A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

7. szekció: Kommunikációs és pr feladatok a vízgazdálkodásban - Horváth Emil: Belső Kapcsolat

583

BELSŐ KAPCSOLAT HORVÁTH EMIL Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Amióta megalakult, s már egy évtizede egyre hatékonyabban működik a vízügyi PR, mást sem tartottak szem előtt a szakemberek, minthogy a „közönség kapcsolat” mindenek előtt. Ennek meg volt az igen súlyos oka, tudniillik a Bős-Nagymaros szindróma, amelynek előidézője pedig, a szakmánkat végletekig megalázó, hiszterizáló politika. Ez a közelmúlt, de minden bizonnyal a jelen is tartogat még nem kevés, az ágazat egészét érintő változást, amit azonban már más összefüggések determinálnak. Az elmúlt tíz év nagyrészt az önigazolás jegyében telt el a tájékoztatásban, ami érthető. Át kellett törni a hallgatás, agyonhallgatás falát, ami a szakmát körbevette. A szívós munka meghozta eredményét. Néhány éve egymást követik a OVF-útmutató füzetek, amelyek minden önkormányzathoz eljutnak, segítve őket a különféle helyi vízügyi problémák műszaki és jogi megoldásában. Az eleinte vízkárelhárítási feladatkörre koncentráló igazgatósági tájékoztatási (szak)emberek feladata bővült, mára lassan átfogja a működés egészét. A Víz világnapi rendezvények napjainkra országos méretűvé váltak, s kinőtte a vízügyi kereteket. Az utóbbi évek vízkáreseményei: rendkívüli árvizek belvizek, kommunikációs „levezénylése”, összességében inkább jobb volt, mint nem, de ennek értékelése külön tanulmányt érdemel. Az írott-és elektronikus sajtóban is egyre többet jelenik meg az ágazat. Történtek tehát előremutató dolgok a tájékoztatásban, ami a külső kommunikációt jelenti. Azt is észre kell venni azonban, hogy a vízügyi ágazat jelen struktúrájában – jelenti a szervezeti és emberi feltételeket –, nagyrészt elérte, amit évekkel ezelőtt célként fogalmaztak meg a közönségkapcsolatot illetően. Visszanyertük az emberek bizalmát, amit önhibánkon kívül vesztettünk el. Rendezett kapcsolatok kialakítására törekszünk a civil és nem-civilszervezetekkel. Ebben a munkában az igazgatóságok területi egységei (szakaszmérnökségek) is kiveszik részüket. Teljesen megfeledkeztünk azonban a szervezeten belüli kommunikációról, ami a mi szempontunkból legalább olyan fontos, mint a másik. Arról van szó, hogy az ágazatban megmaradtaknak, akik az alig több mint ötezres létszám túlnyomó részét alkotják és a fiatal szakembereknek, szükségük van szellemi pezsdülésre. Érezni, éreztetni kellene egymással, hogy vagyunk, szerte az országban. Távol egymástól, de nem szétszóratva. A ’90-es évek elején, az ágazatban végzett szociológiai vizsgálat már felhívta a figyelmet a szervezeten belüli feszültségekre, amit akkor, főként az átalakulás fájdalmas mindenapjai okoztak. Megmaradtak azonban bizonyos jelenségek, amelyek morális, szakmai okokra vezethetők vissza. Új helyzet állt elő, ami a „közönség” által, a szolgálatról mostanra már elfogadott –kedvező-képet, és ami a nem túl rózsás belső viszonyokat illeti. Utóbbin segíthet jelentősen a belső kommunikáció. A mindennapos munkakapcsolaton túl jó lenne, ha mindannyiunkban tudatosulnának azok az emberi szakmai, értékek, amelyek a vízügyi szervezetben kristályosodtak ki az elmúlt másfél évszázad folyamán. Ezeket kell hangsúlyozni, amelyek például a közelmúlt árvízvédekezésein is megcsillantak. A belső kommunikáció eszközei, többek között, vízügyi, központi kiadványaink, amelyek tartalmilag főként szakmai jellegűek, de vannak köztük „irodalmi” ihletésűek is. Sajnos, nem mindegyik nyújtja azt az elvárható színvonalat, ami megillet bennünket, olvasókat. Emellett kiadási(?), szerkesztési(?) gondok is észlelhetők veretes szakmai kiadványainknál.