A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - SZODFRIDT ISTVÁN: Az erdők szerepe a Duna-Tisza közi vízháztartásban

AZ ERDŐK SZEREPE A DUNA-TISZA-KÖZI VÍZHÁZTARTÁSBAN Dr. Szodfridt István Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron I. AZ ERDŐK ELTERJEDÉSE A Duna-Tisza-közének természetes növénytakarója az un. erdősztyepp. Vagyis ahol az 550600 mm mértékű évi csapadék van jelen, ott ez csak nyiit vagy zárt homokpusztai gyepek előfordulásához elegendő, az ennél jóval nagyobb vízigénnyel rendelkező erdők számára kévés. Vagyis természetes erdők ott fordulhatnak elő, ahol a kevés csapadékvizet még valamilyen más vízforrás vize kiegészíti. Ilyen pótlólagos vízforrás a talajví

z, ha a fagyökerek számára elérhető közelségben (optimálisan 1,5 m körül) helyezkedik el vagy a folyók mellett a menetrendszerűen kiömlő vizek, amelyek a talajokat vízkapacitásig rendszeresen feltöltik és ezzel többletvizet szolgáitatnak a rajtuk élő növényzet számára. Az ilyen erdők meghatározó fafajai a tölgy és a fehémyár. Ahol kevesebb a rendelkezésre álló víz, ott csak idegenből honosított fafajokat lehet ültetni, olyanokat, amelyek kevesebb vízből is megélnek és szárazságtürésükón kívül a gyenge termőképességű talajok csekély tapanyagszolgáitatásaival is beénk. Ha ilyen helyeken talajvédelem, levegőtisztaság-védelem, környezetvédelem, stb. érdekében erdőt kell létesítenünk, csakis a fenyők (erdei-és feketefenyő) vagy az akác és más, nem őshonos fafaj jöhet számításba. Az ilyen fafajokkal létesített erdők azonban nem erdők a szó biológiai értelmében, hanem inkább ültetvények, csupán statisztikailag és nyilvántartási előírások miatt minősülnek erdőknek. A vízháztartás szempontjából azonban mindkét-féle 185