Hidrológiai tájékoztató, 2011

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: Üledéklakó vízi gerinctelenek a Balatonban

A Protozoak közül ez ideig legrészletesebben a Testacea-kat vizsgálták (Bereczky, 1973a, b). A Balaton hossztengelye mentén 37 Testacea fajt mutattak ki, melyek 9 genuszba tartoznak. A vizsgálatok azt is megállapították, hogy a tó iszapjában a Difflugia génusz fajai a legjelentősebbek. A kimutatott Testacea fajok 30 %-a a tó egész területén elterjedt. A Tihany félsziget előtti medence üledéke lényegesen gazdagabb fajokban, mint a tó többi területe, itt él a tó sajátos Testacea faja a Difflugia balatonica Bereczky is. Mennyiségi szempontból is ez a terület a leggazdagabb (8,5 ezer e/dm

2), mely érték a Keszthelyi-öböl felé fokozatosan csökken 3 ezer/dm

2-re. A fajok mennyiségi és minőségi megoszlása összefüggést mutat a tófenék minőségével (homokos, iszapos) és szerves anyag tartalmával is. A nagyszámú (111) Rotatoria fajok közül az üledék felszínén a Dicranophorus, Encentrum és Lophocharis néhány faja figyelheztő meg (Zsuga, 1996). A fonálférgek (Nematoda) intenzív kutatása az 1960-as évek közepén kezdődött el, amely főként Bíró Kálmán nevéhez fűződik (Bíró K., 1968; Bíró K., Ponyi és P. Zánkai 1968). Alkalmi gyűjtések eredményeként Andrássy (1996) szintén jelentősen hozzájárult a Nematoda fajszám növekedéséhez. 1992 előtt 44, ezt követően 162-re rúgott a taxonszám. Több, a tudományra és a tóra nézve új faj került leírásra: pl. Punctodora dudichi Andrássy, Monhystera andrassy Bíró K. A Nematoda-k minőségi és mennyiségi tavi elteij edését, az eddigi adatok szerint (Bíró K., 1972) az üledék szemcseeloszlása és a kovamoszatok egyedszáma befolyásolja. Azokon a területeken, ahol a 2 p-os iszap részecskék száma viszonylag kevés volt, a fonalférgek száma nőtt és fordítva. Hasonló összefüggés látszott az iszap felszínén élő kovamoszat mennyiségi előfordulásával is. Fenéklakó rákok (Crustacea) A Balatonból ismert minden rák rend valamelyik faja, kisebb-nagyobb gyakorisággal fellelhető a tó nyíltvízi iszapjában. A fajok számottevő része ugyanúgy előfordul az élőbevonatban, parti kövek alatt, mint a fenéken. A Cladocera-k közül a Macrothricidae és Chydoridae család minden faja az iszap felszínén is megtalálható. A Magyarországon ismert 82 faj közül 52 a Balatonban is honos. Hazánkban kizárólag a Balatonban élő faj a Latona setifera (O.F.M.) fenéklakó Cladocera. Az irodalom szerint elsősorban oligotróf, vagy egy kissé eutróf vizekben él. Északi-hegyvidéki faj, Európában a Balaton a legdélkeletibb lelőhelye. Jelenleg, feltehetően a tó fokozódó eutrofizálódása miatt rendkívül ritkán gyűjthető. Egyébként is a Cladocerák fajszáma egy korábbi emelkedési időszak után, csökkenőben van (Ponyi, 2002). Daday 1897-ben írt monográfiájában 26, Gulyás (1974) kishatározójában 66, Ponyi (1997) 58 taxont említ. A visszaszoruló fajok a Balatonra korábban jellemző taxonok közül kerültek ki, mint pl.: Wlassicsíapannonica Daday, Graptoleberis testudinaria var. pannonica Daday, Leydigia acanthocercoides f. balatonica Daday. Egyes fajok (Alona, Monospilus) jelentős egyedszámban a tó homokos fenéküledékében találják meg életkörülményeiket (Ponyi, 1969). Az Ostracoda fajok elsősorban iszaplakó szervezetek. A hazai 97 fajból a tóban csak 17 található meg. Az e csoportban kimutatott fajok száma (Daday, 1897, 1900) csak mérsékelten emelkedett 13-ról 16 illetve 17-re (Ponyi, 2002). Az állomány összetételében azonban annál nagyobb különbségek alakultak ki az elmúlt 100 év alatt. Az utóbbi 40-50 évben pl. a Potamocypris genusz fajai gyakorlatilag eltűntek. Ezt a genuszt Daday idejében 3 faj is képviselte az üledékekben. A 60-as években még megtalálható volt az Isocypris arnoldi és a Cypridobsis newtoni, az utóbbi 10 évben viszont már nem került elő. Az elmúlt időszakban az üledék új Ostracoda fajokkal is bővült (pl. Physocypria fadeewi Dub., Candona compressa /Koch/). A Balatonban a hazai Ostracoda fajok 19 %-a fordul elő a jelenlegi kutatási eredmények alapján. A fajcserék okai itt is a tavi üledékben bekövetkezett változások lehetnek. A tó hossztengelye mentén igen jelentős egyedszámban található a kisrákegyüttesen belül a Darwinula stevensoni (Entz, Ponyi, Tamás, 1963). A Balatonból ez ideig 21 Cyclopoida fajt mutattak ki. Míg Daday (1897) a 18. század végével 10 fajt említ a tóból, jelenleg ez megduplázódott. Gyakorlatilag ez a szám az utóbbi 30 évben állandósulni látszik (Ponyi, 1997). Ezek a fajok gyakorlatilag alig fordulnak elő az üledék felszínén. Számottevő egyedszámban csak a Paracyclops fimbriatus populáció jelenléte figyelhető meg, különösen a Keszthelyi-öbölben (70 e/20 cm

