Hidrológiai tájékoztató, 2003

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vágás István: 125 éve pusztított a szegedi nagy árvíz

nagyon kicsi a vízgyűjtő-területe, akkor száraz években csak a felszín alatti hozzászivárgás vagy valamilyen mesterséges vízpótlás menti meg a kiszáradástól. A holtág természetes vízforgalmát esetenként lényegesen módosítják a holtágba bevezetett különféle használt vizek (szennyvizek, csurgalék hévizek, rizstelepek lecsapolt vize stb.) és a holtágból vízhasznosítási célra (leginkább öntözésre) kivett vizek, végül a tervszerű mesterséges vízpótlás, amit közvetlenül az anyafolyóból vagy egy közeli öntözőrendszer útján oldanak meg. A becsült vízmérleg-adatokból következtetni tudunk arra, hogy a holtág vize milyen időközönként cserélődik ki. Az évi összbevétel és a holtág víztérfogatának hányadosaként értelmezett kicserélődési idő középértéke a vizsgált mentett oldali holtágaknál 1,25 év, a szélsőértékek 0,43 és 2,7 év. A mentett oldali holtágak vizének minőségére föltehetően lényeges hatással van a csapadék és a felszíni hozzáfolyás (más szóval a holtágba jutó belvíz) aránya. Ennek szélső értékei 1 : 4,1, illetve 1 : 0,2, az átlagos arány 1 : 1,2. A vízminőséget természetesen erősen befolyásolhatja a holtágba vezetett szennyvíz és egyéb használt víz, valamint a mesterséges vízpótlás is. A hullámtéri holtágak vízminőségét döntően az anyafolyó vizének minősége határozza meg. A holtágak vízforgalmában és vízminőségének alakulásában a felszín alatti szivárgásnak, bár ez nem hanyagolható el, a legtöbb esetben valószínűleg alárendelt szerepe van. Többek között erre, s több más holtágas kérdésre is megbízhatóbb választ illene adni. Jó volna tehát a holtágaknál és környezetükben minél hamarabb komplex mérő-megfigyelő rendszereket üzembe állítani, adatokat gyűjteni, s átfogó jellegű kutatásokat végezni. 125 éve pusztított a szegedi nagy árvíz DR. VÁGÁS ISTVÁN A szegedi városháza ablakából elegendő kitekintenünk: a Széchenyi-tér szobrai szavaknál ékesebben beszélnek a Tisza szabályozásáról, a várost 1879-ben, a most következő év, 2004. március 12-én már 125 évvel azelőtt ért katasztrófáról, a város fóltámadásától, s alkotásaink fenntartásának mindenkori időszerűségéről. Szeged fötere díszkútjainak bronz figurái az áldást hozó és a romboló Tiszát jelképezik. A víz minden élet alapja, de annak legnagyobb veszedelme is lehet. Aki azonban megismerte viselkedését és annak törvényeit, annak készséggel szolgál. Széchenyi István volt, aki nemcsak megkísérelte, hanem el is érte, hogy a magyarság szolgálatába állíthassa ezt a rakoncátlan folyót, elhódítsa tőle a történelmi Magyarország 18 vármegyéjében 854 települést veszélyeztető áradási területét. Új, és másodiknak is nevezhető honfoglalással felszabadította a hasznot alig hozó, az emberi környezetet betegségekkel fenyegető elöntéseket, vízborításokat a mezőgazdaság, ipar, közlekedés és az emberhez méltó letelepedés számára. A Tisza szabályozása így alapvetően az emberi környezet védelme lett. Vásárhelyi Pál dolgozta ki a Tisza-völgy szabályozásának terveit. Elgondolása nyomán töltések közé fogták a folyót, ezzel akadályozva meg kiöntéseit. Ugyanakkor 102 megtervezett és 94 kivitelezett átmetszéssel, a folyó kanyarulatainak megszelídítésével, a lefolyási út megrövidítésével megszüntették a meder vándorlását, lehetővé téve a gőzhajók járását, megszüntetve a téli jégfelfagyásokat, a jégtorlaszok árvizet okozó képződését. A szabályozás az árhullámok levonulásának időszükségletét is megrövidítette, csökkentve az árvízvédekezés mindig szükséges tevékenységeinek időtartamát is. Az építéseket 1846-ban még a szabadságharc előtt megkezdték, de érdemben csak 1850 után a Bach-korszak viszonyai közt folytathatták. A vízi utak fejlesztéséhez szükségesnek ítélt átvágási munkákra központi, állami költségvetési fedezet volt - amelyet már 1855-ben fel kellett emelni. A mezőgazdasági termőterületek árvízmentesítéséhez szükséges töltésrendszer az érdekeltségek, a kis- és nagybirtokosság erejéből épült meg. Az érdekeltségeknek korlátozott volt az anyagi ereje, annál is inkább, mert éppen az árvíz-mentesítéstől várták annak gyarapodását. Kedvező feltételű hitelhez viszont nem voltak képesek jutni. Az 1867-i kiegyezést követő alkotmányos kormányzat alatt sem javult a helyzet, mert azt is csak a szegedi árvízkatasztrófa ébresztette rá, hogy a Tisza-völgy nagyságú területre kiterjedő munkálatok meghaladják az ott élő lakosság teljesítő képességét, és nem csupán helyi, hanem országos érdek azoknak sikeres befejezése. Vásárhelyi Pál tervei hibátlanok voltak, hiszen a kivitelezési hiányosságok kiküszöbölése, 1889. óta egészen a mai napig a töltésrendszer fő védelmi vonala a Tisza Szamos betorkolása alatti síkvidéki szakaszán egyszer sem szenvedett gátszakadást. 1879-ig viszont nem akadt elegendő központi anyagi erő ahhoz, hogy az árvízvédelmi töltések magasításával és szélesítésével megelőzzék a Tisza újabb és újabb vízállási csúcs-értékeit. Az árvízszintek emelkedése az árvízmentesítés ára volt, mert azoknak a vizeknek, amelyek már nem tudtak kiterülni, a töltések között, a vízszinteket emelve kellett lefolyniuk. Az ország gazdasági elmaradottsága miatt azonban az érdekeltségek nem tudták a földmunkákat még a szabályos töltést megközelítő méretekkel sem elvégezni. így a katasztrófának valahol szükségszerűen be kellett következnie, s az sajnálatosan éppen Szeged városának elpusztulása volt. Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa közvetlen oka az volt, hogy azt az erős fő védelmi vonalat, azt a városi folyószabályozási- és partvédő művet, körtöltést és a terep-feltöltést, amit kivétel és rangsorolás nélkül mind el kellett volna készíteni 1879. előtt, csak a bekövetkezett, 47