A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése III. kötet, Árvízvédelem – Belvízvédelem (Pécs, 1981. július 1-2.)

vonalak kiépítettsége 20 év alatt 30 %-ról 60 %-ra emelkedett. A fővédvonalak e jelentős erősítésén túlmenően az utóbbi 15 év árvizeinek tapasztalatai alapján átmeneti megoldásként olyan, mintegy 200 km hosszú másodrendű védvonal is épült - gondolok itt a Körös-völgyi szükségtározókra, valamint a Szamos»- és Körös-völgyi öblözetekben épitett határ menti lokalizációs töltésekre - melyek lényegesen növelték az érintett területek árvédelmi biztonságát . Ha ezek meLlett a tények mellett figyelembe vesszük azt is, hogy a folyószabályozási munkák - különösen a Duna Budapest alatti szakaszán - az elmúlt 20 év alatt nagymértékben javították az egyes jégmegállásra hajlamos folyószakaszok lefolyási viszonyait, és így csökkentették a jeges árvizek veszélyét, akkor feltétlenül megállapíthatjuk, hogy a hazai ármentesítés eredményes fejlesztési időszakot zárt 1980-ban. 2. Az ország árvízvédelmének fejlesztési feladatai Az ország előzőekben összefoglalt árvízvédelmi helyzete természetesen egyértelműen kijelöli a jövő feladatait is, melyek változatlanul nagyok. Nevezetesen, kereken 1 670 km védelmi vonalat kell még kisebb-nagyobb mértékben erősíteni, valamint, mintegy 80 km hosszú új árvízvédelmi töltést kell építeni a még gazdaságosan ármentesithető, mintegy 125 km2 terület, - elsősorban települések - védelmére. A fejlesztési tervek ezeket a feladatokat részletesen elemzik. A számitások szerint a védelmi biztonság előírt mértékű kiépítéséhez kereken 50 millió m3 földmunkát kell még elvégezni - 1980. évi árszinten - 10 milliárd forint értékben . Ez a feladat a népgazdaság jelenlegi helyzetét figyelembevéve csak hosszabb idő alatt oldható meg. Emiatt rendkívül fontos volt a fejlesztési munkák sorrendjének optimális meghatározása. A sorolásnál tehát alapvető szempont volt, hogy elsősorban a nagykiterjedésű, sürü településhálózatú, jelentős iparral rendelkező öblözetek védvonalai épüljenek ki a megkívánt mértékre. További szempont volt, hogy az országhatárt alkotó vagy metsző folyók védvonalai lehetőleg a szomszédos országok fejlesztési ütemével egyező ütemben érjék el a megkívánt biztonságot. Az egyes folyók vonatkozásában a fejlesztés sorrendjét - fentieken túlmenően - a védőképesség mértékének figyelembevételével úgy állapították meg, hogy a nagy szelvényhiányú szakaszok fejlesztését kell először elvégezni. Ennek megfelelően az 1990-ig terjedő célkitűzések nagy vonalakban a következőkben foglalhatók össze: lehetőleg be kell fejezni a Duna, fontosabb mellékfolyói a Rába, a Mura és Dráva védvonalainak erősítését; folytatni kell a Tisza jelentős értékeket védő védvonalainak erősítését elsősorban Leninváros és Szolnok térségében; be kell fejezni a Bodrog, a Szamos és a Maros töltéseinek erősítését; folytatni kell a Körösök védvonalainak erősítését; végül, de természetesen nem utolsósorban meg kell oldani a Sajó, a Tarna és a Zagyva mentén a legsürgősebb problémákat. Az eddig elmondottakból következik, hogy a jövőben - minden eddigi erőfeszítés 244