A Magyar Hidrológiai Társaság XV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Kaposvár, 1997. július 9-11.)

HÉVÍZ- ÉS GYÓGYVÍZ-HASZNOSÍTÁS - Dr. Kádár Mihály: A medencés fürdők higiénés helyzete, 1997

A járványok egyéb sajátosságai sem változtak: töltő-üritő rendszerű fürdők, termálvizes gyermekmedencék, kánikulai hétvégek és a többi megszokott jellemző ma is ugyanúgy idézhető, mint 20 évvel ezelőtt. Az inkriminált töltő üritő medencék vízminősége sem változott - mitől is változna: a közegészségügyi intézkedések csak átmeneti és palliatív eredményeket hoznak; a terhelés során bekerülő szennyeződéssel és a bakteriális utószaporodással semmilyen reális mértékű vízcsere nem tud lépést tartani, különösen, ha a terhelés megüti a fürdő üzemeltetőjének gazdasági érdeke szerint elvárható mértéket. Nem csoda tehát a rezisztencia minden, a terhelés korlátozására és kontroljára vonatkozó intézkedéssel szemben. Ugyanakkor érthető a közegészségügyi hatóságok erőfeszítése is: senki nem várhatja el, hegy bele fogunk nyugodni abba a helyzetbe, amely a járványveszély Damoklész-kardja mellett egy, az Európai Unióba törekvő országban már átlagban is elfogadhatatlan mikrobiológiai szennyezettségű fiirdővízminőséggel jellemezhető. Köztudott, hogy a töltő-üritő rendszerű medencék vizével szemben - többé kevésbé tapasztalati alapon - kialakított bakteriológiai határértékek jóval enyhébbek, mint a vízfcrgatással és -fertőtlenítéssel üzemelőkkel szembeniek, és az is minden szakember előtt ismert, hogy az előbbiek között mégis lényegesen gyakoribbak azok, melyek nem felelnek meg a határértéknek. Az ÁNTSZ-ek (korábban KÖJÁL-ok) megyei intézetei ellenőrző vizsgálatainak 11 évre viszszamenően gyűjtött eredményeit összesítve tanulságos kép tárul elénk (ld. 2. táblázat): amíg a - ha lassan de mégiscsak terjedő - visszaforgatásos rendszerű medencék statisztikája az üzemeltetők és az őket „terelgető" ANTSZ szakemberek gyakorlatának, tapasztalatainak bővülésével évről évre javul, addig a töltőüritő rendszerre a stabil, 50% körüli kifogásoltsági gyakoriság a jellemző. A fürdőhigiéne problematikája nem minden szinten kapja meg a fontosságának megfelelő figyelmet; gyakorta az volt az érzésünk, hogy a közegészségügy szélmalomharcot vív a fejlődésért, más érdekelt tárcák viszont nem kívántak az üggyel foglalkozni és a rájuk háruló feladatokat igyekeztek elhárítani. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium pl. sokáig nem volt hajlandó a rendelet kiadásában közreműködni és az volt az álláspontjuk, hogy a közfürdők ügyei nem tartoznak rájuk. A korábban egységes szakmai felügyeletet biztosító minisztérium hozzájárulásával a fürdők legnagyobb részét az önkormányzatoknakjuttatták, és így a szakmai felügyelet lehetősége még távolabb került. A fejlesztés egyik forrása eredhetne - és már korábban is eredhetett volna külföldi segítségből. Az hogy erre nem volt mód, véleményem szerint maximálisan alátámasztja azt a fentebb ismertetett véleményemet, hogy a fiirdőügy magasabb, kormányzati szinten igen elhanyagolt, mostoha terület. Amíg a környzetevédelem, a vízügy és még az egészséügy is nagy összegeket költött külföldi segélyekből olyan problémák felszámolására is, melyek fontosságát nem kívánom vitatni, nem tudok arról, hogy történt volna akár csak kezdeményezés 747