A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Árvízvédelem és folyószabályozás (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)

KOVÁCS SÁNDOR: Árvízvédelmi töltéseket keresztező műtárgyak állapotvizsgálatával és karbantartásával szerzett tapasztalatok

rült, repedt - és a bevezetendő vízhozam lehetővé teszi - kisebb átmérőjű hengerelt acél béléscsövet húzunk be a zsilipcsőbe és a két cső közötti hézagot kiinjektél­juk. Az acélcsövet a kivánt mértékig meghosszabbítva uj aknákat épitetünk, uj zárószerkezetet helyezünk el. A védtöltést a zsilip környezetében erősitjük, s a munka utolsó fázisaként a keresztszelvény mentén 3 sorban (15 - 20 injektálófuratban) a zsilip környezetében úgy­nevezett felső injektálást végzünk. (TI-KÖVIZIG által kifejlesztett géplánccal) 4./ A felső injektálásnál szerzett tapasztalatok bizonyí­tották, hogy a zsilipek környezetében üregek, járatok vannak. Ezek származhatnak épitési gondatlanságból, földmű mozgásából, műtárgy süllyedéséből, műtárgy mel­letti vizmozgás hatásaiból. Ezért először azoknál a műtárgyaknál, ahol az eddigi megfigyelés szerint valami jelenség indokolta, majd látszólag hibátlan zsilipeknél is elvégeztük a felső injektálást. Az eddig végrehajtott felső injektálásoknál a befogadott injektáló anyag 4 - 36 m 3 között volt. Kö­vetkeztetés: minden zsilipnél a felső injektálást cél­szerű és szükséges elvégezni a védképesség növelése ér­dekében . Műtárgyak vizsgálatával, védkópesség növelésével kapcsolatos _további _fe_lada_to_k - A zsilipeknél a védképesség fokozása érdekében történő be­avatkozások végrehajtása nagyobb anyagi ráfordításon kivül, elméleti és gyakorlati oldalról további elemzést igényel, - VITUKI által a zsilipek vizsgálatánál alkalmazott módszert tovább kell tökéletesíteni, ki kell fejleszteni a nagyobb átmérőjű zsilipek vizsgálati eszközeit és felszereléseit, - Az eddigi tapasztalatok is szükségessé teszik, hogy a ha­gyományos módszerekkel végrehajtott zsilipvizsgálatokon túl­menően műszeres vizsgálatokkal feltevéseinket, tapasztala­tainkat igazoljuk. Meggyőződhessünk a műtárgyak árvizi meg­bízhatóságáról, hibáiról, vagy éppen megbízhatatlanságáról, s a vizsgálati tényekre tudjuk alapozni további beavatkozá­sunkat .

Next

/
Thumbnails
Contents