A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Árvízvédelem és folyószabályozás (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)

EIBEN ENDRE–FAZEKAS LÁSZLÓ: A klasszikus folyószabályozási tervezési és kivitelezési feladatok végrehajtása a Felső-Tisza és a Szamos mederátvágási munkáinál

a partokat elválasztó földnyelv. A folyamatot csak gyorsította, hogy az elkeskenyedő rész talaja tiszta homok volt, így az egyre torzuló vonalú kanyarban az örvénylő víz szinte ellenállás nélkül mosta el a partot. A túlfejlett kanyar árvíz- és jéglevonulasi akadályt képezett. A spontán lefúződést mindenképpen meg kellett akadályozni, mert az így létrejövő új mederszákasz sem a kis-, sem a nagyvizi meder vonalába nem illeszkedett volna, így fennállt a veszélye, hogy a folyó a közeli Holt-Túr medrén keresztül kitör a Tisza felé. Ezzel megváltozik a folyó torkolata, az alatta lévő szakasz holtmederré válik és veszélybe kerül az immár egyre inkább európai hírűvé fejlődő ugornyai strand, amelyet jelenleg elkerül a Szamos rendkívül hordalékos és gyakran erősen szennyezett vize. A problémát 1975-ben csak a keskeny földnyelv ideiglenes védelmével és egy kedvező vonalú átvágás gyors megépítésével lehetett elkerülni. A gyorsaság különös jelentőséggel bírt, mert egy esetleges árhullám romboló erejétől már nem lehetett volna megóvni a keskeny földnyelvet. A mintegy 2,5 km hosszú hurkot egy 325 m hosszú, íves vezérárokkal vágták át. A tervezésnél külön figyelmet kellett fordítani arra, hogy a spontán lefűződés helyén a talaj tiszta homok, a tervezett átvágásnál pedig a felső 4 - 4,5 m vastag réteg kemény arvag volt és alatta is előfordultak a homokos homoklisztes rétegben kemény agyaglencsék, így az új meder gyors kialakítását segíteni kellett. A tervezett homorú part vonalára terméskő depónia került, majd megkezdtéka vezérárok kiemelését a Tiszaszalkán egy évvel korábban alkalmazott és jól bevált méretekkel. A vezérárok megnyitása után az új meder gyorsabb kialakítása érdekében az átvágott hurok felső végén a szabályozási vonalba jól illeszkedő vonalvezetéssel áttöltötték a régi medret. Ennek a vezetőműnek és a mögötte eltielyezett két bekötő gátnak kettős funkciója volt. Egyrészt kényszerítette, hogy a mederképző szint alatti vízhozamok az új medret bővítsék, másrészt az ennél nagyobb vízállásoknál a folyó mielőbb iszapolja fel a régi meder felső végét. A számítások beváltak, az új meder időben kibővült annyira, hogy képes volt a teljes középvizi vízhozamot átbocsátani, a régi meder pedig az első árhullám alatt jóval a vezetőmű szintje fölé feliszapolódott, amin rögtön megtelepedett a fűz, ami tovább növelte az iszapoló tiatást. - 2o4 -