A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Dr. Varga Gábor: Erdő és a melioráció

• a talaj felszínén érkező, és az erdőtalajban beszivárgott víz megtisztul a növényvédőszerektől, gyomirtószerektől és műtrágyáktól, • jelentősen csökkenti a talajvízszintet, • párologtatással emeli a levegő relatív páratartalmát. Természetesen az erdei meliorációt ezen hatások teljes egészének figyelembe vételével kell megvalósítani. Ellentétben azzal a rossz köztudatban élő véleménnyel, mely szerint az erdő természetes vízgazdálkodása a fentiek alapján olyan jó, hogy beavatkozást nem igényel. Pedig ismeretes, hogy a térségi vízgazdálkodás, a kiépített rendszerek hatékonyságának a rovására megy, ha az erdők vízgyűjtő részén nem, vagy csak részben valósul meg a melioráció. Tehát a meliorációnak – az erdei területeken is – e tevékenység legfontosabb összetevőjének az intenzív vízgazdálkodásnak a vízválasztókon kell kezdődnie, és a vízgyűjtő egészére kell kiterjednie. Így az erdős területeken következetesen meg kell valósítani az erdők meliorációját, mely az erdők vízvisszatartó hatásnövelését kell hogy célozza. Meg kell valósítani, és ki kell építeni, valamint fenn kell tartani a víz és hordalékvisszatartó elemeket. Az erdőből mindenképp kilépő vizek koncentrált, kormányzott elvezetését, hasznosítását. A tarvágások gondos végrehajtásával meg kell előzni a váratlan lefolyásnövekedést. Az új erdők telepítéséhez egyrészt vízrendezett területet kell biztosítani, másrészt az új erdőtelepítése alkalmazkodjék a víztelenítési és erózió elleni védelem igényeihez. Mindezek mellett meg kell találni a kitermelő, földhasznosító, erdőhasznosító erdőgazdálkodás megfelelő arányát úgy, hogy a vízgyűjtőinkben a vízgazdálkodást, és a mezőgazdálkodást segítő egyensúly álljon elő. Az erdő és a melioráció eszközi kapcsolata mellett fontos szólni a fizikai kapcsolatukról

, az egymás melletti létükről, hisz a mezőgazdaság sokkal intenzívebb meliorációjával az erdő azon határvonalon találkozik, amelyen a bioszféra teljes kiterjedően választó vonalat jelent. E határvonalon találkozik két olyan kultúra, melynek vízgazdálkodásában nagy különbségek vannak. Míg az erdő jó víztározó és sok vizet fogyaszt, a csapadék 70-75 %-át hasznosítja – addig a mező rosszabb víztározó és kevesebb vizet fogyaszt – a csapadékoknak mintegy 50 %át hasznosítja. Ezen különböző lefolyási tulajdonságokkal bíró területekről lefolyó vizek kölcsönösen lehetnek romboló, illetve javító hatásúak. A leggyakoribb a vízgyűjtő magasabb területein fekvő erdőkből kilépő víz, mely elszórtan vagy koncentráltan a mezőgazdasági területeken eróziós károkat, a völgyfenéken pedig hordaléktorlódásból eredő károkat okoz. Hasonló károk jelentkezhetnek a mezei területekről erdőkbe lépő szabályozatlan vizek, mely az avartakaró, humusz lepusztulásához, az erdő vízháztartási egyensúlyának felbomlásához vezethet. Mindezen lefolyó vizek szabályozottan és koncentráltan, kölcsönösen segíthetik e területek időszakos vízhiányának enyhítését: • az erdőkből kilépő vizek tározóban történő felfogásával, a mezőgazdaság hasznosításával, • az erdőn koncentráltan átvezetett vízvisszatartó művekkel ellátott árkokkal, • a sík területen lévő erdők mellé telepített szabályozott vízszintű csatornákkal, mely az erdei talaj vízutánpótlását biztosíthatja. Tehát a melioráció keretén belül a vízgazdálkodásnak és az erdészetnek együtt kell az egész vízgyűjtőn a megfelelő fogadóteret biztosítani a csapadékvíz számára, illetve biztosítani a felesleges vizek károkozás nélküli elvezetését. Ehhez a munkához kell közösen megfogalmaznunk normákat, alapelveket, kialakítanunk mintaterveket, melyek súlyozva tükrözik a melioráció fontosságát, nagyságát, a művelési ágankénti meliorációban, kifejezve ebben a munkálatokhoz szükséges anyagiak arányát, és 528