Hidrológiai tájékoztató, 2011

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: Üledéklakó vízi gerinctelenek a Balatonban

Milbrink-féle mintavevő igen alkalmas a meiofauna kinyerésére (Ponyi, Bíró, Zánkai, 1967; Ponyi, 1976, 1995). Vannak olyan módszerek is, melyek a meiofauna mellett jól használhatók az egysejtű állatok kinyerésére is. Ilyenek többek között a Löffler- és Uhlig-féle módszerek {Ponyi, 1976). A Balaton gerinctelen faunájának áttekintése Eddigi ismereteink szerint Európából és Magyarországról 13 gerinctelen állattörzs került kimutatásra (Ponyi, 1992a), melyek a következők: Protozoa, Porifera, Cnidaria, Platyhelminthes, Nemathelminthes, Nemertoidea, Aschelminthes, Kamptozoa, Annelida, Mollusca, Tentaculata, Archipodiata, Arthropoda. A Balatonból ez idáig csak 12 állattörzs ismert, mivel az Urnatella gracilis-t (Camptozoa, Entoprocta) még nem mutatták ki a tóból, bár a Tiszában és valószínűleg a Dunában is él. Európában 1995-től figyelembe véve a fenti törzsekhez tartozó fajok száma 14.098, ebből Magyarországon 3.345, a Balatonban 874 taxon él (Dudich és Loksa, 1969; Székessy (szerk.); Móczár (szerk.) 1969; lilies (szerk.); 1978, Richnovszky és Pintér, 1979; Ponyi, 1984, 1990a). A 12 állattörzs közül fajokban a Protozoa, Nemathelminthes, Aschelminthes és az Arthropoda a leggazdagabb. A bentikus állatvilág szempontjából az említett 4 állattörzs közül az első kettő és az utolsó, valamint Annelida, Mollusca és az Arthropoda fajai a legfontosabbak. A bentikus állatfajok fontosabb csoportjainak ismertetése A makrobentosz fajai közül Chironomidae családról (Insecta) van a legtöbb információ. A forrásmunkák száma 40-50 között található (Dévai et al., 1984; Dévai, 1992; Bérezik és Nősek, 1997). Erről az állatcsoportról olvasható a leggazdagabb ismeretanyag. Bérezik (1960) tanulmányában 25 fajt említ. Bíró K. (1981) a kishatározójában a tóból és vízgyűjtő területéről 32 faj jelenlétéről tesz említést. Dévai és munkatársai (1984) magából a tóból 70 taxon előfordulását jelezték. 1995-98 között Specziár és Bíró P. (1998) csupán 18 fajról ír. Bíró K. és Specziár (2001) 1995-99 között gyűjtött mintákból már 41 taxon jelenlétét mutatták ki. A fajok tavi eloszlását illetően jelentős különbségeket találtak. Pl. a nyíltvíz és parti sáv üledéke között lényeges faji eltérés fordulhat elő (Bíró K., és Specziár 2001). Jelentős fajszám figyelhető meg a tó köves partjainak bevonatában is, ahol 1995-97 év folyamán 34 árvaszúnyog fajt találtak (Szitó, B. Muskó, 2002). Előfordulásuk a nádasok bevonatában is számottevő lehet (Szitó, Lakatos, B. Muskó, 1996). A tó nyíltvizének üledékében élő Chironomida fajok száma is nagy. 1995-98 években az ÉK-i medence nyugati területén nagyobb taxonszám volt megfigyelhető, mint a Keszthelyi-öbölben (Specziár és Bíró P, 1998). A Balaton hossztengelye mentén a Chironomida fajok előfordulása a nyíltvízi üledékben mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt eltérő (Dévai, Moldován, 1983; Dévai, et al., 1984; Dévai, 1990; Specziár, Bíró P, 1998, 1999). A legnagyobb biomassza értékek 1978, valamint 1996-97 években a Keszthelyi- és Szigligeti-öbölben fordultak elő, majd a Siófoki-medence felé fokozatosan csökkentek. Ezzel szemben az egyedszám alakulása pl. 1978ban éppen fordítva alakult. A fajok szerinti megoszlás is igen változóan alakult. 