Hidrológiai tájékoztató, 2005

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vágás István: Árvízkatasztrófa a Temes-Béga közben 2005. tavaszán - és további tanulságok

után a Tisza-Maros szöge Temesvárral együtt később, csak 1718-ban került vissza Magyarországhoz. A Temesi Bánság pusztasággá és mocsárrá vált területen alakulhatott meg. Mercy tábornok, a Bánság első katonai és polgári kormányzója legelőször a vizeket rendezte, s hozzáfogott a Béga szabályozásához. Temesvár fölött új és bő medret ásatott a folyónak, Temesvárnál duzzasztó müveket létesített, majd ez alatt új medret építtetve, 70 km hosszú csatornába fogta a folyó vizét, amely így hajózásra is alkalmassá vált. A Béga kisvízhozamai azonban nem mindig voltak elegendők, így Mária Terézia uralkodása alatt Fremaut holland mérnök tervei alapján két összekötő csatornát is építettek: a tápláló csatorna szárazság idején a Temes vizét vezette Temesvár fölött a Bégába, az árapasztó csatorna a Béga nagyvizeit juttatta a Temesbe. Az összekötő csatornákat ellátták a szükséges beeresztő műtárgyakkal, amelyeket az idők folyamán többször megújítottak. Megkezdték a Béga, majd a Temes töltéseinek építését is. 1871-ben megalakult a Temes-Béga völgyi vízszabályozási társulat, amely 1902-ben nemcsak az összekötő csatornák üzemrendjét határozta meg, hanem duzzasztóművekkel tette lehetővé a Béga hajózását, s a Temes árvízszállításának megnövelésére annak töltéseit lényegesen megnövelte és megerősítette. Mindez megteremtette a terület akkor korszerű hajózási viszonyait, árvízvédelmét, illetve a mocsarak már megtörtént lecsapolása után annak belvízrendezését. Az első világháború utáni rendezés az egykori Temesi Bánság területét Románia és Jugoszlávia között osztotta meg. A Béga hajózására kevesebb szükség lett, sőt szükségtelenné is vált. A még a magyar időkben működő ár- és belvízmentesítő társulatok rendszere az utódállamokban is sokáig fennmaradt, így hosszú ideig gondot fordíthattak a meglévő létesítmények működtetésére. A második világháború utáni új helyzet tovább rontotta a vízügyi viszonyokat. Jugoszláv oldalon nyilván a vajdasági vízügyek növekvő fontossága, az ottani vízhasznosítások jelentősége, valamint országuknak sokáig hátrányos külpolitikai helyzete miatt - arra törekedtek, hogy az esetleges romániai ár- és belvíz átfolyásoktól mentesülhessenek. Többek közt ezért létesítettek a Béga és Temes közében az országhatárral párhuzamosan lokalizációs töltést, amelyen - annak homokzsákokkal még idejében, 2005. április 21-én történt megemelésével - sikeresen megakadályozták a romániai elöntések átfolyását. Ezáltal legalább 12 községüket mentesíthették az elárasztástól. 2005. május 5-én román részről magyar segítséget kértek az elöntési károk lehető mérséklésére. A Fővárosi Vízmüvek mobil víztisztító berendezést üzemeltetett, s a magyar Polgári Védelem és a Katasztrófavédelem különböző szervezetei is felvonultak a helyszínekre. Műszaki segítséget az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht. (ABKSZ) és az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelmi osztaga 95 fős különítményével nyújtott. 16, egyenként 0,5 m

3/s kapacitású, összesen 8 m

3/s teljesítőképességű szivattyú, s ezek telepítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges felszerelés települt Ótelek közelében a Bégacsatorna töltéséhez. A felvonulás 19 közúti járművel történt. A létszám a szivattyúk felszerelése után 12-re csökkent, amely két műszakban, 10 napos váltásban biztosította a szivattyúk folyamatos üzemét. A magyar kormány 130 millió forintot fordított e műszaki munkákra. A szivattyúk május 9-étől június 19-éig 14 ezer üzemórán át 24 millió nr vizet emeltek át, a legmélyebben elöntött területek vízszintjét másfél méterrel is csökkentve. A budapesti és szegedi szakemberek a helyi szivattyútelep újbóli üzembe helyezésében is eredményesen részt vettek. A természeti okok elismerésén túl román részről súlyos kritikák is megfogalmazódtak az árvízkatasztrófát illetően. Egy magát meg nem nevező temesvári román professzor interneten közreadott hozzászólásából idézve: "A szabályozó rendszerek jól működtek két évszázadon át. Ellenőrzésük és karbantartásuk folyamatosan biztosított volt az első világháború után is, (amikor a Bánság legnagyobb része román fennhatóság alá került), sőt, egy darabig a második világháború után is. Következett azonban a Ceausescu-éra megalomániája. Megépült ugyan néhány új öntöző- és lecsapoló csatorna - kár, hogy ezeket 1989. után tönkretették - de a régi vízügyi rendszer karbantartása és felügyelete megszűnt. Agátőrséget felszámolták. A csatornák tisztítása, ami azelőtt a falvak lakosságának feladata volt, szintén abbamaradt. Szarvasmarha-csordák járnak a töltéseken, a traktorok és a kirándulók autói szabadon közlekednek a gátakon. Mégis, a Monarchiában épült rendszer ellenállt még az 1970. évi árvíznek is. 2000-ben átszakadt a töltés Keresztes közelében, de ez az árhullám szerencsére rövid ideig tartott. A kiskastélyi zsilip - a Temes-Béga összekötésen - szánalmas állapotba került. Ezt is, azt is kijavították, de a munka (rossz) minősége most mutatkozott meg, amikor a Temes nagyjából ugyanazon a helyen törte át a töltést. Ezúttal az árhullám sokkal erősebb és tartósabb volt. Keresztest, Fényt, Oteleket és Jánosföldét - amelyek egy mélyedésben fekszenek gyakorlatilag teljesen elmosta a víz. Amennyiben a dolgok így folytatódnak az elkövetkező években is, a Bánság azzá válik, ami volt: lápvidékké". „Temes és Krassó-Szörény megyében egyaránt hiányzik egy kompetens szervezet, amely szembenézhet és felveheti a harcot az árvízzei, felvállalná a gát- és lecsapolási rendszer karbantartását. A jelek szerint a lakosság figyelmeztetése későn, és nem elég meggyőzően történt. A fenyegetett helységek közelében nem mozgósították a katonaságot, vagy, ha igen, későn. Ráadásul a hadsereg felszerelése silány, szegényes volt. Még jó, hogy végül sikerült a károsultak kilakoltatása, ideiglenes elszállásolása, és a minimális élelem, ivóvíz biztosítása. Súlyos mulasztás, hogy több évtizede semmit sem tettek a gát- és lecsapolási rendszer megerősítéséért. A Bánság része a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégiónak. Vállalva a látszólagos hazafíatlanság kockázatát, szívesebben venném, ha a gát- és lecsapolási rendszerek megerősítését a tapasztalattal rendelkező szerbiai vagy magyarországi szakértők hangolnák össze". 58