A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése III. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)

5. CSATORNÁZÁS–SZENNYVÍZTISZTÍTÁS - Varga Gyula István: A bűzképződés megszüntetési lehetőségei regionális szennyvízelvezető rendszereken

továbbra is szükséges. Célszerű megvizsgálni a folyamatos üzemű szivattyúzás alkalmazási lehetőségét is, természetesen a megfelelő melegtartalékra történő időnkénti átváltással! Ekkor elkerülhető a pótlólagos átkeverők, áramlást visszafordító szeiepek alkalmazása is. Nem javasolható viszont a célszerű hidraulikus fenék-kialakítás elhagyása, amely a kiülepedések elkerülhetősége miatt igen fontos, lévén, hogy megfelelő kialakítás esetén lefedi a potenciális holt-tereket, s ezáltal az iszapkiülepedés és berothadás lehetőségét jelentősen csökkenti. Az átemelőben való tartózkodásra így is minimum 1,5 maximum 3 óra tartózkodási idő feltételezhető átlagosan! Ezt követően kerül a szennyvíz a nyomócsőbe, amely a szállítás egyik legkritikusabb szakasza. Itt ugyanis hatványozott gyorsasággal (exponenciális összefüggések szerint) fogy a szennyvíz oldott oxigén koncentrációja, amennyiben még egyáltalán található benne. A nyári magasabb hőmérsékletű szennyvizeknél az oldott oxigén megtartó kapacitás amúgy is igen alacsony szintű, így gyakorlatilag 1,5-2,0 km nyomócsőbeni (folyamatos) utazás után, - előkezelés nélkül - a szennyvíz nagy biztonsággal anaerobnak tekinthető. Különösen így van ez, - átlagos viszonyokat figyelembe véve, - amikor is a szennyvíz, kellő lejtés hiányában, csak a "dugóhatás" elve alapján, azaz kb. a 4-5 átemelőnyi folyadéktartalom csőbe szivattyúzása révén, átpréselődve jut ki a következő szennyvízátemelőbe. Ez esetben feltétlenül javasolható a kompresszoros rásegítés betervezése, amely a szennyvíz-dugót egyből eljuttatja a következő átemelőig. Ezt különösen olyan esetekben javaslom figyelembe venni, ahol a szivattyúzás szakaszos, a geodézia alapján a nyomócső-szakasz nem lejtésben épülhetett, s a nyomócső térfogata és az átemelő hasznos térfogata között, több, mint 5-6-szoros a különbség. Ezzel ugyanis áthidalható az az állapot, hogy a nyomócsőben álló, pangó szennyvíz elveszítse maradék oldott-oxigén tartalmát, s az illósavas bomlás, illetve az anaerob lebomlás (szulfátredukálók környezete) állapotába jusson. Mai ismereteink szerint a nyomócsőben hosszan tartózkodó, szakaszosan továbbjuttatott szennyvíz még az elsődleges és másodlagos oxigénpótló eljárásokkal sem kezelhető kellő hatékonysággal. Tervezési szempont kell, hogy legyen tehát a rendszerek nyomócsöveinek optimális méretezése, s anyagának megfelelő megválasztása. A korróziónak jól ellenálló, könnyen és jól tisztítható, megfelelő rugalmasságú műanyag nyomóvezeték rendszerek ajánlhatók elsősorban ilyen célra. Mivel a műanyag csővezetékek a biofilm megtelepedés szempontjából általában igen jó hordozók, így a szezon előtti, - évente minimum egyszeri - nyomócső tisztítást mindenképpen elő kell irányozni. Erre a célra az üzemeltetőnek ma már rendelkezésére állnak a megfelelő, nagynyomású csatorna tisztító gépi 1009