A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)
1. SZEKCIÓ: A VÍZGAZDÁLKODÁS FELADATAI MAGYAROSZÁG EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA KAPCSÁN - Blaskovics Gyula: A vízerő-hasznosítás magyarországi kényszere – a vízfolyások energiamérlegéből levezetve
mederállapotok megőrzése, konzerválása az utókor számára folyóink belépcsőzését kívánja. Az ezt be nem látó természetvédelem az oktalan anya majomszeretetéhez hasonló, aki gyermekétől eltiltja a védőoltásokat, mert azok fájdalmasak. Szeressük okosan folyóinkat! 6 ÖSSZEFOGLALÁS A magyarországi hivatalos természetvédelem elveti a folyógazdálkodás legkorszerűbb formáját, a folyócsatornázást, melynek alapműtárgya a duzzasztómű, kiegészítői a hajózsilip, a vízerőmű és az egyéb kisebb műtárgyak, mint például az uszadék- és jégleeresztő zsilip vagy hallépcső. Célul tűzi ki viszont folyóink ősi, természetes állapotának megőrzését (azaz a folyógazdálkodás feladatainak a természeti erőkre hagyatkozását), mint európai unikalitást. Szerző nem vitatja a kitűzött cél prioritását, de állítja - és a víz természetbeni körforgásának energetikai elemzéséből kiindulva bizonyítja is -, hogy a vízerőművek kitiltása e célt nem szolgálja, sőt ellenkező eredményre vezet: a folyóinkban hagyott vízerő működése rohamos medermélyüléssel párosul. Az ezzel együtt járó vízszintcsökkenés következménye pedig a folyót kísérő holtágak, morotvák és mocsaras területek kiszáradása, a vizes élőhelyek megszűnése, a talajvízszint folyamatos süllyedése, a felszín fokozatos elsivatagosodása. A medermélyülés elméletileg korlátozható lenne a vízfolyási energiatöbblet mederbontó, hordaléktermelő munkájának ellenálló mederburkolással is. Nyilvánvaló ennek gyakorlati megvalósíthatatlansága, a nedvesített szelvénynek a folyó teljes hosszában történő kibetonozása vagy egyéb módon történő bevédése nemcsak finanszírozhatatlan, de a megcélzott természetességgel is ellentétes. A természetkárosító medermélyítés egyetlen, gyakorlatban alkalmazható megoldása: villamos energia termeléssel elvenni a folyótól munkavégző képességét. Ennek eszköze a vízerőmű. Ha másért nem, akkor ezért kell (!) a vízerőműveket hordozó zárt láncú belépcsőzést a magyarországi folyószakaszokon is megvalósítani. A vízerőmű legyen, vagy ne legyen kérdés eldöntésekor kiindulni csakis a tényekből szabad legalább is szakmai fórumon. Magyarországnak ma nincs saját folyója, amellyel szuverén módon rendelkezhetne. A területünket átszelő folyók pedig az elmúlt ötven évben kivétel nélkül elvesztették ősi, természetes állapotukat, határainkon kívüli szakaszaik gyakorlatilag belépcsőzöttek. Következményeként határainkon belüli szakaszaik is - akaratunktól és szándékainktól függetlenül - megszabadultak attól a hordaléktehertől, melynek szállítása az ősi természetes állapotok közepette lekötötte vízerőkészletüket. Azt pedig, hogy a felszabadult munkavégző képesség működésbe kezdett, az elméleti megfontolásokon túl a megfigyelt állapotváltozások tanúsítják: romlanak az ősi természetes állapotok jellegzetességei. A további romlás megállítása, a mai állapotoknak konzerválása az utókor számára, a ma emberének nem lehetősége, hanem kötelezettsége. Nekünk nincs választási lehetőségünk, muszáj folytami és befejezni folyóink külföldön megkezdett belépcsőzését. Ezzel teremtjük meg az utókor számára a választási lehetőséget: vissza akarja-e állítani néhány folyó ősi természetes állapotát, vagy sem? Ha igen, azt minden korlátozás nélkül megteheti az adott folyó vízlépcsőrendszerének tetszése szerinti visszabontásával. A villamos energia termelés ma ismert erőmümegoldásai közül ugyanis csak a vízerőmű működése nem okoz visszafordíthatatlan természeti elváltozásokat. Felszámolása után - miként azt néhány külföldi példa már bizonyította - a folyó úgy alakul vissza ősi, természetes állapotába, mintha a vízerőmű soha ott nem lett volna. 8
