Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Kiss József: A tatabányai XIV/A vízakna üzemeltetési tapasztalata

XIV/A vízakna Üzemmódja napjainkban A XIV/A vízaknáról történik Tatabánya, Tata városok és a hozzájuk csatolt települések, valamint a Bicskei Regionális Vízellátó (BIRV) rendszer ivóvíz ellátása. A BIRV rendszer a társvállalatokon keresztül juttat el ivóvizet 3 megyében (Pest, Fejér és Komárom-Esztergom) több, mint 20 településre. A már csírátlanított ivóvíz elosztása a nevezett települések irányába részben gravitációs úton, más részben átemelő rendszereken keresztül történik. Tatabánya jelentős részébe és Tata térségébe a víz gravitációs úton, Tatabánya magasan fekvő, egyébként kis kapacitású tározóiba és a sátorhegyi tározóba (BIRV) a vízközponti átemelő gépház nyomásfokozó szivattyúin keresztül jut el. A XIV/A vízakna ivóvíz termelése az 1990-es évek elején 12 Mm

3/év körül volt, amely 1997-re 7,2 Mm

3/évre csökkent. Az 1998. évi részvénytársasági tulajdonba kerülést követően emelkedés következett be, és az utóbbi években 9 Mm

3/év feletti mennyiségben állandósulni látszik a termelés. Ehhez társul kb. 1,7 Mm

3/év mennyiségű patakra történő kényszer vízemelés, amely az 1990-es években 2,5-3 Mm

3/év nagyságú volt még a nagyobb ivóvíz értékesítés ellenére is. A vízaknában fakadó és nyerhető vizek területileg három részre oszthatók: - Az üzemviteli térségekben (a függőleges akna és a vízvédelmi gátpár közötti bányatérségek; a vízakna északi harmada) fakadó vizek. Ennek mennyisége kb. 3 m

3/min, amely két zsompban - a függőleges akna alján és a szivattyúkamra alatt - gyűlik össze. Ez az ivóvízként nem hasznosítható kényszer vízemelés különálló rendszeren keresztül jut a külszínre. - Az ivóvizes térségekben (a vízvédelmi gátpár és a búvónyílásos gát közötti bányatérségek; a vízakna középső harmada) fakadó vizek. Mennyiség kb. 2 m

3/min, amely két zsompban -1. és II. sz. ivóvizes zsomp a csapolóvágat alatt - gyűlik össze. A két zsomp eredetileg a szabadfelszínü vízemelést szolgálta. A búvónyílásos gát megépítése és a zártrendszer kialakítása után eredeti szerepük jelentősége lényegesen lecsökkent. Jelenleg az összegyűjtött vizek ráfolyásos rendszerben kerülnek a szivattyúkamrába (ún. nyitott rendszer). - A búvónyílásos gát mögött (a vízakna déli harmada) fakadó és csapolt vizek. Mennyisége mintegy 45 m

3/min nagyságúra becsülhető. A gát üzembe helyezésével a mögöttes térségek elárasztásra, víznyomás alá kerültek, mely kettős eredményt hozott. Megszűnt a falazatból fakadó szükségszerű, de igény feletti ivóvízemelés, valamint a mindenkori karsztvízszintnek megfelelő hidrosztatikus nyomás a vízemelés során hasznosítható. Az igényeknek megfelelő mennyiségű víz csővezetéken jut el a szivattyúkamrába (ún. zárt rendszer). Ez a vízakna fö víznyerő térsége. A zárt rendszerből igény szerint víz juttatható a nyitott rendszer zsompjaiba is. A vízakna meghatározó víznyerő helyei a csapoló fúrások. A csapoló rendszer eredeti célja a XIV-es bánya délkeleti területének víz elleni védelme volt, ebből következően a fúrások közvetlenül a műveletek alatti karsztvíztárolót csapolták. 1973-ban és 1975-ben összesen 12 db csapoló fúrást fúrtak. Elhelyezésüket az 1. ábra szemlélteti. A fúrások 100-150 m hosszban, szintesen, 5 m hosszú (0 200 mm) becementált vezércsövön keresztül, 191 mm-es görgős vésővel készültek. A vízemelés mennyisége 1977-ben volt a legnagyobb (átlag 66,77 m

3 /min). A XIV-es szenes akna bezárását (1985.) követően, valamint a térségi bányavízemelések drasztikus csökkentése eredményeként egy regionális karsztvízszint emelkedés következett be, amely lassanként kezdte feltölteni a XIV-es akna leművelt területeit. A karsztvízszint változásai nagyon jól nyomon követhetők voltak a megcsapolástól kb. 1.200 m távolságban lévő 8. sz. külszíni vízmegfigyelő fúrásban (2. ábra). Jól láthatók az üzemviteli változtatásokból adódó vízszint ingadozások is: négy köztük magasabb vastartalmú - fúrás lyukfeji zárhatóságának felújítása 1997-ben, a búvónyílásos gát üzembe helyezése 1998-ban, melyek a kényszer vízemelés csökkenését eredményezték, vagy pl. a termelés szezonalitása. Napjainkban az ivóvíz külszínre emelése a 247 m mélyen fekvő szivattyúkamrából történik 6 kV-os, 380 kW névleges teljesítményű centrifugális szivattyúkkal. A kezelővel telepített szivattyúkamra két bányatérségből áll. A központi kamra a szivattyúkamrai zsomppal és a talpi kamraként szolgáló aknarakodó az aknazsomppal. Alkalmazott vízemelési módok: - Zártrendszeri vízemelés Az ivóvíz jelentős része a búvónyílásos vízgáttal elzárt csapoló fúrásokról zárt csőrendszeren jut a fövízmentesítő telep szivattyúira, majd a függőleges aknai nyomóvezetékeken keresztül közbenső klórozással kerül a vízközponti tározókba. - Nyitott rendszeri vízemelés Az ivóvíztermelés kisebb, zártrendszerbe nem fogható hányada - mintegy 2-3 m

3/min - az előzőhöz hasonlóan, de szabadfelszínü zsompokból ráfolyásos üzemmódban történik. - Csurgalékvíz emelése A bányabiztonság érdekében az ivóvíztermelésen túl a gátrendszeren kívüli csepegő vizes bányatérség nem ivóvíz minőségű ún. csurgalékvizét is folyamatosan emelni kell, melynek elvezetése a Galla patakba történik. Az ivóvíz emelését szolgáló szivattyúk egységesen a szivattyúkamrában, a csurgalékvizét szállító szivattyúk pedig a bánya különböző pontjain (a szivattyúkamrában, 61