két rekesz fogási eredményei változóak voltak, az alsó rekeszből 15, a felső rekeszéből 10 halfaj került elő (1. táblázat). A vizsgálati eredmények értékeléséhez elektromos halászgéppel végeztünk referencia felméréseket a hallépcső alvízi szakaszának környékén, a Duna 1833 és 1832 fkm szelvényei között, az 1998 és 2001 közötti időszakban 10 alkalommal, amelyek során összesen 29 halfaj került elő (1. táblázat). Az eredmények értékelése Minőségi hatékonyság A denkpáli hallépcső alvízi térségében, a Duna partvonala mentén végzett halállomány felmérések során kimutatott 29 halfaj közül néhány (pl. dunai galóca, szivárványos pisztráng, kövicsík) igen ritka, alkalmi előfordulású a Szigetközben. A kizárólag elektromos halászgéppel történt halfogások eredményei azonban nem reprezentálták teljesen az adott Duna-szakasz halfaunáját, mivel a mintavételi eszköz csak a folyó sekélyebb, partmenti sávjának felmérésére alkalmas. A Duna adott szakaszának halfaunáját alkotó fajok többségét (jelentős részük jó úszási képességekkel rendelkező, ún. reofil hal) a hallépcső mederében is megtaláltuk, ezért a létesítményt figyelemreméltó helyszínnek tekinthetjük a szigetközi halállomány hosszú távú megfigyelése szempontjából. A hallépcső medrében az elektromos halászgéppel végzett halászatok során kimutatott fajok száma 6 és 18 között változott alkalmanként. A kumulatív fajszám határozottan emelkedett az utolsó megfigyeléskor is, ezért várható, hogy az eddig kimutatott halfajok listája még gyarapodni fog a további felmérésekkel. A hallépcső halállományának térbeli eloszlására (2. ábra) jellemző volt, hogy az alsóbb szakasz felé haladva nőtt a fajgazdagság, illetve a lassú áramlású pihenőtavakban igen sok halfaj fordult elő. Ez a megfigyelés egyértelműen jelzi, hogy a létesítmény fontos részét képezik a pihenőtavak. A tószerűen kiszélesedő csatornaszakaszon szinte minden alkalommal találtunk limnofil fajokat (pl. csuka, ezüstkárász), de gyorsabb vízáramlású medencékben is rendszeresen fogtunk gyengébb úszási képességgel rendelkező halakat (pl. sügér, vágódurbincs, karikakeszeg, stb.). A halcsapda alsó rekeszének fogási adatai igazolták, hogy ez utóbbi halak képesek felúszni a réselt halátjáróig is. A felmérések során kimutatott halak között gyakoriak voltak a fiatal és kisebb méretű (<10 cm) példányok, amelyek úszási sebessége lényegesen elmarad az idősebb, szaporodóképes egyedekétől. A nagyobb halak (pl. 40 cm-nél hosszabb dévérkeszeg) jelenlétét kisebb arányban igazolták a vizsgálatok. A hallépcső hatékonyságára utal, hogy a nagy egyedszámú küszcsapatok rendszeresen megtalálhatóak a műtárgy felső szakaszán is. A küsz az úszási képességét tekintve nem tartozik a gyorsan úszó halak közé, mégis a leggyakoribb fajként észleltük az elektromos halászgéppel (44% 1998, 63% 1999) és a csapdával (45% 1999) gyűjtött mintákban egyaránt. Ausztriában a 279
