A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)
A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - VERMES LÁSZLÓ: A helyi vizek visszatartásának lehetőségei és szerepük a Duna-Tisza köze vízpótlásában
2 felszínhez közeli talajrétegek kiszáradását, az ott élő növények számára pedig az aszály kialakulásának, ill. elhatalmasodásának veszélyét. Ennek a helyzetnek a megváltoztatását jelentős mértékben segíteni az, ha a vízművek által kivett és a lakosság által elhasznált vizeket minél nagyobb mértékben visszatartanák a területen, és - megfelelő tisztítás után - u felszínalatti vizek táplálására használnák föl. Ez megvalósítható volna a szennyvizek mesterséges tisztítását követően is, a tisztított víznek akár közvetlenül a talajvízbe juttatásával, akár tárolókon, tavakon, szikkasztó mezőkön keresztül a talajba szivárogtatásával. A legfontosabb az volna, hogy a felszínalatti vizekből kivett vizek a használat után ne kerüljenek el a területről, hanem ott maradjanak és a felhasználás után lehetőleg teljes mennyiségűken visszajussanak a felszínalatti rétegekbe. Különösen nagy szerepe volna ebben a természetes biológiai szennyvíztisztító és elhelyező módszereknek, amelyek a vizek megtisztításán és ismételt hasznosításán túlmenően azok helybentaitását, talajba szivárogtatását is szolgálják. Ezt a komplex feladatot egyaránt megvalósítják a tavas (fakultatív tavas, halastavas, algás-tavas. vfzinövényes) szennyvíztisztítási módszerek, a nádas-kákás szűrőmezők, a faültetvényes szennyvízelhelyező/tisztító telepek és a szántóföldi növényekkel működő .szennyvízhasznosító telepek, amelyeknek ésszerű és a helyi viszonyoknak leginkább megfelelően kialakított kombinációival az egész évi vízelhelyezés, tisztítás és talajba szivárogtatás megoldható. Ezen módszerek széleskörű alkalmazásával jelentősen javítani lehetne a Duna-Tisza közi terület jelenleg negatív vízmérlegén, miközben a felhasznált szennyvizek a települések környékén a fák és a mezőgazdasági növények vízigényének közvetlen kielégítésében is jelentős szerepet kapnának, s ezzel az aszálykárok mérsékléséhez is hozzájárulnának. Kissé más a helyzet a mezőgazdasági célú, öntözésre felhasználandó felszínalatti vízkivételekkel, mert ezek jórészt a felszínhez közelebbi réteg(ek) vizét igyekszenek fölhasználni, bár ezen vízkészletek apadása következtében ezek a vízkiemelések is egyre mélyebb vízadó rétegeket keresnek és csapolnak meg. Az így kiemelt felszínalatti vizeket túlnyomórészt helyben hasznosítják, és egy részük visszakerül a talajba, de ezekből is történhet felszíni elfolyás, ill. elvezetés, amit a jövőben mindenképpen el kell kerülni, de legalább a minimálisra kell csökkenteni. A nagyobb mértékű mezőgazdasági vízigényeket célszerűbbnek látszik a jövőben a tisztított szennyvizekből, ill. a folyókból ide vezetett vizekből kielégíteni, semmint a felszínalatti vizeket erre a célra jelentősebb mértékben igénybe venni. A másik lehetőség a helyi vizek pótlására a csapatlékvizek tudatos összegyűjtése, visszatartása, jobb hasznosítása. A múltban és napjainkban is a csapadékvizek azon részét, amelyik nem képes azonnal a talajba szivárogni, a területről igyekeznek elvezetni. Ehelyett sokkal nagyobb mértékben arra kellene törekedniük az önkormányzatoknak és a vízügyi szerveknek egyaránt, hogy a lehulló csapadékot teljes egészében fölfogják, helyben tárolják, ezzel részben beszivárgásra késztessék, részben a vízhiányos időszakokban fölhasználhassák. Ennek megvalósításához kisebb-nagyobb helyi csapadékvíz-tárolókra van szükség, amelyeknek kialakításához igénybe vehetők a Duna-Tisza közén megtalálható mélyedések, mélyebb fekvésű területek, de a kiépített belvíz-elvezető hálózat csatornái, megfelelő műtárgyakkal zárt szakaszokra osztott csatornarészei, valamint az elhagyott, ill. levágott vízfolyásmedrek, holtágak is alkalmasak lehetnek a csapadékvizek átmeneti tárolására. 130
