A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)

1. ÁRVÍZVÉDELEM - Obert Ferenc: A polgári védelem a vízkárelhárításban

akik munkáját saját munkahelyükről szakmai munkabizottságok támogatják. A kritikus helyszlnen(ken) pedig a VKK alárendeltségébe utalt Helyszíni Opera­tív Csoport segíti a helyi védelemvezetést. Helyszíni Operatív Csoport A veszélyhelyzet kezelés polgári védelmi feladatait országos szinten koor­dináló, operatívan tervező-szervező VKK területen tevékenykedő informá­ciógyűjtő és végrehajtó szervezete a kritikus helyszíneken letelepített össze­kötővel a Helyszíni Operatív Csoport. A csoport rendelkezik mindazokkal a szakmai ismeretekkel, technikai eszközökkel, melyek lehetővé teszik a helyi, területi védekezés hatékony támogatását. Tevékenységét az illetékes védelem­vezetéssel (a megyei és körzeti, valamint a települési pv parancsnokságokkal) szoros együttműködésben végzi, mindenekelőtt a legnehezebb helyzetben lévő polgármestereket támogatva. Rendelkezik a kárterület és a védekezés földi, légi és vízi felderítéséhez, figyelemmel kíséréséhez, képi dokumentálásához és az információk megjele­nítéséhez, elektronikus postázásához szükséges technikával. Ellátja informáci­óval a helyi védelemvezetést és biztosítja számukra is a légi szemlék lehetősé­gét. Értékeli a helyzetet, gyűjti az igényeket, továbbítja a VKK felé és szervezi a megsegítő erők fogadását (felvezetését) telepítését, munkába állítását, átcso­portosításátjavaslatot tesz levonultatásukra. Tevékenyen is kiveszi részét a védekezésből, ha kell szakértők bevonásá­val, a speciális mentőkből és önkéntesekből szervezett gyorsbeavatkozó cso­portjaival. Biztosítja a kárhelyi híradást az információtovábbításhoz szükséges híradó rendszer telepítésével és üzemeltetésével. Telepített összekötői javaslataikkal közvetlenül is részt vesznek a kárfel­számolás irányításában, megerősítő, váltólétszámként tehermentesítik a me­gyei és körzeti parancsnokságok állományát. Folyamatosan informálják a VKK-t a helyi védekezésről és ha kell fogadják, kísérik a médiákat, orientálva tevékenységüket. A Helyszíni Operatív Csoport kettős feladatkörében a védekezést, kárelhá­rítást megalapozó felderítő, értékelő és az erők fogadását előkészítő_tevé­kenység a külföldi segítségnyújtásnál meghatározó fontosságú, záloga an­nak, hogy valóban a helyi szükségleteknek megfelelően, időben, térben és ténylegesen eljuthasson és hatékonyan felhasználható legyen a magyar segít­ség. A HOCS deríti fel és aktivizálja a segélykérő fél kapcsolati pontjait, a fogadási és munkafeltételeket, a megközelítési útvonalakat, a helyi lehetősé­geket, együttműködő partnereket, a határátkelés feltételeit. Később pedig 176

Next

/
Thumbnails
Contents