Hidrológiai tájékoztató, 2012
ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Fázold Ádám: A Víz Világnapja és az úszósport
Képek a versenyek történetéből 1. kép. Emlékfa ültetés 1999. 2. kép. Emlékfa 2011. Víz Világnapra való megemlékezésnek, melynek jutalmaként nyereménysorsoláson vettek részt. Az eddig megtartott 16 verseny megrendezését Miskolc város és a Borsod megyében működő - elsősorban vízmű - vállalatok rendszeres támogatásai tették lehetővé, melyért ezúttal is köszönetet mondunk (Miskolc MJ Város Önkormányzat, MIVÍZ Kft., ÉRV Zrt., BORSODVÍZ Kft., ÉVIZIG, Miskolci Sportiskola). Külön köszönet a B.A.Z. Megyei Uszószövetségnek, majd az új uszoda elkészültével a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft-nek, akikkel való együtt4. kép. Úszóverseny 1. Tribün 6. kép. Úszóverseny 3. Eredményhirdetés működés és rendezésükkel tudtuk megvalósítani ezen Víz Világnapi rendezvényünket. A jövőt tekintve jó lenne a Duna vízgyűjtőjére kiterjeszteni ezt a rendezvényünket és a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig érintő országokkal együtt az úszósporton keresztül is elősegíteni a víz Világnap fő célját: Vizeink védelmét. Ennek megvalósításához Borsod-Abaúj-Zemplén megyén túlnyúló országos támogatás szükséges. A versenyekről - 1997. és 2011. közötti időszak - képes beszámoló a www.ekovizig.hu oldalon található. 3. kép. Emléktábla 40