A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)

1. SZEKCIÓ: Terület- és településfejlesztés és a vízgazdálkodás kapcsolata - Szentirmay György: Településfejlesztés és a víziközművek fejlesztése a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén

mutatójához Baranyában egy országos összehasonlításban is igen jónak mondható, mintegy 53 %-os, míg Somogyban mintegy 39 %-os szennyvízcsatorna-ellátottsági mutató viszonyítható. A korábbi években a beruházások területén darabszám és volumen alapján egyaránt a vízellátással kapcsolatos fejlesztések voltak - döntő mértékben - túlsúlyban. Az utóbbi időszakban - elsősorban a volumen tekintetében - érzékelhető volt a szennyvízcsatornázás-tisztítás javára bekövetkezett változás: e beruházások napjainkban a korábbinál jelentősebb arányt képviselnek. Fentiek egyrészről egyértelműen összefüggenek a fejlesztések pénzügyi támogatottságával, másrészről azonban jelzik azt is, hogy a közművesítésben soron következő, aktuális feladatok elsősorban a szennyvízelhelyezés területén jelennek meg. Mindezek eredményeként a közmü-olló további nyílása napjainkra gyakorlatilag megszűnt, sőt a folyamatban lévő, és tervezett fejlesztések e téren új szakaszt nyitnak: megkezdődött az olló záródása. A 2010 körüli időszakra a megyei szennyvízelvezetési koncepciók előirányzatainak megvalósítása esetén a szennyvíz-közművel ellátottak aránya mintegy 65-70 %-ra nő, az olló teljes zárását pedig - végső soron - a csatornázatlan területeken megvalósítandó korszerű közműpótlók használatbavétele fogja jelenteni. 3. KÖZMŰFEJLESZTÉSI IGÉNYEK A fejlesztési igények köre meglehetősen nagy, eredetük azonban ­tapasztalataink szerint - nagyrészt három fő kiváltó okra vezethető vissza: - általánosan ismertek a jelenleg ellátatlan területek bekapcsolására, ellátásba vonására irányuló törekvések, -további elvárásokat jelentenek a településfejlesztés által támasztott közműfejlesztési igények, - és mindezekhez a - végső soron helyi - igényekhez harmadikként egy külső igény is társul: Magyarország csatlakozni kíván az EU-hoz, az Unió pedig elvárásokat - igényeket - fogalmaz meg tagországai számára az élet különböző területein - így a vízellátás, valamint a szennyvízcsatornázás és szennyvízelhelyezés területén is. A helyi igények időben is, az elérni kívánt célokat tekintve is nagyrészt egybeesnek a külső elvárásokkal, és kölcsönösen erősítik egymást. Kielégítésük a vízellátás, és a szennyvízcsatornázás-szennyvízelhelyezés területén eltérő jellegű feladatok megvalósítását igényli: A vízellátás területén az aktuális feladat: az ellátás minőségének javítása. Működési területünk hidrogeológiai adottságai a vízmüvek nagy részénél a kitermelt víz felhasználás előtti kezelését teszik szükségessé, (a 46

Next

/
Thumbnails
Contents