A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

5. szekció: vízminőségi kárelhárítási eszközök, technológiák, esettanulmányok - Dr. Fekete Endre – Kozák Péter: Javaslatok vízminőségi kárelhárítási technológiák kidolgozására az üzemi és területi vízminőségi kárelhárítási tervek tapasztalatai alapján

JAVASLATOK VÍZMINŐSÉGI KÁRELHÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK KIDOLGOZÁSÁRA AZ ÜZEMI ÉS TERÜLETI VÍZMINŐSÉGI KÁRELHÁRÍTÁSI TERVEK TAPASZTALATAI ALAPJÁN DR. FEKETE ENDRE – KOZÁK PÉTER Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság A Tisza- vízgyűjtőn a közelmúltban lezajlott környezetszennyezések egyre fokozottabban felerősítették azt az igényt, hogy a vízgyűjtőn található potenciális szennyező források haváriája esetén, lehetőség szerint már a részvízgyűjtő területén, a szennyező objektumok térségében lehessen hatékony kárelhárítási tevékenységet végrehajtani. A 2/1999. (K.H. Ért.15.) KHVM-KÖM együttes utasítás a vízminőségi kárelhárítással összefüggő területi tervekről és a 21/1999. (VII.22.) KHVM-KÖM együttes rendelet a vízminőségi kárelhárítással összefüggő üzemi tervek készítésének, karbantartásának, korszerűsítésének szabályairól a vízminőségi haváriák megelőzésének, illetve havária esetekben a szennyezések körzetében végrehajtandó beavatkozásoknak adminisztratív technikai lépéseit tárja fel. Az elkészített és engedélyezésre benyújtott üzemi kárelhárítási tervek ellenőrzésre, valamint a területi kárelhárítási tervek készítése során több olyan tapasztalatunk született, amelyeket egy esetleges operatív beavatkozás során figyelembe kell venni. Ezek közül kettőt emelnénk ki. 1. Az üzemi terv készítésére kötelezett üzemeknek csak mintegy 70-75 %-a nyújtott be tervet. Ezeknek a terveknek is csupán 75-80 %-a olyan színvonalú, hogy hiánypótlás és kiegészítés nélkül beépíthető a területi tervekbe. Az előbb említettek felvetik azt a problémát, hogy mi történik akkor, ha egy ilyen objektumnál történik vízminőségi Havária? A 132/1997. (VII.24.) kormányrendelet, amely a vízminőségi kárelhárítással összefüggő feladatokat szabályozza, előírja, hogy a károkozó (üzem) erőforrásait igénybe véve kell a beavatkozást végrehajtani. Abban az esetekben, ha az üzemnek sem terve, sem eszköze, sem személyi állománya nincs a feladathoz rendelve, a vízügyi igazgatóság – igaz, hogy a károkozó költségére – a saját eszközeivel és személyi állományával köteles elvégezni a kárelhárítást. Ebből az a tapasztalat, hogy a vízügyi igazgatóságnak területi tervében szerepeltetnie kell, az eszköz- ész anyag beszerzéseknél pedig gondoskodnia kell azokról az anyagokról, amelyek fent említett esetekben szükségessé válnak. 2. A második problémakör a jelenleg alkalmazott kárelhárítási technológiákat érinti. A DélAlföld és Szeged térségében végzett felméréseink és vizsgálataink szerint a felszíni vizeinkre (állóvizek, csatornák, folyók) potenciális veszélyt jelentő objektumok 43,5 %-a esetén olajszármazékok – ásványolaj, benzinfrakciók, gázolaj, finomított olajok, stb.) – képeznek veszélyes anyagot. Az általunk a „vízi környezetben nem kívánatos egyéb anyagok” kategóriájába sorolt szerves vegyületek közül a glikolok 32,8 %, alkoholok 16,1 %, aromás szénhidrogének 0,9 %, mennyiségét, míg a lúgok és savak 0,7 %-ot képviselnek. A vízi környezetben kifejezetten toxikus anyagok mennyisége 6,0 %. Ebben a körben a legjelentősebb tétel az élelmiszeriparban használt cseppfolyós ammónia (4,5 %), míg 1,5 %-ot tesznek ki a klórtartalmú fertőtlenítőszerek („Hypó”), formaldehid, nehézfémek (galvánüzemi fürdők), cianidok. A felsorolt toxikus és a vízi környezetben nem kívánatos anyagok okozta vízszennyezések esetén az operatív beavatkozás lehetőségei, illetve a rendelkezésre álló technológiák a következők. 389