A Magyar Hidrológiai Társaság XII. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Siófok, 1994. május 17-19.)

A BALATON VÍZMINŐSÉGE ÉS A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS KÖZÖTTI KAPCSOLAT 1. Az erózió mértéke és következményei A Balaton északi vízgyűjtőjén 3 történelmi borvidék, erdőgazdálkodás és a növénytermesztés a mezőgazdasági tevékenység főbb meghatározói. A vízgyűjtő területén a 80-as évek elejéig az átlagos talajlepusztulás az 5 % feletti lejtésű területeken is meghaladta a maximálisan megengedhető 15 t/ha/év értéket. Az északi vízgyűjtőt részvízgyűjtőkre és további kisvízgyűjtőkre bontva (mellékelt térkép) eltérő lejtésű és talajtipusú területeket találunk. Ennek megfelelően az É-l-es részvízgyűjtőn 58 %, az É-2-es részvízgyűjtőn 16 %, az É-3-as részvízgyűjtőn 26 % a talajelmozdulás aránya az összeshez viszonyítva. A talajpusztulással a Balatonba jutó foszfor mennyisége is követi ezeket az arányokat, melyek mennyisége az alábbi: É-l: 4,2 t/év É-2: 3,54 t/év É-3: 3,87 t/év A Baiaton vízminőségét jelentősen befolyásoló tényező a foszfor. A tó vizében élő hinár, algák és egyéb lebegő mikroszervezetek a Balatonban található tápelemeket használják fel. A foszfor a többi elemhez képest relatív minimumban van, ezért ha foszfor jut a vízbe, optimális körülmények között nagymértékű hinár, alga felszaporodás következik be. Ez az eutrofizációs folyamat károsan befolyásolja a víz minőségét. Az eutrofizáció mértéke legnagyobb a Keszthelyi öbölben és kelet felé haladva fokozatosan csökken. A 80-as évek második felétől csökkent az eróziós talajlepusztulás és javult a víz minősége is. Ez a folyamat annak köszönhető, hogy a veszélyeztetett területen a közcélú vízfolyások rendezésre kerültek, meliorációs beavatkozásokkal és a környezetkímélő technológiák bevezetésével kevesebb lett a felszini vizekbe jutó nitrogén, foszfor és kálium. - 644 -