A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Vízgazdálkodási együttműködés a nemzetközi vízgyűjtőkön (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)

BUZÁS ZSUZSA főelőadása: HIDROLÓGIAI MÉRÉSEK ÉS ADATCSERÉK HATÁRVIZEKEN

követte; mintegy 15 %-ban a Száva, az Adriai-tenger és a víz­rajzilag alig tagolható karsztvidék volt a határ, és csak mintegy 10 %-ban volt vízrajzilag nyitott határvonala. A magyar vízgazdálkodás utolsó hét évtizedbeni fejlődésének egyik meghatározó jelentőségű természeti adottsága, hogy a két világháborút lezáró békeszerződésekben megállapított országha­tárok gyakorlatilag sehol sem követik a főbb természetes víz­választókat. Az országhatároknak mintegy 30 %-át alkotják na­gyobb folyók, mintegy 70 %-uk pedig vízrajzilag nyitott, éspe­dig olyan módon, hogy többnyire nem igazodnak a vízrendszerek belső szerkezetéhez sem, vagyis gyakran metszenek át kisebb­nagyobb vízfolyásokat, illetve belvizi csatornákat és öblöze­teket. Ennek a körülménynek a számszerű jellemzése szerint az ország vízgazdálkodási szempontból legjelentősebb 18 vízfolyá­sa közül mindössze 4, éspedig a kisebbek közé tartozók víz­gyűjtője nem keresztezi az országhatárokat. Ezt a körülményt fejezi ki az is, hogy az országhatárokat keresztező folyókban évente átlagosan az ország területére belpő 120 km^-nyi víz­mennyiség mintegy 20-szorosa az ország területén belül kelet­kező átlagos lefolyásnak. Hangsúlyozni kell azonban - ezt tük­rözi a valóság is -, hogy ezek, valamint más hasonló számok és arányok csak a természeti adottságok oldaláról jellemzőek, és nem alkalmasak vízgazdálkodásunk szomszédos országoktól való függőségének jellemzésére. NAPJAINK A nemzetközi vízügyi együttműködés, ezen belül a felszíni vi­zek mennyiségi adatainak cseréje és az egyezményes mérések a Duna és a Tisza folyókkal kapcsolatos nyolc-, illetve ötoldalú nemzetközi együttműködéseken, a magyar-osztrák, -csehszlovák, -szovjet, -román és -jugoszláv államközi határvizi egyezményeken, valamint intézmények közötti alacsonyabb szintű megál­lapodásokon, vagyis = a VITUKI és a szlovákiai SHMU, = a VITUKI és a jugoszláviai SHMZ közötti együttműködési szerződéseken - 181 -

Next

/
Thumbnails
Contents