A Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Melioráció (Győr, 1983. június 29-30.)

pét tekinti, mégpedig agy, hogy mindegyik folyamatot külön külön viszonylag szabatosan számolja, majd az egyes tényezőket egymásra halmozza. Elvileg felirható a teljes jelenséget együttesen jellemző differenciál egyenlet, de ennek pontos analitikus megoldása nég nem ismeretes. E helyett azt az utat követjük, hogy a talajban lejátszódó beszivárgást, talajvízbe szivárgást é3 kapilláris emelkedést külön-külön a Philip egyenlet /3/ partikuláris megoldásaival számoljuk, majd az crédmónyeket előjelhelyesen összegezzük. Az optimális evapotranszspiráció számitásához valamelyik hazai módszert használjuk /Antal, Petrasovits, stb/, másrészt a tényleges evapotranszspiráció számitásához az ismert hazai módszert továbbfejlesztjük az előzőekben emiitett kritikus víztartalom figyelembevételével. Feltételezzük, hogy oldalirányú hozzáfolyás nincs, sem a felszinen, sem a felszin alatt, ami a csapadékhasznosulást befolyásolná. Hazánkban több kutató sikeresen alkalmazta korábban is a csapadékhasznosulás modelljét. A teljesség nélkül megemlítjük Petrasovits /GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék/ Pintér Á. /Vízgazdálkodási Intézet/, Szőke-Molnár és Szalóky /ÖKl/, valamint Parászka /MÉM-HAK/ munkáit. A tanulmányban bemutatott modell a következő fejlesztést jelenti az eddigi hazai modellekhez képest: a/ Valamennyi csapadékeseményt külön-külön figyelembe vesz, pl. dekádösszegek helyett, b/ A beszivárgást elméletileg megalapozott módon számolja, c/ A tényleges evapotranszspirációhoz figyelembe veszi a kritikus viztartalmat. d/ A csapadékhasznosulás folyamatában figyelembe veszi a talajvizbe történő szivárgást, e/ Ugyancsak számszerűleg értékeli a kapilláris emelkedés hatását egyrészt a beszivárgásra, másrészt a talajvízből történő vizutánpótlódásra. A következőkben az előző fejezet sorrendjében halaäink végig az egyes folyamatokon. 43