A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

5. SZEKCIÓ: ASZÁLY ÉS ÖNTÖZÉS - Megyeri László: A 2000. évi aszály és öntözés a Körösök völgyében

A talajvíz 1999/2000. telén - a hátsági területek kivételével - igen magasra emelkedett, több helyen az eddigi maximumot is túllépte. A tavaszi tetőzés után azonban jelentős talajvízszintsüllyedés következett be, ami végül is a november-augusztusi időszak egészére vonatkozóan a sokévi átlag körüli vízállást eredményezett. A talajvíz szintje jellemzően januárban-februárban érte el maximumát és helyenként jóval sokéves érték fölött kulminált (több kútnál történelmi maximum alakult ki), a kora tavaszi hónapokban stagnáló, lassan süllyedő tendenciák voltak a jellemzőek, amelyek még mindig jóval az átlagos fölött voltak. A nyár és az ősz folyamán gyors süllyedés vette kezdetét, minek következtében decemberben már átlagosan 40 cm-rel a sokévi átlag alatti értékek váltak jellemzővé. A sokéves érték alá a talajvízszint jellemzően az augusztus hónap táján került, amely az egyik magyarázatát adhatja annak, hogy az igen forró és csapadékszegény időjárás ellenére mégsem alakult ki katasztrofális mértékű aszályhelyzet az Igazgatóság működési területén. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a növények számára szükséges nedvességet az év eleji belvízi helyzet, valamint a magas talajvíz az év mintegy hatvan százalékában biztosítani tudta. Az aszály inkább az őszi időszakra kezdte komolyabban éreztetni hatását, amikorra is a talaj víztartalma egyrészt a csapadékszegény időjárás, másrészt a süllyedő talajvízszint miatti drasztikusan lecsökkent. A napsütéses órák számát is figyelembe véve a reprezentatívnak tekinthető mezőberényi állomás adatai is szélsőséges értéket mutattak. 2000-ben 2226 óra volt az észlelt érték, ami az észlelés kezdete óta (1986) a legmagasabb és jelentősen - 274 órával - haladja meg az átlagos értéket. Az aszályossági index (PAI) 2000-re vonatkozó területei eloszlását a 2. sz. ábra szemlélteti.

3 Megállapítható, hogy a PAI értékei az országban - néhány peremvidéki állomás kivételével mindenütt meghaladták az aszály küszöbértékének tekintett 6,0-ot, tehát országos aszályról beszélhetünk. Az alföld középső és déli részén az index 8-12 közötti értékei a jellemzők (közepes, illetve súlyos aszály), a Szeged környéki déli országrészben a PAI érték 12-nél is nagyobb volt. A KÖVIZIG területén 8-10 közötti PAI értékek adódtak, tehát közepes aszály volt a jellemző. A PAI 2000. évi országos átlagát 1931-től vizsgált évekkel összehasonlítva azt állapítjuk meg, hogy az a rangsorban a 6. helyen áll, azaz ilyen erősségű aszály átlagosan 10-12 évenként fordul elő. az ideinél aszályosabb évek a - PAI országos átlaga szerint rangsorolva - a következők voltak: 1952, 1992, 1993, 1990, és 1935. Ezek az évek a 2000. évinél azért voltak aszályosabbak, mert egyrészt a júliusi csapadék, melynek az aszály szempontjából a legnagyobb súlya van, sokkal kevesebb volt, másrészt a talajvíz szintje mélyebben helyezkedett el. A 2000. esztendőt mégis egészen kivételesnek kell minősítenünk, mert - legalábbis a XX. században nem fordult elő, hogy a belvíz és az aszály egyetlen évben olyan szélsőséges legyen, mint 2000ben. Az aszály vízgazdálkodási hatásai lényegében kettősek.

4 Egyrészt vizet kell juttatni a mezőgazdaságilag müveit területekre, ez az aszály elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszköze, mégpedig annál többet, minél erősebb az aszály, másrészt - az aszállyal rendszerint együtt járó kisvizes időszakban - az egyéb vízhasználók vízigényét is ki kell elégíteni, s mindezt a vízkészletek túlzott igénybevétele, a vízi ökoszisztémák sérelme nélkül. Az öntözési vízigények zöme a Tisza-völgyben, ezen belül különösen a Körös-vidéken jelentkezik. Az öntözési idényben a Körösök hasznosítható vízkészlete nem elegendő az öntözések számára, ezért azt, nagyobb részt pótolni kell a Tiszából. Erre szolgál a Tisza-Körös-völgyi együttműködő vízgazdálkodási rendszer, melynek legfőbb elemei a tiszalöki és a kiskörei vízlépcső a Tiszán, valamint a békésszentandrási vízlépcső a Hármas-Körösön. A vízlépcsők által felduzzasztott vizet nagy vízellátó csatornák és azok mellékcsatornái vezetik el az öntözni kívánt területekre. Szélsőségesen száraz években az öntözési igényeket a kritikus időszakokban a kiskörei tározóban tárolt víztöbbletből elégítik ki. 455