Hidrológiai tájékoztató, 2005

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Pálfai Imre: Vízháztartási változások és vízgazdálkodási feladatok a Duna-Tisza közén

menti síksághoz képest 40-50-60 m-rel magasabban van, érthető, hogy a hátsági felszín alatti vizek igyekeznek lefelé, lassan a mélyebb területek felé szivárognak. Abban az esetben, ha a helyi csapadék szűkében van, akkor a hátsági területek felülről kellő utánpótlást nem kapnak, vízkészletük fokozatosan, egyre inkább kiürül. Oldalirányú vízutánpótlódásra számottevő lehetőség nincs, mert a hátság nálánál magasabban fekvésű területtel közvetlenül csak egészen csekély mértékben (északon, a Gödöllői dombságnál) érintkezik. A Duna - Tisza közén — a délnyugati részt kivéve - a csapadék hosszabb idő átlagában is kevés, a lehetséges párolgás értéke viszont elég magas. Ezért az ún. éghajlati vízhiány az országon belül (pl. Magyarország Földrajzi Atlasza szerint) éppen itt és a Közép-Tisza vonalában a legnagyobb, tehát a Duna-Tisza közéről általában véve mint hazánk legszárazabb vidékéről beszélhetünk. Ez a kedvezőtlen kép egyes években vagy évsorozatokban különösen kedvezőtlenné válik. Egy 160 éves (1841-gyei kezdődő) alföldi csapadék-adatsorral végzett feldolgozásunk azt mutatja, hogy a leghosszabb (12 éves) száraz időszak éppen a „mi időnkben", 1983-1994 között alakult ki. A csapadék csökkenő és egyben a hőmérséklet növekvő trendje a 20. században egyébként országos jelenség, s főleg a téli félévi időszakra jellemző. Az évi csapadék csökkenő trendje a Duna - Tisza közén az 1931-2000 közötti 70 éves időszakra vonatkozó vizsgálataink szerint - közel lmm/év-re tehető. A vizsgált időszak második felében - az előzőhöz képest - évente átlagosan kb. egyhavi téli csapadékmennyiség hiányzik! A vízháztartást befolyásoló emberi tevékenységek közül elsőnek a felszín alatti vizek kitermelésének, illetve használatának növekedését említeném. Az öntözési célú talaj vízhasználat a hátságon éppen a vízhiány ellensúlyozása miatt nőtt meg, de ennél nagyobb jelentőségű a lakossági és ipari célú rétegvízhasználat, mely 1960 1990 között mintegy nyolcszorosára (!) nőtt, s 1990-ben a szűkebben vett hátsági területen kb. 80 millió köbmétert tett ki. Hozzá kell tennünk, hogy ezt követően - a lakossági vízdíjak emelkedése és az ipari termelés csökkenése miatt - a rétegvízfogyasztás erősen visszaesett. Kétségtelen, hogy a belvízrendezéssel, mely a Duna - Tisza közén főként az 1950-es, 60-as és 70-es években zajlott, megnövekedett a területről elfolyó, illetve elvezetett belvíz mennyisége, de mivel a csatornasürüség a hátságon a legkisebb, és itt általában a csatornák mélysége sem nagy, túlzott vízmentesítésről nemigen lehet szó. Tetézi a vázolt problémát a sajátos területhasználati szerkezet, illetve annak változása az elmúlt fél évszázadban. Leginkább az erdők már említett jelentős területi aránya érdemel figyelmet. A Duna - Tisza közi erdők nagyrészt a hátság tetején, azokon a helyeken, homokdombokon helyezkednek el, amelyek a fő beszivárgásivízutánpótlási területek. Az erdőterület 1950-től 1990-ig kb. két és félszeresére nőtt, természetesen nem önmagától, hanem mesterséges úton, erdőtelepítés révén. Ennek egyrészt örülni kell, mert az erdőnek nagyon sok gazdasági haszna és ökológiai előnye van, de vannak vízháztartási hátrányai is. Egyes területrészeken, pl. Kéleshalom környékén és Kunfehértó szomszédságában különösen nagy, 50 százalék körüli az erdősültség. A sűrű erdőállomány, nemkülönben az avartakaró, a lehulló csapadéknak mintegy negyedrészét visszatartja (intercepciós veszteség), s ez komoly hiányt idéz elő a vízháztartásban, hiszen a lombkoronáról és az avartakaróról eleve elpárolgó, a talajt el sem érő csapadék nyilván nem fogja a talajvizet táplálni. A különféle fafajok vízfogyasztási adataira és az erdők párolgást csökkentő hatására most nem kívánok kitérni, mert túl hosszúra nyúlna a fejtegetés. Az időjárási, valamint a víz- és földhasználati változások következményeire rátérve nézzük először a tavak állapotváltozását. A Kiskunhalas közelében lévő Kunfehértónak 1977-ben még teljes medrét víz borította, 1988-ban csak mintegy felét, 1992-ben és manapság csupán alig egytizedét. Ezt a tavat, akárcsak a többi hasonlót, normális körülmények közt főleg a talajvíz táplálja. A talajvíz tartós lesüllyedése miatt ez a táplálás megszűnt, a nagyobb tavak vízfelülete összezsugorodott, a kisebb tavak teljesen kiszáradtak, eltűntek. A tó környéki üdülőövezetek sokat vesztettek vonzerejükből, a hátsági halastavaknál a tógazdálkodás jószerivel megszűnt, a természetvédelmi jelentőségű vizes élőhelyek egy része teljesen átalakult száraz élőhellyé. A talajvízszint az 1956 - 1975 közötti, normálisnak tekinthető húszéves időszak átlagában a Duna - Tisza köze nagy részén a terep alatt 1-3 m mélységben helyezkedett el, ezzel szemben 1992-ben 3-5 m között, tehát mintegy 2 m-rel lejjebb. A VITUKI földolgozása alapján megállapíthatjuk, hogy ilyen mértékű regionális talajvízsüllyedés az ország más részén megközelítőleg sem következett be. Az 1956-60-as időszak törzsértékéhez viszonyítva a Duna — Tisza közi hátságon a talajvízszint süllyedése az 1990-es évek közepére elérte a 2-3 m-t, sőt helyenként az 5-6 m-t is. Ezek a nagyobb mértékű, megdöbbentő arányú süllyedések a hátság legmagasabb felszínű északi és déli részére jellemzők (pl. a ladánybenei és a szentkirályi, illetve a borotai és a kunfehértói észlelő kútnál), míg a hátság közepén, a „nyeregben", mérsékeltebb süllyedés tapasztalható (pl. a soltvadkerti és a kiskunfélegyházi észlelő kútnál). A süllyedő irányzatot az 1990-es évek vége felé beköszöntő nedves esztendők megállították, de jelentősen megfordítani nem tudták, a süllyedő tendencia a mai napig tart, több megfigyelő kútban a talajvíz szintje eddig még soha nem tapasztalt mélységben van. A nagyfokú talajvízsüllyedés elsősorban a mezőgazdaságban okoz gondot, a vízhiányt főleg a gyümölcsösök sínylik meg, de az erdőgazdasági károk is jelentősek. Nehézségek merülnek fel a tanyai lakosság vízellátásában is. A csapadék csökkenése és a talajvíz süllyedése következtében a lefolyás is csökkent, mégpedig drasztikusan. Ezért a tározók belvízből való feltöltése akadozik, esetenként lehetetlenné vált. A Fehértó-majsai belvízöblözetben mért vízhozamok tanúsága szerint a hidrológiai év lefolyása 1976 előtt nemegyszer meghaladta a 43