A Magyar Hidrológiai Társaság XV. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Kaposvár, 1997. július 9-11.)

VÍZRENDEZÉS - Katona Zsolt: A Balaton nyugati vízgyűjtő vízminőség védelmi meliorációs és talajvédelmi programja

8. A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE A program megvalósításának ütemezését több szinten célszerű elemezni: I. Szint Kisvízgyűjtők megvalósításának időbeli ütemezésére (a Balaton vízminőségével összefüggésben) a beavatkozás sürgőssége szempontjából a következő szempontok alapján egy előzetes javaslatot fogalmaztunk meg, amelyet természetesen az értékelési tényezők és a döntéshozók körének bővítésével pontosítani szükséges. Melyek tehát a tanulmány készítése során figyelembevett szempontok: * közvetlen parti zóna prioritása, * a Balatontól való távolság és egyéb talajvédelmi, illetve vízgazdálkodási szempontok, különös tekintettel az összes és a fajlagos foszforterhelésre (3. táblázat), * a beruházási költségráfordítás és az általa elérhető eredmény egymáshoz való viszonya. Az összes befolyásoló körülményt értékelve a kisvízgyűjtők időbeli ütemezését az alábbiak szerint javasoltuk megvalósítani: 1. NY-1.1. 2. NY-2.5. 3. NY-1.2. 4. NY-1.3. 5. NY-2.2. 6. NY-2.3. 7. NY-1.6. 8. NY-2.1. 504

Next

/
Thumbnails
Contents