A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

3. szekció: Folyóink mellékágainak, holtágainak és hullámtereinek hidrológiai, biológiai, ökológiai és vízgazdálkodási kérdései - GUTI GÁBOR: A halállomány rekonstrukciója szigetközi hullámtéren a bősi vízlépcső üzembe helyezését követően

így mind rövidebb ideig jön létre kapcsolat az ártéri vizek és a főmeder között. Ez az állapot a halak telelését, ívását, az ikra kelését, az ivadék túlélését, a halállomány táplálékát képező szervezetek tömeges termelődését közvetlenül érinti. Az elmúlt évtized sorozatosan aszályos nyarai következtében a Duna vízhozama elmaradt a sokéves átlagtól, ami tovább rontotta a kialakult helyzetet és ugyanakkor a kevesebb vízmennyiség a szennyeződéseket is töményebben szállította. Ezek a hatások a halállomány természetes utánpótlásának általános csökkenését, illetve a halfogások számottevő hanyatlását eredményezték a Duna magyarországi szakaszán. A szlovák-magyar Duna-szakaszt közvetlenül érintő további fontos hatás a bősi vízlépcső üzemeltetése, ami különböző módon veszélyezteti a halállományt: A mellékágak torkolatainak lezárásával a dunai halállomány elvesztette a hullámtéri ívó-, és ivadéknevelő, valamint táplálkozó és telelő élőhelyeit. A halállomány tömeges természetes utánpődásának hiánya különösen károsan érinti a szigetközi és a Szigetköz alatti alatti Duna-szakaszon a halpopuláciők dinamikáját és a térség halászati potenciáljának további hanyatlását várhatjuk. A lebegtetett hordalék mennyiségi csökkenésével nőtt a víz átlátszósága és ennek következtében a vízi makrovegetácó intenzív fejlődése volt megfigyelhető az elmúlt két évben. Várhatóan gyarapodik a növényi aljzatra ívó, ún. fitofil fajok egyedszáma, ugyanakkor a fokozott növényi produkció következtében időszakosan kialakuló anaerob körülmények növelik a halpusztulások valószínűségét. A vízáramlási viszonyok megváltozásával a rheofil halközöségeket limnofil halközösségek váltják fel. A mellékágak átöblítődésének elmaradásával akkumulálódó szerves üledék anaerob körülmények kialakulásához vezetett elsősorban a nyári időszakban. Az alpesi jellegű vízdinamika megszűnésével csökkent az élőhelyek szezonális sokfélesége ami a halállomány diverzitásának további csökkenését eredményezi. A bősi üzemvízcsatorna vízhozama lenyegesen meghaladja az Öreg-Duna vízhozamát ezért az a bősi vízlépcsőhöz téríti az ívóhelyekhez ösztönösen vándorló halrajokat. A vízlépcső a halak számára leküzdhetetlen akadály, az üzemvízcsatorna pedig ivásra alkalmatlan terület. 3. A HALÁSZAT VESZTESÉGEI A kutatásaink során közelítő becsléseket végeztünk a halállomány mennyiségére vonatkozóan a Cikolaszigeti ágrendszerben. Az élőhelytípusokat légifelvételek felhasználásával határoltuk el. A bősi vízlépcső üzembehelyezése előtt eupotamon, parapotamon és plesiopotamon típusú élőhelyek voltak jellemzőek a Cikolai ágrendszer térségében. Az ágrendszer és a főág megfelelő szakaszának teljes vízfelülete 1992-ben és a megelőző néhány évben 318-390 ha volt a folyó közepes vízállásakor. A halállomány területegységre jutó átlagos biomasszatömegét a szlovák kutatók által a Csallóközben megállapított biomasszasörűségi adatok szerint számítottuk. A halállomány teljes biomasszatömege mintegy 45-105 tonna 555