2). Természetesen a többi faj lárvái ritka egyedszámban mindenütt megtalálhatók. A Graeteriella (unisetigera?) fiatal példányát is megtalálták nyíltvízi hínárosban (Bíró K., Gulyás, 1974), mivel azonban ez a taxon illetve genusz a talajvizek jellemző tagja, további példányok begyűjtése és vizsgálata szükséges jelenlétük igazolására. A Harpacticoida fajok száma 9. A korábbi adatokhoz képest (vö. Ponyi, 2002) számuk 1966-ra megduplázódott. Ez nem magyarázható csupán az ötvenes években beindult intenzív kutatásokkal, hanem utalhat a környezetben beállott változásokra is. Az 1970-es évektől kezdve azonban az tapasztalható, hogy a tó üledékére jellemző Harpacticoida fajok populációja jelentősen visszaszorult. Az egyik ilyen érdekes faj a Nannopus palustris Brady, amelynek egyetlen lelőhelye Magyarországon a Balaton. Iszaplakó, tengerekben, brakvizekben, folyótorkolatokban él. A tó homokos üledékében sűrűsége 1966-ban 20 cm

2-ként elérte a 10-15 példányt, jelenleg alig található jobb esetben l-l egyed. Félő, hogy a tóból el fog tűnni. Az iszaplakó rákegyüttesek másik fontos faja az Ectinosoma abrau Kritschagin. Korábban a nyíltvízi üledékben a rák-együttesek 59-77 %-át ez a taxon tette ki. Sajnos e fajnak a populációja az utóbbi néhány évben ugyancsak nagyon visszaszorult. Félő, hogy ez a jelenség is a tóban lezajló kedvezőtlen változásokkal hozható összefüggésbe. Egyéb gerinctelen állatfajok előfordulása a vízfenéken A Balatonból számos - fentebb említett - bentonikus faj jelenlétét mutatták ki, melyeknek előfordulása a nagykiterjedésű nyíltvízi iszapban szórványos, vagy éppen ritka, esetleg véletlenszerű. E fajokról azért is érde81