Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Csepregi András-Izápy Gábor-Klecskó Bernadett: A tatai források és vízműkutak vizsgálata

I. táblázat. A Tatai vízbázis kútjainak létesítéskori adatai Kút neve Kat.sz Fúrás év Terep [mBf] Szűrő [m -m] Ny.vsz. tereptől Ü.vsz. tereptől Hozam [l/perc] Pokol I. K-26. 1963 140,32 50,0 -231,0 -8,5 -26,0 1 100 Pokol II. K-27/a 1987 138,0 47,0 -80,0 -35,3 -36,1 2 300 Tükör III. K-41. 1984 138,52 50,0 -89,0 -32,5 -50,5 1 000 Fényes I. K-28/a 1967 117,0 45,0 1272,0 10,1 0,0 2 580 Fényes II. K-34. 1973 121,07 30,0 -80,0 -0,9 -39,0 200 Földtani, vízföldtani felépítés A vízbázis tágabb környezetének áttekintő térképe a felszíni földtani képződmények elterjedésének feltüntetésével - a modellezett területen belül részletesen- az 1. ábrán látható. A terület legidősebb ismert alaphegységi képződményei a felsőtriász Dachsteini Mészkő Formáció és a feküjében található Fődolomit Formáció. A helyenként 1000 m-nél is vastagabb, jól karsztosodó, karbonátos kőzetek a DKH ÉK-i részének fő karsztvíztároló képződményei, melyek Tata térségében csak a Kálvária hegyen jelennek meg felszíni kibúvás formájában. Ugyanitt jura és kréta időszaki mészkövek is megtalálhatók. A középső-eocén (lutéciai) üledékek Tata térségi képződését csak a Tükör forrás mellé fürt kutak rétegsorai igazolják. A Vértes-Gerecse hegységek előterében általánosan elterjedt "oligomiocén" Csatkai Formáció, folyóvízi eredetű összlet, agyagos, kavicsos rétegei csak fúrásokból ismertek. A felsőpannoniai-felsőpliocén Hansági Formáció, keleti irányban jelentősen túlterjed az alsópannoniai összleten, a kiemelt rögök környékén viszont nagyobb területen pusztult le. A pliesztocéntől kezdve, forrásmészkő-teraszok képződtek, melyek együttesen alkotják az ún. Vértesszőlősi Travertinó Formációt. Az Általér völgyének erózióbázis szerepe már a negyedidőszak kezdetétől feltételezhető. A forrás-feltörések kialakulásában döntő szerepe volt a terület szerkezeti adottságainak. A forrás-sorok kialakulása egyrészt a törészónák jelenlétével, ezek mentén a felszín közelébe emelkedett karsztvíztároló blokkokkal és a környező utánpótlódási területeknél jóval alacsonyabb felszínnel magyarázható. A korábbi évszázadok során a város lakosságának vízellátása forrásokra, és a karsztra telepített vésett kutakra épült. A tatai forrásokra a közel természetes állapot volt jellemző a XX. század közepéig. Malmok, fürdők, parkok, halastavak hasznosították a karsztvizet. A múlt század elejei leírások Tatán közel 30 jelentősebb hozamú forrásról tesznek említést. Ezek közül a legnagyobb hozamúak a Fényes-források és az Angolpark forrásai voltak. Tata karsztforrás-csoportjai a Dunántúli-középhegység fökarsztvíztároló rendszerének egyik legjelentősebb természetes megcsapolását alkották. Vízhozamuk - az irodalmi adatok szerint -esetenként a 155,0 m

3/min-t is elérte. A nagyobb forráscsoportok sokévi átlagos összesített vízhozama Sárváry I. (1990) vizsgálatai alapján 1265 l/sec = 75,9 m

3/min értékre becsülhető, amely a tárolórendszer 500-530 m

3/min-es vízforgalmában kb. 15 %-ot, az ÉK-i (Dunai) rész-vízgyűjtő 165 m

3/min-es értékére vonatkoztatva pedig 45 %-ot képviselt. A bányászati vízemelések hatására a hegységperemek felé mutató áramlási irányok megváltoztak és a megcsapolások felé fordultak. A 100 m-1 is meghaladó bányászati depressziók hatására, a hegységek beszivárgási területein a vízszintek 40-50 m-rel, míg a peremi területeken 20-30 m-rel csökkentek. Vízminőségi szempontból Tata langyos (15-22°C-os) karsztvizei közepes (220-240 CaO mg/l) keménységű, 600 - 800 mg/l összes oldott anyag tartalmú, Ca-Mg-hidrogénkarbonátos jellegűek, tipikus karsztvizek, jelentős szabad C0

2- és H

2S-tartalommal. A vízkémiai összetétel a bányászati hatások idején nem változott. A bányavízemelés hatása A XX. század második felétől folyamatosan romló állapot következett be főleg mennyiségi, de minőségi vonatkozásban is. A tatabányai szénbányászat megfelelő védőréteg hiányában, a természetes utánpótlás - a forrásokon kilépő vízmennyiség - mértékét meghaladó vízemelésre kényszerült, megbontva a természetes egyensúlyi állapotokat. A nagy hozamú vízkiemelés az 1950-es évektől indult meg és a 70-es 80-as években tartósan meghaladta a 200 000 m

3/d-ot, egyészen a nagyegyházi bánya 1990. évi leállásáig. A bányavíz kiemelések következményeként a tatai források hozama először lecsökkent, majd 1961-1966 között a Fényes források kivételével, valamennyi tatai forrás elapadt. Végül 1970-ben a Fényesek is kiszáradtak. A város vízellátását először a megszűnt Pokol forrás feltárt barlangrendszerében forrásfoglalással, majd a karsztvízszintek további csökkenése után mélyfúrású kutakkal biztosították. A folyamatos vízszintsüllyedés (1990-ig 30-50 m) megfigyelésére a VITUKI 1961. végén karsztvízszint-észlelésre alakította át a Vértesszőlős B-l. jelű községi közkutat, az elapadt Pokol forrás mellett pedig a 60,25 m mély Pokol észlelőkutat létesítette. Az észlelő hálózat 1964-ben tovább bővült a Fényes források mellé telepített 70 m-es karsztvízszint észlelő kúttal. A jó minőségű tatabányai szénmező zavartalan kitermelése érdekében megépítették a XIV/A és a XV/C vízaknákat. Az ezekből kiemelt víz 1973-74-ben elapasztotta most már nemcsak a tatai térség összes forrását (köztük a 119 mBf szinten fakadó Fényes forrásokat), hanem a dunaalmási forrásokat is. Fordulat csak 1990 januárjában történt, amikor az eocén programot leállították és bezárták a nagyegyházi bányaüzemet. A vízemelések a korábbi 200 m

3/min-t is meghaladó érték töredékére estek vissza, ettől kezdve az ivóvíz célú vízemelésekkel együtt alig haladták meg a 60-65 m

3/min, jelenleg a 30-40 m

3/min hozamot. 53