1978-ban pl. a Chironomus genusz fajai a Szigligeti-öbölben voltak dominánsak, a Procaldius taxonjai pedig a tó középső területein voltak az uralkodók. 1995-98-ban a fajokban leggazdagabb tóterület éppen az ÉK-i medence Tihany félsziget felé eső területe. Nagy valószínűséggel Dévai Györgynek és munkatársainak (1984) van igazuk, amikor azt íiják, hogy „balatoni viszonylatban csak több éves, tervszerűen és rendszeresen végzett felmérés-sorozatok alapján" lehet az üledéklakó árvaszúnyogokról egy elfogadható képet szerezni. A kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) vizsgálata eléggé elhanyagolt területe a tókutatásnak. A forrásmunkák száma a 10-et sem éri el. 1979-ig 17 fajt mutattak ki (Ferencz, 1979). 1983-ban végzett vizsgálatok (Poddubnaya, Ponyi, 1985) csak 8 fajt találtak a Keszthelyi-öbölben és a Tihanynál végzett gyűjtések során. A 8 fajból viszont 4 újnak bizonyult. Ez a tény az adott vízterületekre vonatkozóan nagyfokú környezetváltozásra utal. A puhatestűekkel (Mollusca) közel 25 tanulmány foglalkozik. A munkák jó része ezen állatcsoport faji összetételét tárgyalja, lásd Richnovszky és Pintér által írt kishatározót (1979). Ezeknél lényegesen kevesebb mennyiségi vizsgálat van a nyíltvízi üledékben élő fajokról. Ilyen adatok először az 1966 és 1980 közötti gyűjtésekből származtak (Ponyi, 1981,1990b; Richnovszky, Ponyi és Járai, 1987). A balatoni irodalom alapján mostanáig ismert Mollusca fajok száma 45 (Ponyi, 1992). Érdemes külön megemlíteni, hogy az 1970-es években begyűjtött mintákban 13 gömb- és borsókagyló került meghatározásra (Petro, Ponyi, 1992). A puhatestű állomány összetételének látványos változását jelzi a kavics csiga (Lithoglyphus naticoides) eredetileg pontusi faj radikális visszaszorulása és a Potamopyrgus jenkinsi megjelenése 1977-ben a tóban és először Magyarországon. 1893 előtt elteijedése csak Nyugat-Európa brakvizeire korlátozódott, majd lassan behatolt a kontinens édesvizeibe (Richnovszky, Pintér, 1979). Az Unionidae fajok és a Dreissena sűrűségéről a tóban több évből származó adatsorok alapján számolnak be (Ponyi, 1981, 1990a; Richnovszky, Ponyi és Járai, 1987). Ezekből kiderül, hogy a Balaton hossztengelye mentén fajpopulációjuk 1970-re nagyon visszaszorult az 1960-as évekhez viszonyítva és csak a Keszthelyi-öbölben volt 1,2 egyed/m

2. Ha nem is ilyen nagymértékű de ugyancsak lényeges egyedszám csökkenés volt észlelhető a vándorkagyló egyedszámában is. A változások okai eltérőek lehetnek, egy azonban biztos, hogy a tavi rendszerben az emberi beavatkozások és egyéb okok következtében (szennyezések, halászati tevékenységek, a tápanyagok eloszlásában meglévő eltérések stb.) ökológiai változások zajlottak, illetve zajlanak le. A meíobentosz fajai közül a legtöbb információ a fonalférgekről (Nematoda) és a kisrákokról (Cladocera, Ostracoda, Copepoda) olvasható az irodalomban. Ez egyben jelzi, hogy - nem számítva az egysejtű állatokat - ezek alkotják a nagy kiterjedésű fenéküledék két legfontosabb állatcsoportját. 80