A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Árvízvédelem és folyószabályozás (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)

EIBEN ENDRE–FAZEKAS LÁSZLÓ: A klasszikus folyószabályozási tervezési és kivitelezési feladatok végrehajtása a Felső-Tisza és a Szamos mederátvágási munkáinál

1. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS TANULSÁGOKKAL A Felső-Tisza és mellékfolyói a nagy esésű hegyvidéki területről kilépve érnek tiazánk területére, ahol saját hordalékkúpjukban meanderezve évszázadokig szabadon alakították medrüket. Gyakran veszélyes kanyarokat kialakítva, majd átszakítva és új medret ásva hatalmas területeket jártak be. A természetes meanderezés, a kanyarok vándorlása és az árvizek pusztítása lehetetlenné tette a folyómenti területeken állandó települések kialakítását, a jó termőképességű folyóvölgyek mezőgazdasági hasznosítását. E problémák mérséklésére már a XVI-XVII. században történtek kísérletek. A Tisza árvizeinek kivédésére a XVII. században helyi próbálkozások voltak, de a tervszerűség hiánya, a rendszer, az összefüggések figyelmen kívül hagyása miatt kudarcba fulladtak. A XIX. század elején már mederátvágásokkal is kísérleteztek, de ezek sem jártak több eredménnyel. Az érdemi szabályozási munkák a Tiszán Vásárhelyi Pál tervei alapján kezdődtek meg 1846-ban, a Tiszavölgyi Társulat megalakulása után. A terv - amely részletes vízrajzi felmérés után készült - már nem egy-egy helyi probléma megoldására irányult, hanem az egész Tisza-völgy árvízvédmét kívánta megoldani mederátvágások és töltésezés egyidejű alkalmazásával. A terv a Tiszabecs-Tokaj közötti szakaszra 63 mederátvágást irányzott elő, amiből 61 db 1875-ig lényegében el is készült, annak ellenére, hogy a terv felülvizsgálatával megbízott Pietro Palecapa velencei mérnök az egész Tiszára mindössze 21 átvágást tartott indokoltnak, azt is mind Tokaj alatt. Az átvágások kivitelezlietősége érdekében törekedni kellett a munkamennyiségek csökkentésére, hiszen tisztán kézi munkával és kordélyos szállítással valósult meg minden létesítmény. Éppen ezért az átvágásoknál csak a vezérárkot emelték ki, ami a teljes mederszakasz térfogatának 1/7 - 1/10 részét tette ki. A vezérárok egyened tengelyű volt - lévén ez a legrövidebb. A levágott kanyarok lezárására áttöltés nem készült és a már akkor is szorító pénzhiány miatt elmaradt -a partok rögzítése is. A A Szamoson nagyon hasonló volt a helyzet a Felső-Tiszához. A XVIII. század közepéig gyakorlatilag ősállapot uralkodott, noha már a XVI. században igaz, hadi célból - Szatmár város védelmére építettek egy mesterséges mederszakaszt. Ezután már az árvizek gyorsabb levezetése érdekében is beavatkoztak a lefolyási viszonyokba, így például többször elbontották a sűrűn elhelyezett malomgátakat, de 1830-ig - ugyancsak Szatmár határában - épí- 2ol "