A Magyar Hidrológiai Társaság XV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Kaposvár, 1997. július 9-11.)

INFORMATIKAI ESZKÖZÖK ÉS ELJÁRÁSOK ALKALMAZÁSA A VÍZGAZDÁLKODÁSBAN - Lénárt Cs.–Tamás J.–Bíró T.: Digitális terepmodellek (DTM-ek) használata a vízgazdálkodásban

így ezek automatikus meghatározása ideális alkalmazása lehet a GIS technológiának. A vízválasztók tartalmazzák egy terület teljes felosztásának egy módszerét és sok természeti jelenséget összefüggésbe lehet hozni a vízválasztókkal. A vízlevezető hálózat és a kapcsolódó vízválasztó elemek meghatározása az első fontos lépés egy hidrológiai információs rendszer megalkotásában. Ez akkor lehet különösen hatékony, ha felhasználjuk a vízgyűjtő medencére vonatkozó információkat A vízválasztók és a vízlevezető hálózat ismeretét hasznosítani lehet a lejtések és a dőlésirány jobb becslésére is. (Pl. a lejtőknek törést kell mutatniuk a vízválasztóknál és a csatornáknál.) Egy raszteres DTM elegendő információt tartalmaz a vízválasztók és vízgyűjtő medencék alapmintájának a meghatározásához. Ehhez minden raszterpontot egy négyzetrács középpontjaként kell elképzelni. A cellából kifolyó víz irányát a környező cellák magasságai fogják meghatározni. (3. ábra) A keletkezett összefüggésből alkotható meg a terület valós viszonyait tükröző vízhálózata. (4. ábra) A folyásirány meghatározásának algoritmusára általában a következő két eset egyike használatos: A lefolyásra csak 4 lehetséges irányt tételezzünk fel. (fel, le, balra,jobbra) 8 lehetséges irányt tételezünk fel Mindkét esetben számozzuk a mozgási irányokat fentről, az óramutató járásának megfelelően. Feltételezzük természetesen, hogy a víz minden celláié,

1 a szomszédos cellák legalacsonyabbika felé folyik, ha egy szomszéd sem átecsonyabb, akkor a cella gödör és a "0" kódot kapja. A vízgyűjtők meghatározásánál a vízgyűjtőt itt úgy definiáljuk, mint a hálózat minden pontjának azon jellemzője, amely meghatározza a vízfolyással szemben elérhető tartományt. Egy vízválasztó megtalálásánál kezdjük egy kijelölt cellánál és jelöljünk meg minden cellát, amelyek abba folynak bele, azután mindet, amelyek azokba folynak bele, mindaddig, amíg a medence vízfolyás elleni határai definiálva lesznek. A vízválasztó ekkor az a poligon, amelyet a megjelölt cellák alkotnak. Mivel természeti rendszerekben kis mennyiségű víz általában a szárazföldön át nem csatornákban folyik, összeadhatjuk azokat a vízmennyiségeket, amelyek a cellákon keresztül a folyás irányába folynak, és a csatornákat csak akkor kezdjük bejelölni, ha a vízmennyiség elér egy küszöbértéket. Valóságos viszonyok szimulálásához feltételezzük általában, hogy egy csatorna csak akkor kezdődik, ha egy cellán keresztülmenő összegyűjtött vízmenynyiség elér valamilyen kritikus értéket. 885