A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - PÁLFAI IMRE: A Duna-Tisza köze vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges módozatai

rádi vízlépcső, valamint a hozzá kapcsolódó tározó megépítése esetén lehetne megengedni. Ami a víz minőségél illeti, a Tiszáét valamivel kedvezőbbnek minősíthetjük, bár mezőgazdasági és sokféle egyéb célra mindkét folyó vize alkalmas. A vízminőség szakaszonként eltérő, időben változó, általában a kissé szennyezett kategóriába tartozik. A szennyeződést a folyókba vezetett tisztítatlan vagy netn kellően tisztított szennyvizek okozzák. A Dunát főként Budapest, a Tiszát - egyebek között - Szolnok szennyvizei terhelik. A bakteriológiai szempontból kedvezőtlen vízminőségi helyzet miatt a folyók vize jóléti célokra csak korlátozott formában használható fel. A szennyvizek fokozottabb mértékű tisztítása ezért nemcsak a folyók ökológiai állapotának javítása és a víz közvetlen hasznosítása, de a Duna-Tisza közi hátság távlati vízellátása érdekében is fontos. A hátság vízhiányának pótlásához tehát a megfelelő vízforrások rendelkezésre állnak. A következő kérdés az, hogy a folyók vizét hogyan juttassuk föl a hátságra? A rövid válasz.a lehető legkisebb költséggel és káros környezeti hatások nélkül. Hogy ezeket a követelményeket teljesíteni lehessen, többféle műszaki megoldást meg kell vizsgálni. A legnagyobb probléma az, hogy a hátság nagyon magasan, a folyók vízszintje fölött 40-60 méterre, helyenként még magasabban fekszik. A magasságkülönbség leküzdésére a vizet emelni, azaz szivattyúzni kell, ami igen jelentős energiafelhasználással jár. Ráadásul, ha a vizet csőhálózatban, nyomás alatt'vezetjük, ami a hátság meredekebb részein szinte elkerülhetetlen, akkor komoly súrlódási veszteség is keletkezik. Ilyenformán nem egy esetben 80-110 méteres nyomásigény is fölmerül. A legjobb megoldás valószínűleg a nyílt csatornás és a nyomócsöves vízszállítás kombinálása lesz.A hátság gerincén túljutva a vízszállításra a meglévő belvízcsatornák is igénybe vehetők. A fogyasztási csúcsok alkalmas helyeken létrehozott víztározókkal egyenlíthetők ki. "A Duna - Tisza közi hátság távlati vízellátásának koncepciója" {ATIVÍZIG 1992; Pálfai 1993a,Török 1993) két fő műszaki megoldási változatot tartalmaz. Az A-változat szerint a hátságnak kb. négyötöd része a Duna felől, egyötöd része a Tisza felől kapna vizet. A Duna felöli vízpótló rendszerek a hátság nyugati peremén több mint 100 km hosszúságban végighúzódó Dunavölgyi főcsatornára támaszkodnak, amelybe a Dunavíz a Ráckeve - Soroksári Duna-ágból vezethető be, mégpedig egyrészt a Dunaharasztinál kiágazó és Dabasig húzódó félszelvennyel elkészült Duna - Tisza csatornán, másrészt a lejjebb kiágazó árapasztó csatornán és a Tassi zsilip fölött induló Kiskunsági főcsatornán keresztül. A Dunavölgyi főcsatorna és a fölsorolt többi csatorna - a megnövekvő vízigénynek megfelelően - természetesen bővítésre szorul, sőt a Duna alsóbb szakaszán (Soltnál és Foktőnél) újonnan építendő fővízkivételi 23