A Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Melioráció (Győr, 1983. június 29-30.)

tása 1968-75 között megtörtént és jelenleg is üzemel. Távlatilag érdemes lenne megvizsgálni az ismert, de nem működőképes talajcsövezések felújításának lehetőségét és feltételeit is, mert ezzel jelentős megtakarítással ujabb területek válnának alkalmassá a nagyüzemi gazdálkodásra. A tala.jcsövezési munkák - a főként gazdasági nehézségekre viazszavezethető hosszú szünet után - 1960-as évek elején kaptak Í3mét hangsúlyt, az üzemi meliorációs munkák keretén belül. A tulajdonviszonyok megváltozása, a kisüzemek felszámolását követően a mezőgazdaság nagyüzemesitése merőben uj termelési viszonyokat teremtett. A nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel párhuzamosan jelentkezett az üzemek melioráció iránti igénye, amely abban az időben főként az alapvető üzemrendezési és táblásitási munkákra, valamint a legszükségesebb vízrendezési munkákra korlátozódott. A nyugatdunántuli, főként az őrségi mezőgazdasági területeken a természeti adottságok, 03 most már a közgazdasági viszonyok alapján, szükségszerűen jelentkezett a drénezés iránti igény. 1964. végéig kizárólag csak vakonddrénezésre került sor, amely rendszerek azonban igen rövid idő alatt funkcióképtelenné váltak. Ezt követően alakult ki az un. őrségi módszer, amelynél kavics, majd égetett agyagcsőből épitett zárt gyűjtőkre csatlakoztak a vakonddrén szivók. Az ily módon berendezett területek mélylazitást is kaptak, üzemelésűk azonban nem volt megbízható. Amódszer szükségszerű tovább fejlesztésével vált általánossá a nyugatdunántuli területeken a kombinált drénezés alkalmazása. A kombinált módszer alkalmazása során a hagyományos elrendezésben épitett talajcső rendszer vakonddrénezéssel és mélylazitással is kiegészül. A talajcsövezett területek katasztere a kombinált módszer kialakulásának és alkalmazásának kezdetétől eltelt időszak alatt talajcsövezett területekre vonatkozik. 195