A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)
3. SZEKCIÓ: SZENNYVÍZCSATORNÁZÁS ÉS –TISZÍTÁS - DR. SOLTI DEZSŐ–DR. MEGYERI MÁRIA–DR. PÁSZTÓ PÉTER: Magyarországon alkalmazott szennyvíztisztítási technológiák új megközelítésben
BOI 5 85-98 % KOI 90-96 % NH 4-N téli 50-98 % nyári 69-99 % Pö 47-90 % lebegőanyag 69-98 % Jellemző módon a kedvező felső tartományban sűrűsödnek a hatásfok százalékok. Elsősorban a biológiai foszforeltávolítás kíván az üzemeltetőktől nagyobb technológiai fegyelmet és odafigyelést. Az önértékelést is jelentő kérdőív kitöltésekből kitűnik, hogy ennél a technológiánál a laborháttér biztosítására nagyobb gondot fordítanak, és általában a mérésadatgyűjtésen túl itt általában magasabb szintű az automatizáltság is. A három reaktorteres technológiák kialakításától eltérő megoldást valósítottak meg a felmérésbe vont két telepnél az ún. lebegő iszapfüggönyös anaerob-anox medencés kialakítást, ahol a szűrt szennyvizet (ívszitán átvezetett) a medence alsó terébe vezetik, ahol anaerob állapotok uralkodnak. A szennyvíz felfelé áramolva szembe találkozik a nitrátos recirkulációval. Anox körülmények alakulnak ki az iszapfüggönyben. A lebegő fűggönyös rendszernél az anaerob és anox térség aránya az érkező szennyvízmennyiségtől függ, ezért a technológia az alul- és túlterhelésre egyaránt érzékeny. Ezért ezt a megoldást <500 LE telepnél lehet hatásosan alkalmazni, >2.000 LE felett a rendszer kézbentartása, főleg a denitrifikáció beállítása sok üzemeltetési problémát jelent. A vizsgált telepek 50% körüli alulterheltsége ott, ahol a rendszer horizontálisan tagolt, ha egyegy technológiai sor önálló és nem kapcsolt gépészeti berendezésekkel került kialakításra, jelentős többlet költséget (az amortizáció vagy bérleti díj és az állóeszköz fenntartáson túl) nem jelentett, egyébként azonban igen. Az energia felhasználásban is gondok jelentkeztek, ha a berendezések működtetését nem lehetett a terheléshez illeszteni. (Mérés-szabályozás hiánya, frekvenciaszabályozás, egyedi lapátállítások, stb.) Ebben az esetben az 1,1-1,6 kWh/m 3 körüli fajlagos villamosenergia felhasználás 3 kWh/m J-re vagy a fölé ment. A „klasszikus" három reaktorteres nagyterhelésü eleveniszapos rendszerek [Dunaszekcső, Fertőendréd] a szervesanyag lebontáson túl a tápanyag eltávolítással szembeni követelményeket is képesek maradéktalanul kielégíteni abban az esetben, ha a szennyvíz hőmérséklete nem csökken 12 °C alá. Gondot legfeljebb a már több helyen jelentkezett és a rosszul értelmezett takarékosságnak felróható fuvókapacitás és a tartalék eseti hiánya jelent. Gyakori, hogy a korábbiakkal ellentétben jelenleg a kis és közepes szennyvíztisztító telepeknél elválasztó rendszerű csatornázás esetén is alkalmazzák a homokfogó műtárgyakat. A tapasztalatok szerint a beruházási többletköltség az üzembiztonság növelésben és a karbantartási pótlási költségmegtakarításokban visszatérül. A rácsszemét és esetleges homok kezelés-elhelyezés a 15-20.000 LE-nél kisebb telepek esetében legfeljebb meszes kezelést illetve víztelenítést jelent a rácsszemétnél és csakúgy, mint a homoknál szeméttelepi lerakást. A szennyvíziszapok vonatkozásában a vegyszeres vagy vegyszer nélküli gravitációs sűrítésen túl, többnyire centrifugával vagy szalagszűrővel víztelenítik és sajnos még ritkábban komposztálás után, helyenként injektálással átadják mezőgazdasági hasznosításra, de inkább depóniába helyezik. Az üzemeltetőknek, a mezőgazdaságnak, de a nemzetgazdaságnak is az az érdeke, hogy érvényesüljön a „recycling first", azaz a végtermék kerüljön vissza a természeti körforgásba még akkor is, ha nem a hasznosító, hanem az üzemeltető fizet érte. A különösen a vízszegény - félarid - területeken szükség lenne a vizek újrahasználatára is, közvetlen újrahasználatra azonban a vizsgálatba vont kapacitás-határokon belül (kivéve a természet közeli technológiákat) nem találtunk példát. 217
