A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Hidrológia (Pécs, 1981. július 1-2.)
NOVÁKY BÉLA: Vízhozamadatok javításának lehetősége a folytonossági egyenlet figyelembevételével
pek elterjedésével viszonylag könnyen leküzdhetők. A tanulmány a Vásárosnamény-Záhony közötti mederszakaszra elvégzett vizsgálat alapján eljárást mutat be a vízhozamadatoknak a folytonossági egyenletet is figyelembe vevő javításának a lehetőségére. A munka része a Vízgazdálkodási Intézetnél jelenleg folyó kerettervi hidrológiai munkáknak. 1. A medertározási p;örbe előállítása A medertározási görbék előállításának módszerei alapvetően két csoportba oszthatók. Az egyik, a vízhozamadatokra támaszkodó eljárás éppen az /l/ folytonossági egyenletet használja fel: egy adott folyószakaszra be- és kilépő vízhozamok különbségének folyamatos összegezésével keres kapcsolatot a mederszakaszon tározódó vízmennyiség és a határszelvények többnyire valamely súlyozott vízhozamösszege között. /Ezen alapszik pl. az árhullám transzformáció Muskingum-féle eljárása is./ Ezen eljárás egyik, és a vízhozamok ellenőrzésénél gyakorlati jellegű hiányossága az, hogy azokból a vízhozamadatokból szerkeszti meg a tározógörbét, amelyeket épp e görbe segítségével volna kívánatos ellenőrizni. Az eljárás egy másik és elvi jellegű hiányossága az, hogy a szomszédos szelvények közötti tározódást csupán a be- és kilépő vízhozamok függvényeként tekinti és többnyire számításon kívül hagyja a két szelvény között lejátszódó és a tározódást is befolyásoló természetes és mesterséges hatásokat. Ez utóbbiak figyelembevételének szükségessége egyenesen következik a inederhálózati vízmérlegek egyenletéből, amely a következő általános formában írható fel /l/: ahol: °B ~ °K + °H " °MV + QHE + QC3 ~ QP - °T + °E = Z 2/ Qjj - a mederszakasz oldalhozzáfolyása, amely mellékvízfolyás nélküli folyószakasznál a felszínalatti táplálás vagy megcsapolás, 0._ v és Qjjg - a mesterséges vízkivételek vagy vízbecresztések, Q^n és Qp - a vízfelületre hulló csapadék, ill. a vízfelület párolgása, (ip - a tulajdonképpeni medertározódás és esetenként a folyóvíznek a parti rétegekben történő tározódása, Q e - egyéb, esetenként figyelembe vett vízháztartási elem, mint pl. a jégjelenségekkel kapcsolatos veszteségek, vagy a zsilipelési veszteség. Az egyenletben szereplő mérlegelemeket Q^ és Q^ kivételével összevonhatjuk egy AW/^T alakban, amely már összegezve adja meg a vizsgált mederszakaszon a tározódó vízkészletet. A medertérfogatok számításának a mederfelvételekre támaszkodó második nagy csoportja alkalmas lehet arra, hogy éppen e tározódó vízkészlet változásának a meghatározását tegye lehetővé. E térfogatszámítási eljárás a meder tározóterét a mérőszelvények vízállásaihoz rendelhető olyan elemi térfogatokra bontja, amelyek felületei síkokkal közelíthetők, ezen elemi térfogatok természetszerűen olyan részletességgel számíthatók, amelyet a mederfelvételek megengednek. Az 1970-es években elvégzett tiszai vízrajzi felvételek során például átlagosan mintegy 1 km-es távolságban vettek fel mederszelvényt, teljes völgyszelvényt pedig átlagosan mintegy 3 km-enként /2/. Nyilvánvaló, hogy az igen gondosan előkészített, majd elvégzett munka során a mintaszelvények úgy lettek kiválasztva, hogy azok jól jellemezzék a folyó jellegzetes változásait. Vásárosnamény-Záhony folyószakaszra elvégzett vizsgálataink során mindenekelőtt meghatároztuk azt a medertározási görbét, amely a határszelvények, azaz Vásárosnamény és Záhony, továbbá a kettő között elhelyezkedő Lónya vízmérce állomás összetartozó vízállásainak /azaz vízszintjeinek/ a függvényében írja le a medertérfogatok változását. Az összetartozó vízállásokat kijelölő vízszinteknek kiindulásként a vízrajzi felvételek során 1977. októ194