A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

3. SZEKCIÓ: SZENNYVÍZCSATORNÁZÁS ÉS –TISZÍTÁS - KÁRPÁTI ÁRPÁD: A szennyvíztisztató–iszapkezelő együttes jövője

Természetes biomassza termelés és humifikáció Az elmúlt évszázadig a haszonnövény termesztésben keletkezett biomasszának csak a termék része került el a termőhelyről, míg a kevésbé értékes növényi részek helyben maradtak. Az utóbbiak közvetlenül, vagy az állattartásban történő felhasználásuk után a trágyával visszakerültek a termőhelyre. A legutóbbi évtizedekben azonban a növényi maradványok ipari és energetikai hasznosítása is ugrásszerűen megnőtt (1). A szalma, vagy fa alapú ipari termékek (papír, szintetikus cellulóz, bútor) döntő hányada, hasonlóan az élelmiszerek szennyvízbe, vagy egyéb hulladékba kerülő részeihez ezért ma már nem kerül be a talaj természetes anyagforgalmába. Nem keletkezhet abból a talaj, illetőleg humusz. Márpedig a talaj humusztartalmának folyamatos az elbomlása. Folyamatos persze az oda visszakerülő növényi és állati maradványokból a keletkezése is. A kettő egyensúlya a talajok tápanyagtárolása, s így természetes termőképessége fennmaradásának az alapja (2). Az emberiség gátlástalan talajrabló tevékenységének, az erdők-mezők megújuló humusztápanyag forrása ilyen csökkentésével a helytelen erdőgazdálkodásnál is nagyon nehezen visszafordítható következményei lehetnek. Ez az erdőtalajok tönkremenetelét, pusztulást jelenti. Gyakran látványos talajerózió a mértéktelen erdőirtások következménye. Ez részben a fizikai, kémiai, részben a biológiai folyamatok drasztikus módosításának a következménye. A lombkorona napfény árnyékoló hatásának megszűnésével a talaj nedvességtartalmának a jelentős csökkenése, kiszáradása a biológiai folyamatok lelassulását, a humifikáció leállását, s a korábban felhalmozódott szerves anyag teljes mineralizációját, a tápanyagok kimosódását eredményezi (2). A fentiek alapján is egyértelmű, hogy mind az erdőségi, mind a mezőségi talajok humusztartalmának a stabilizálása a növénytermesztésnek mennyire fontos tényezője. A humusz, mint tápanyag-puffer, a növények részére a tápanyagok (ammónium, nitrát, foszfát, kálium, stb.) időleges immobilizációját biztosítja, nagyságrendekkel lassítva a csapadékkal történő kimosódásukat. A növénytakaró csökkenésének, s a talaj ilyen kirablásának az következménye lehetett a nagy, ókori folyami kultúrák pusztulása (3). A szennyvíztisztításnak és az iszaphasznosításnak a talaj termőképessége fenntartásában, s így a környezet dinamikus egyensúlya stabilizálásában betöltendő szerepének, súlyának a pontosítása ezért a tudomány igen fontos feladata. A talaj és környezettudományok szakembereinek az erre irányuló törekvései folyamatosak, de sajnos csak a felismerésekig vezethetnek (2). A döntéshozatal szintjén a természet, s a hosszú távú stabilitás, fenntarthatóság érdekei rendszerint átláthatatlanok, s így háttérbe szorulnak. Ott többnyire a racionális pénzvilág, s az általa rövidtávra jól kiszámítható profittermelés érdekéi érvényesülnek. Az említett egyensúlyra történő törekvés hiánya, a természet kirablása, a mindennapi gyakorlat számos konkrét példáján látható. A szennyvíziszap sorsa kapcsán a humuszigény, s a humusztermelés szabályozása tisztázatlansága a legnagyobb gond. Eddig a humusz termelését, vagy termelődését kizárólagosan a természeti folyamatok, a növénytermesztés, vagy a növényi élet ciklusai részeként vizsgálták. Az emberiség azonban egyéb mindennapi szükségleteinek kielégítése kapcsán, a szennyvíztisztítás oldaláról is eljutott a humusz-kérdéshez (4, 5). El kellene dönteni, hogy a jelenlegi természetes humusz-termelődést kell-e, gazdaságos-e fokozni. Humusz termelésének lehetősége szennyvíziszapból Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a humusz termelését a növényi anyagok, maradványok felhasználása mellett úgynevezett biológiai hulladékok, közöttük a biotechnológiai folyamatok nem növényi maradványainak a hasznosításával mind fajlagos hozamát, mind az elérhető összes mennyiségét illetően fokozni lehet (6). Ez azt jelenti, hogy az állati maradványok, melléktermékek, valamint a különböző biotechnológiák maradványai, melyek könnyen 148