A Magyar Hidrológiai Társaság IX. Országos Vándorgyűlése I. kötet, A Dunántúli középhegység vízgazdálkodása (Székesfehérvár, 1991. június 26-28.)

KUMÁNOVICS GYÖRGY főelőadása: A BÁNYAFELHAGYÁSOK ÉS VÍZMINŐSÉGI PROBLÉMÁIK

4. ÖSSZEFOGLALÓ KÖVETKEZTETÉSEK Bagdy István javaslatait a téma összefoglalóban is átveszem, mert lényegesek. Természetes, hogv a vlzveszélyes bányák bezárása, a víz felengedés és az eh­hez kötődő, szükséges intézkedések egy "rekultivációs" bányászati tevékeny­séget takarnak. Ezt a folyamatot már a bánya menyitásakor el kell kezdeni, készülni kell a bezárására. A bányabezárások hatásairól vannek-e olyan mélységű ismereteink., hogy meg­ítéljük, mi a szükséges és elégséges akkor, hogy a felszínalatti vizikör­nyezet ne sérüljön? El kell ismerni, hogy nincsenek. Amikor pedig az ismeretek bizonytalanok, akkor törvényszerű, hogy a biztonság irányába tolódik el a "méretezés". Tehát ezért szükséges, hogy az érintettek szakmai-gazdasági erejének össze­fogásával egy mielőbbi alapkutatás induljon a kérdéskörben. Ennek első üteme lehetne pl.a már összegyűjtött szakismeretek összefoglalása, mert még ebben a szűk szakmai körben sem megfelelő az ismeretek cseréje. Ezek értékelése alapján lehetne a további kutatási irányokat megszabni, amit azért nagyon is gyakorlatias típusú kutatásként képzelek el. A tapasztalataink máris jelentősek, mert pl. nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy bányát bármilyen gondosan takarítunk is ki, az szennyező-forrás lesz. Amennyiben a felszínalatti környezet szennyeződésének: hidraulikai esélye van, úgy csak az öblítés látszik jelenleg az egyetlen igazán hatékony elhá­rítási megoldásnak. /Abban nem szabad vitába bocsátkoznunk, hogy szabad-e azt a környezetet szennyezni, nem szabad!/ Kedvező t^asztalat, hogy az átöblltéssel az olajtartalom viszonylag gyorsan csökben, de kevésbé kedvező, hogy a vastartalom, a szulfát, a keménység az öblítés hatására nagyon lassan vagy nem csökken. Nagyon fontos -lenne a modellezési gyakorlatunkat alkalmassá tenni a hidra­ulikai-vízminőségváltozási folyamatok együttes leírására, előrejelzésére. Úgy vélem, hogy a közelmúltban elvégzett, illetve folyamatban lévő bánya­bezárások .vízfelengedések nyújtanak amyi és olyan ismeretet, hogy ezt a munkát azonnal el lehetne és el is kell kezdeni. - 17 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents