A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)

2. SZEKCIÓ: Ivóvíz- és szennyvízminőség és tisztítástechnológia - Winkler Viktória: Ivóvíz- és szennyvízminőség

Hazánk falvaiban, potenciálisan többnyire helyben van elég víz, jó minőségű rétegvíz is, de azt fel kell tárni és az elszennyeződéstől meg is kell védeni. De hogyan? Sokan ezt a feladatot még ma is „csak" vízvédelmi kérdésnek tekintik, holott annál lényegesen több, elsősorban talajvédelmi kérdés, pontosabban csak a talajvédelemmel együtt oldható meg. A probléma megoldásának tehát egyetlen módja van: eredményesen talajvédelemmel kell megvédenünk a drága vízkincset, mert a kitermelhető víz minősége a talaj mindenkori hygiénés állapotának, ez viszont lényegében az adott talaj mindenkori biológiai minőségének függvénye. Különösen áll ez a tétel a talaj belsejében tárolt rétegvizekre, melyeknek biológiai értékét, ivóvízként való felhasználhatóságát a talaj állapota (épsége, vagy károsodott volta, mikroflórája, faunája, szürőképessége stb.) külön - külön, de még inkább egymásrahatásukban, együtt határozza meg. A felszíni vizekre, a talaj közvetlenül már kevésbé, hanem csak áttételeken át gyakorol befolyást, főleg a csapadék közbenjöttével hat. A talajra került szennyező anyagokat ugyanis nagyobb esők bemossák a felszíni vizekbe (pl. a mezőgazdaság kemizáló anyagait, a pesticideket, herbicideket stb. a folyókba, a tavakba), sőt a karsztnyelőkön át a felszín védettnek vélt vizekbe is eljuthat. A nem megfelelően kezelt szennyvizek a gondokat tetézik, mert visszahatva a talajra, végképp denaturálhatják. A települések alatt - a környékükön - a talaj már régen nem azonos a természetes környezet biológiailag ép - az ökológiai egyensúly fenntartása szempontjából pozitív hatású - öntisztuló talajával. Az ember évszázados otttartózkodása, folyamatos szennyező tevékenysége már régen denaturálta. Települések alatt a talaj szürőképessége erősen csökkent és ezzel nőtt a kártevő anyagokat áteresztő képessége, károsodott mikroflórája és mikrofaunája, néha a mineralizálást végző nitrifikáló baktériumok teljes pusztulásáig. Fokozza a nehézségeket, hogy falun ezeknek a hatásoknak a veszélyét még nem érzik át eléggé és nem kezelik a talajt biológiai jelentőségének megfelelően. (Még szerencse, hogy a talaj öntisztuló képessége talán még az élővizekénél is nagyobb, és így a belekerült folyékony és szilárd hulladékanyagokat szinte korlátlanul képes alkotóelemeire bontva mineralizálni.) Ha a terhelés túl nagy, végül is elvész a talaj mineralizációs adottsága és következményképpen jelentkeznek a legsúlyosabb talajhygiénés veszélyek, megsokszorozódnak a vízkitermelés minőségi gondjai. A '70-'80-as években ez csatornázással nem lett volna megoldható, mivel az aprófalvas településszerkezet, a beruházási költségeket nagyon megnöveli. De azonban a harmadik évezred küszöbén úgy érzem, ez már igen sürgető probléma, és természetesen az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik alapvető követelménye. .307