Hidrológiai tájékoztató, 2011

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Marton Lajos: Történelmi változások, hiedelmek és félreértések a vizekkel kapcsolatos vélekedésekben

2. ábra. Regionális leszívási görbék az Alföld fő pleisztocén vízadó rétegében, 1952-2000 Először a fogalmakat kell tisztázni. Utánpótlódás (groundwater recharge) definíció szerint az időegység alatt az aquiferbe visszaáramló vízmennyiség, amely a vízadó készletét növeli (water added to an aquifer), azaz a kitermelt víz helyébe új hozamként érkezik, dimenziója: L

3T

_

1, Az utánpótlódás mértékegysége tehát m

3/s, ami a csapadékból vagy egy másik rétegből vagy folyóból való átszivárgásból származhat. A vízszint (hydraulic head) és annak emelkedése viszont hosszúság-dimenziójú [L] mennyiség. A vízszintemelkedést tehát nem lehet utánpótlódásként értelmezni, már csak a dimenziók eltérése miatt sem, az egészem más okok miatt következik be. Ma már ismert, hogy a többszintes alföldi tározó rendszerekben a vizek kora több ezer éves, és tudjuk, hogy a 150-500 m mélységű pleisztocén vízadó rétegekbe 10-20 ezer év vagy akár hosszabb idő alatt jutott le a csapadékvíz, amint azt az izotóphidrológai vizsgálatok bizonyították. Legújabban részletes hidraulikai számitások alapján is megismerhetjük ezeket a geológiai időskálájú vízmozgásokat (Marton, 2011). Logikai alapon is belátható, hogy ha kitermeljük egy 10 ezer éves víz bizonyos mennyiségét, az nem fog egy-két év alatt visszapótlódni, jóllehet a vízszintemelkedés gyorsan bekövetkezik. Nem fog rövid idő alatt utánpótlódni, mivel az új víz általában agyagrétegeken keresztül tudja az aquifert elérni, annak pórusbeli vonalmenti szivárgási sebessége pedig 10"

1

(M0"

9 m/s nagyságrendű. Mi történik hát a vízadóban, ami ezt a hatást kiváltja? A jelenség lényegét legjobban egy kimért eset példáján keresztül érthetjük meg. A 2. ábrán szemléltetjük egy hidraulikai szelvényt EOV koordinátákkal, amely Debrecen és Létavértes települések közötti potenciometrikus szintek alakulását ábrázolja 1952-től 2000-ig. A két legalsó görbe az 1976. és 1986. évben mért leszívási szinteket mutatja, a 2000. évi állapotról azonban a vastagabb vonallal ábrázolt és más alakú görbe tájékoztat. Látható, hogy a debreceni vízkivételi zónában jelentősen emelkedett a nyugalmi potenciometrikus szint, de 13 km távolságban, illetve attól távolodva a vízszint (energiaszint) tovább süllyedt, mélyebbre, mint a csúcsfogyasztás idején volt. A depressziós tölcsér mélyebb részei töltődnek, a távolabbi szakaszokon azonban továbbra is csökkennek. Ugyanezt a jelenséget tapasztaltuk a Debrecen-Nyírgelse vonalon 1998-ban (Marton, 2009, p. 376). Nem utánpótlódás történik, a rendszerbe külső forrásból nem érkezik mérhető mennyiségű víz, hanem a közlekedő edények törvénye szerinti kiegyenlítődés megy végbe a vízszintekben. A hidraulikai viszonyoknak ilyen alakulása a rétegzett medencén belüli kontinuitás fényes bizonyítéka. IRODALOM Marton L. (2009): Alkalmazott hidrogeológia. ELTE Eötvös Kiadó, 626 p. Budapest. Marton L. (2010): Alföldi rétegvizek potenciometrikus szintjeinek változása. n. Hidrológiai Közlöny 90 (2): 17-21. Marton L. (2011): Felszín alatti vizek hidraulikai vizsgálata az Alföldön radiokarbon koruk ismeretében. Hidrológiai Közlöny 91 (3), (sajtó alatt). Molnár S.-né Kiss Á. (2007): Szeged ivóvíztermelő kútjaínak nyugalmi vízszint alakulása a víztermelés tükrében. Hidrológiai Tájékoztató, 55-56. Somlyódy L. (2002): A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei. In: A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései, Ed. Somlyódy, MTA, Budapest. 68