A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

4. SZEKCIÓ: ÁRVIZEK HIDROLÓGIAI ÉS HIDRAULIKAI KÉRDÉSEI - Jörg Uwe Belz–Dr. Goda László: A Duna hidrológiai monográfiájának megújítása

Összességében meg kellett állapítanunk, hogy a befektetett munka igen jelentős hányadát voltunk kénytelenek az adatgyűjtésre és előkészítésre fordítani. Mindez arra vezette a szerzőket, hogy javaslatot tegyenek a dunamenti országok együttműködő közösségének egy olyan közös, egységes hidrológiai adatbázis megszervezésére és felállítására, amely az adatok tárolásán túl az adatsorok összehangolását és időnkénti frissítését is fel tudja vállalni. A javaslat az egyműködő országok szakembereinek ez év májusi tanácskozásán kerül napirendre, és remélhetően a támogatásukat is elnyeri. 4. ÖSSZEFOGLALÁS Magyarországra, mint az Európai Unió tagságának várományosára számos, a vízgazdálkodásra is kiható feladat vár. Ezek egyikének a Duna vízgazdálkodásának vízgyűjtő-szemléletű kezelését tarjuk. Bár az EU-tagság hozhat ezen a területen szemléletbeli változásokat, tény, hogy a feladat valójában az EU-tól függetlenül is létezik és - a ma számosnak mondható - Duna-medencebeli ország összehangolt együttműködését igényli, függetlenül attól, hogy az egyes országok az EU­nak tagjai vagy sem. Ezen a területen a Dunamenti Országok Hidrológiai Együttműködése olyan fórum, amely több évtizedes múlttal, a nemzetközi hidrológiában tapasztalt szakembergárdával bír. Ebből adódóan növekvő szerepet vállalhat a Dunamenti és a Duna-medencebeli nagytérségi vízkészlet-gazdálkodási, vízkárelhárítási és környezetvédelmi feladatok hidrológiai hátterének fejlesztésében, az ezt szolgáló információs bázis és egységes, összehandolt módszertan kidolgozásában. Mindezekre tekintettel tevékenysége a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemelne (Magyarországon is), amelynek ki kellene terjednie az aktuális feladatokba való intenzívebb bevonásra, a projektek pénzügyi hátterének biztosítására, valamint eredmények mind szélesebbkörű publikálásának támogatására is. Irodalom 1. Bergmann et al. A Felső-Rába hidrológiai monográfiája, Schri/ten-reihe zur Wasserwirtschaft 23. Technical University of Graz, 1996. 2. Domokos M. A Duna-vízgyüjtőbeli országok hidrológiai együttműködésének három évtizede (1971-2000). Vízügyi Közlemények, 2001 évi 1. Füzet. 3. Goda, L. - Zsuffa, I. Hidrológiai adatok homogenitás számítása a Szmirnov-Kolmogorov próba élesített változatával. Hidrológiai Közlöny, 1994/3 Budapest 290

Next

/
Thumbnails
Contents