A Magyar Hidrológiai Társaság X. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Folyóink szabályozása (Szeged, 1992. szeptember 7-8.)

DR. LACZAY ISTVÁN főelőadása: A FOLYÓSZABÁLYOZÁS ELMÉLETI ALAPJAI ÉS MŰVEI

hosszabb folyószakaszok átfogó, koncepcionális vizsgálatához, a kétdimenziós modellek rövidebb szakaszok, vagy műtárgyak környeze­tének tervezéséhez hasznos segítséget nyújthatnak (5). A tiszai Jeges árvizek, a paksi atomerőmű Jegesedésl problémái, a dunai erőműrendszer előkészítő munkál nyomán a Jéghldraullkai Ismeretek és alkalmazásuk ls Jelentősen fejlődött (10). Ma már egy-egy szabályozási változat Jégszállításra való ellenőrzését hatékony számítógépes programok segítik. A víz- és hordalékjárást öszekapcsoló numerikus modellek hazai alkalmazását a szakma eddig csak a dunai erőműrendszer előkészíté­sénél Igényelte. Illetve tette lehetővé (1). Kiterjedt hordalék és mederanyag adatbázis, valamint az elméleti és gyakorlati szakemberek összmunkája és sok pénz szükséges ahhoz, hogy ezek a modellek a bennük rejlő lehetőségeknek megfelelően segíthessek a folyószabályozás tervezését. A szabályozási feladatok előkészítésénél jól használható a korszerű térinformatika eszköztára Is. Ha a meder és a térszín digitális adatbázisát sikerül létrehozni, a módszer a tervezésben eddig nem ismert lehetőségeket nyújthat. A fizikai modellezés területén világszerte egyedülálló a nicki folyószabályozási kísérleti telep munkája (6). Az ott kidolgozott eljárás - ha bizonyos elméleti elhanyagolásokkal is - a mederben lezajló morfológiai folyamatoknak, illetve a szabályozási müvek hatásának mozgó mederanyagban és erodálható partok közötti modellezését teszi lehetővé. Az eredményeket a gyakorlat ismeri és elismeri. A telep és a szakágazat között, a tiszai szakembereket is beleértve, konkrét szabályozási feladatok megoldásában jó együttműködés alakult ki. A rendelkezésre álló lehetőségek alkalmazásának az anyagi korlátok szabnak határt. - 11 -

Next

/
Thumbnails
Contents