A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Várallyay György: A talaj szerepe a területi vízgazdálkodásban

tényezők jelentős (számos helyen túlnyomó) része is a talaj vízháztartásával kapcsolatos (16). Szemléletesen mutatja be ezt a FAO adatai alapján készített 1. ábra. Érvényes mindez Magyarországra is, ahol a talaj termékenységét gátló tényezők (2. ábra) és a káros talajdegradációs folyamatok nagy része ugyancsak a talaj vízgazdálkodásának oka vagy következménye (8). Magyarország természeti adottságai között (is) nagy biztonsággal előre jelezhető, hogy a mezőgazdaságfejlesztésnek és a környezetvédelemnek egyaránt a víz lesz egyik meghatározó tényezője, a vízfelhasználás hatékonyságának növelése a területi vízgazdálkodás javítása, illetve ennek érdekében a talaj vízháztartás-szabályozása pedig megkülönböztetett jelentőségű kulcsfeladata (4, 11, 13). Vízkészleteink ugyanis korlátozottak (1, 7). A lehulló csapadék a jövőben sem lesz több (sőt a prognosztizált globális felmelegedés következtében esetleg kevesebb) mint jelenleg, s nem fog csökkenni tér- és időbeni változékonysága sem (4, 5, 13 ). Hazánkban – elsősorban a Magyar Alföldön – pedig éppen ennek van megkülönböztetett jelentősége. Az átlagos 550 mm évi csapadékmennyiség ugyanis optimális eloszlásban a növények zöménél még a jelenleginél jóval nagyobb termések előállításának vízigényét is fedezné. Az átlagos csapadékmennyiség azonban többnyire szeszélyes időbeni és területi megoszlásban hull le, gyakran csupán szerény hányada jut el a növényig. Ezért adódik azután gyakran zavar a növények vízellátásában, s van, vagy lenne szükség a hiányzó víz utánpótlására, illetve a káros víztöbblet eltávolítására – esetleg ugyanabban az évben, ugyanazon a területen (2, 15, 16). A 85–90 %-ban szomszédos országokból érkező felszíni vizeink mennyiségének növekedésére sem lehet számítani, különösen nem a kritikus „kisvízi” időszakokban. Felhasználhatóságuk mértékét nemzetközi egyezmények szabályozzák, az országból kilépő vízfolyások garantálandó víz-minőségével együtt. Felszín alatti vízkészleteink ugyancsak nem termelhetők ki korlátlanul súlyos környezeti következmények nélkül, mint erre az utóbbi években a már-már katasztrofális következményekkel járó Duna–Tisza közi talajvízszint- süllyedés hívta fel a figyelmet (1, 3, 7). A korlátozott készletekből először a növénytermesztés vízellátásával szemben elsőbbséget élvező – gyorsan növekvő – egyéb vízigényeket (lakossági vízellátás, ipar, állattenyésztés, üdülés, természetvédelem) kell kielégíteni. Mivel ezek is jelentős mértékben növekszenek, a fokozott mértékű felhasználással óhatatlanul romló vízminőség pedig újabb és újabb vízkészleteket zár ki a növénytermesztési vízfelhasználásból, egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a biztonságos biomasszatermelés növekvő vízigényét a jövőben Magyarországon (is) csökkenő vízkészletekből kell kielégíteni. A rendszertelen időjárási helyzetek, valamint a gyakran mozaikosan tarka talajtakaró kombinációi igen változatos vízháztartási helyzeteket (belvízveszély, aszályérzékenység) eredményez(het)nek Magyarországon, elsősorban a Magyar Alföld változatos mikrodomborzatú, talajtakarójú és talajvizű területein, mint erre a kilencvenes évek aszályos esztendőinek sorozata, vagy az 1998., 1999. és 2000. évek katasztrofális árvíz- és belvízhelyzet nyomatékosan és fájdalmasan rámutattak. Márpedig a mezőgazdasági termelés jelenlegi körülményei között az elmúlt időszakhoz viszonyítva lényegesen nagyobb jelentősége van a termésbiztonságnak, a termesztési kockázatok csökkentésének, a szélsőséges nedvességviszonyok, ökológiai stressz-helyzetek megelőzésének, kiküszöbölésének, mérséklésének (2, 4, 5, 11, 12, 14 ). Mindez csak a vízfelhasználás hatásfokának növelésével képzelhető el és valósítható meg, amelynek alapvető eleme a talaj vízháztartásának, nedvességforgalmának hatékony szabályozása. 544