Hidrológiai tájékoztató, 2010

EMLÉKEZÉSEK - Dr. Vermes László: Volt egyszer egy csapat

kacsoport, amely az érdemi előkészületeket követően 1969. augusztus 7-én alakult meg Debrecenben, a TI VÍZIG Székházában. A munkacsoport első vezetője dr. Szebellédy Lászlóné (VITUKI) lett, az alapító és állandó tagok névsorát az 1. melléklet tartalmazza, amelyből kiderül, hogy a kutatói csapat 19 tagjából 6 fő volt mérnök, 6 fő mezőgazdász, 6 fő vízkémikus, 2 fő erdész, 2 fő orvos (higiénikus), továbbá l-l fő állatorvos és talajtani szakember. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szakosított állattartó telepeken bevezetett alommentes tartás következtében nagy mennyiségű hígtrágya keletkezik, amit sokan az „állattartás szennyvizének" tekintettek, és ennek környezetkímélő kezelését és elhelyezését is meg kell oldani. Ennek jegyében tartott ülést a munkacsoport 1970. januárjában Szarvason, ahol megismerték az Állami Gazdaság hígtrágya-öntözési kezdeményezéseit, értékelték az elért eredményeket, és kiegészítették a kutatócsoport tevékenységét a hígtrágya-hasznosítási kutatásokkal. Nem maradtak ki az érdeklődés köréből az ipari eredetű szennyvizek sem, ezért a munkacsoport 1970. októberében a Tiszai Vegyi Kombinátba látogatott, ahol megvitatták az ipari szennyvizek mezőgazdasági hasznosításának lehetőségeit. A munkacsoport 1972-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen tartott ülésén az ammónia-tartalmú műtrágyagyári szennyvizekkel végzett, korábban már említett péti kísérletek eredményeiről kapott tájékoztatást, 1974-ben pedig bemutatót szervezett és ankétot tartott Kecskeméten az ott megindult szennyvízöntözés megvalósulásának és működésének tapasztalatairól. További bővülést jelentett a munkacsoport életében az, hogy hatáskörébe kerültek a szennyvíziszapok hasznosításával foglalkozó kutatások is, aminek következtében sok új tag került a csoportba. Az ezzel összefüggő újjászerveződés a Kecskeméten, 1974. szeptember 18-án tartott ülésen realizálódott, a kutatómunkába újonnan bekapcsolódókkal a létszám 35 főre nőtt. Ekkor már működött a harmadik kísérleti telep is Kecskeméten, amelyet a pesterzsébeti telep felszámolásakor, 1972-ben hoztunk létre a kecskeméti szennyvízhasznosító rendszert üzemeltető termelőszövetkezettel együtt, ahol szabatos kisparcellás kísérleteket végezhettünk elsősorban a szennyvíziszapokkal, de ahol később liziméteres kísérleteket is beállíthattunk a talajok szennyvíztisztító-képességének vizsgálatára. A figyelem középpontjába ismét az ipari szennyvizek kerültek, ezt jelzi, hogy az 1975. évi munkacsoport ülést Szigetváron, a tejipari szennyvíz nyárfás elhelyezése kérdéseinek szentelték. Kezdettől fogva törekvés volt, hogy az adott helyszíneken tartsuk üléseinket, ott vizsgáljuk a felvetődő problémákat és összegezzük az elért eredményeket. A kihelyezett munkacsoport ülések sora mindvégig folytatódott és jellemzővé vált. így került sor 1976. májusában a Gyulai Nyárfás Szennyvízöntöző Telep meglátogatására és tevékenységének értékelésére, 1977. szeptemberében a Kecskeméti Szennyvízhasznosító és Elhelyező Rendszer, valamint az ott működő kísérleti telep eredményeinek értékelésére, 1977. novemberében Tatabányán, a városi KÖJÁL-nál tartott ülésen a témával összefüggő közegészségügyi kérdések megtárgyalására, majd decemberben a szigetvári tejipari szennyvízelhelyezés helyzetének megismerésére és az üzemelési rend felülvizsgálatára. 1979-ben a májusi ülést Sopronban tartottuk, az Erdészeti és Faipari Egyetemen, ahol a témával kapcsolatos erdészeti kutatásokról, mint az egyik legeredményesebb és legígéretesebb tématerületen végzett munkáról adtak számot a szennyvizek és a hígtrágyák nyárfás elhelyezésével és hasznosításával foglalkozó kollégáink; szeptemberben pedig ismét Kecskeméten gyűltünk össze, hogy ünnepélyes keretek között emlékezzünk a kutatói munkacsoport fennállásának 10. évfordulójára. Az itt tartott visszaemlékezések és összegzések hangsúlyozták, hogy a munkacsoport működése szemléletváltozást eredményezett a hazai szennyvizes szakmában azáltal, hogy bebizonyította az arra alkalmas minőségű szennyvizek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. Előtérbe került a talaj mint befogadó, és ezzel kiemelt hangsúlyt kapott minden törekvés és minden eredmény, ami ennek lehetővé tételét igazolja és gyakorlati megvalósítását elősegíti. Az eredményes működés nagymértékben köszönhető annak az egyetértő, egymást kölcsönösen segítő, kollegiális légkörnek, amely a munkacsoport tagjai között uralkodott, és amire mindenki ma is szívesen emlékszik vissza. De fontos szerepe volt ebben annak a támogatásnak is, amelyet ez a csapat az érintett minisztériumoktól, az ott dolgozó államigazgatási szakemberektől kapott, nem kizárólag a munka anyagi alapjainak megteremtésével, hanem a tevékenysége iránt mutatott figyelem és érdeklődés intenzitása révén is, ami számos esetben megsokszorozta a kutatók erejét, teljesítményét. Tisztelettel emlékezünk ezért különösen Géczy Károly (FM), dr. Soós Gábor (FM), Hajdú László (OVF), Kálmán Miklós (OVF), Rácz Tamás (OVH), Perecsi Ferenc (OVH), Kisgyörgy Rozália (KVM), valamint dr. Balogh Mihály (EüM), dr. Kelemen Bormála (EüM) és dr. Pálinkás Lajos (EüM) munkánkat segítő tevékenységére. Ezt követően, az 1980-1990 közötti időszakban folytatódott az előző évtizedben kialakult munkarend, és a munkacsoport ülésekre egy-egy kutatási téma vagy résztéma lezárásakor a témavezető intézményeknél tartott megbeszélések, vagy újabb téma indításakor rendezett témaviták formájában került sor. Ha röviden összegezni szeretnénk ennek a kutatói munkacsoportnak a hatását, működésének eredményeit, azt mondhatjuk, hogy meghatározó szerepe volt a szennyvízhasznosítás hazai alkalmazásának megalapozásában, szabályainak megalkotásában, a gyakorlatban megvalósítható módszereinek kidolgozásában és a kedvező hatások tudományos igényességgel történő igazolásában. Működése nyomán vált lehetségessé a szennyvizek és a szennyvíziszapok mezőgazdasági hasznosításának feltételeit és követelményeit tartalmazó szakmai szabványok és kormányrendeletek megfogalmazása, ezen hulladékanyagok hasznosíthatóságának megállapításához szükséges minőségi vizsgálatok körének és módszerének meghatározása, továbbá a hasznosítási techno19