Hidrológiai tájékoztató, 2009

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Szinay Miklós: Csapadékgazdálkodás ökológiai közelítése

Csapadékgazdálkodás ökológiai közelítése DR. SZINAY MIKLÓS A természeti erőforrások között a csapadék és a termőtalaj az ország két legértékesebb, feltételesen megújuló, illetve megújítható erőforrása. Ésszerű és fenntartható használata, védelme, állagának megőrzése és sokoldalú fúnkcióképességének ápolása a környezetvédelem, a környezetszabályozás és a biomassza-termelés alapvető közös feladata, a fenntartható fejlődés két alapeleme, azaz össztársadalmi érdek! A klímapolitikában, ezen belül az alkalmazkodási stratégiában elsősorban a talajok vízháztartási tulajdonságainak a szabályozása a nemzetgazdaság alapvető érdeke. Következésképpen a talaj víztartó képességének, valamint vízvezető képességének megőrzése, illetve javítása a drénviszonyok, a talaj porozitásának szabályozásával a klímabiztonság megteremtésének egyik fontos tényezője. A talajaink értékét a táperő helyett egyre inkább a talajban rendelkezésre álló és a drénviszonyokkal előállítható vízkészlet, talajtározás határozza meg. A hazai éghajlat változékonysága folytán és a klímaváltozás várható hatásainak alakulásával egyszer a víz bőségével (belvíz), máskor a víz hiányával (aszály) okoz gondot a társadalom tagjainak, a gazdáknak. A jövő érdekében fontos annak tudatositása, hogy a termelőhelyi adott1. ábra. Többcélú hidromelioráció elvi összefüggések a feltételes csapadékpótlás zónájában a természeti erőforrások racionális használata szempontjából ságok, a talajviszonyok, a biológiai erőforrások, valamint az ezeket hasznosító természetszerető szakember munkaereje és tőkéje viszonylag ismert és környezetszabályozás szempontjából befolyásolható feltételeket jelent. Míg a légköri erőforrások rendkívül változékonyak, melyek eleve hol kedvezően, hol kedvezőtlenül érintik a mező, erdőés vízgazdálkodást. Fontos hangsúlyozni, hogy a légköri viszonyok változékonysága miatt egy időben és összetett módon szükséges felkészülni a klímaváltozás várható hatásaira is, különösen a szélsőségek jelentkezésére, bőségesebb és ínségesebb évekre, tartalékok képzésére, a feleslegek levezetésére. Az éghajlati hatások tompításának, mérséklésének az eszköze a víztakarékos agrotechnika, vetésváltás mellett a drénviszonyok és a talaj vízháztartásának szabályozásán alapuló csapadékgazdálkodás. A csapadékgazdálkodás fontosságának, mint elsődleges erőforrásnak alapvető mértékegysége az a haszon, amit tudatos csapadékgazdálkodással, környezetszabályozással a gazdák hazánk termőterületének 100%-át valósítanák meg a talaj drénviszonyainak (ez a fizikai, kémiai és biológiai talajjavítások), porozitásának, tározásának szabályozásával. Az így előkészített talaj képes fogadni az elsődleges erőforrást jelentő csapadékot és a felesleget elvezetni. Ezt a természeti erőforrást külső erőforrásból pótolja az ökológiailag szükséges kiegészítő (vízpótló) öntözés. Ez a kutatási és fejlesztési program 1970-ben kezdődött a MÉLYÉPTERV-ben az 1. rendszerökológiai ábrán összefoglalt és az ökológiai tényezőkre a Liebig-féle minimumtörvény alkalmazásával kiegészítve. A változtatás azzal kezdődött, hogy a vízrendezési munkákban a MÉLYÉPTERV elkezdte alkalmazni a fizikai-, kémiai-, és a biológiai talajjavításokat. Ezt az 1. ábra a gyökérágy biztosításában tünteti fel, azaz elkezdték alkalmazni a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a szivárgáshidraulikát. Ezzel a változtatással elkezdődött a csapadékgazdálkodásra való átállás, amit különböző elnevezésekkel a többi tervezőirodák is elkezdtek alkalmazni. Ez a talajnedvesség szabályozáson alapuló csapadékgazdálkodás mintegy 500 000 hektáron valósult meg, úgy, hogy az eljárásokat a vízügyi szabályozások figyelmen kívül hagyták. A csapadékgazdálkodásnak a matematikai alapösszefüggése a nemzetközi gyakorlatban a vízrendezési együttható. Ennek a törtnek a számlálója a gyökérágy előállítása és a nevezője a drénviszonyok szabályozásával előállított talajporustéren keresztül a káros víz (belvíz) elvezetése és a talaj tulajdonságainak javításával előálló vízvisszatartó tulajdonságok (pF görbe) a csapadékvíz, illetve a vízpótlás visszatartása. Ezt az eljárást 1879-től (valószínű COLDING, Dánia) kezdték el alkalmazni és kutatni az Európai Unióban is és ez a nemzetközi gyakorlat. A hazai gyakorlat 1874-től vízügyi törvénnyel kezdődött és figyelmen kívül hagyta a nemzetközi gyakorlatot. A hazai gyakorlatot a vízjog eszközével tartották fenn a tudományban is, de már 1970-ben kiderült, hogy van alternatíva, amit az 1. ábra jelenít meg. A hazai HIDROMELIORÁCIÓ -KÖRNYEZETVÉDELEM FAJTANEMESÍTÉS Művelést ág változás "í" termést növelő tényező P termést csökkentő tényező - VÍZPÓTLÓ ÖNTÖZÉS — I«—FAJTANEMESITÉS. KÖRNYEZETVÉDELEM alapfeladat 36