Hidrológiai tájékoztató, 2003

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Csath Béla: A magyar szabványok kialakulásának története a vízkutakkal, illetve a vízkutató fúrásokkal kapcsolatban

A magyar szabványok kialakulásának története a vízkutakkal, illetve a vízkutató fúrásokkal kapcsolatban CSATH BÉLA Az értelmező szótár szerint „Szabvány" alatt „egységesen alkalmazandó termelési (eljárást) formát megszabó (műszaki) előírást"-t értünk, mely szabályokkal, utasításokkal megszab, rendez valamit. Esetünkben a „Fúrt vízadó (artézi) és nyelő kutak", illetve „Fúrt vízkutak és vízkutató fúrások" műszaki előírásait értjük. Az artézi kutak fúrása az 1884-ik évben kezdett lendületet venni, amikor a Halaváts-féle kútkataszter szerint 24 db kút létesült. Ez ideig az artézi kutak fúrásával kapcsolatban semmiféle rendelkezés nem volt az országban és szükség volt arra, hogy ezen vízügyi problémával a törvényhozás is foglalkozzék. így került a törvényhozás elé az artézi kutak kérdése. Vízjogi törvényjavaslatot gr. Széchenyi Pál, földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter terjesztette be az országgyűlés elé, melyet a király önálló kódexként 1885. július 14-én szentesített és mint 1885. XXIII. tc. 1886. január 1-vel lépett életbe, illetve iktatták törvénytárba. Itt történt először említés az artézi kutakról. Az I. fejezet. Vízhasználatról. 14.§ az ásott kutakról intézkedik és kimondja: „hogy a vizet szolgáltató kutakat saját birtokára mindenki szabadon építhet", ha az előírásokat betartja. 15.§ azt közli, hogy a fúrások és az artézi kutak segítségével felszínre csak úgy lehet hozni vizet, hogy ezáltal más vizeknek használata ne csökkenjen, vagy ne szűnjön meg. Az 1885. XXIII. tc.-et tekinthetjük a kutakra vonatkozó első vízjogi törvénynek, mely a kutakat két csoportra osztja: az egyikbe (14.§) az élet rendes szükségletére szolgáló vizet adó kutak tartoznak, a másik csoportba (15.§) a fúrások, galériák az artézi kutak útján felszínre hozott vizek sorolhatók. Még 1885-ben megjelent a vízjogi törvény általános végrehajtási rendelete (45.689/1885.F.I.K.M.), mely szabályozza a vízhasználat vagy vízimunkálat engedélyezésénél követendő eljárást. A kútfúráshoz szükséges képesítés hiánya, valamint az, hogy nálunk is meghonosodott az öblítőfúrási eljárás - mellyel könnyen és olcsón lehetett mélyfúrási kutakat előállítani - azt eredményezte, hogy az 1890-es években gomba módra szaporodtak a fúrási vállalkozók. Az artézi kútfúrások engedélyezési ügyében csak később, a vízjogi törvény megjelenése után hét évvel, 1892-ben történt törvényes intézkedés, midőn gr. Bethlen András, földmívelésügyi miniszter az 58.943/V16/1892. sz. F.M. rendeletében szem előtt tartva a községek egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében, hogy minél több artézi kút létesüljön. Ez időtől kezdve a vízjogi engedélyezési eljárások során hatóságilag rendelik el a kút adatainak beszolgáltatását. E törvénycikk megalkotása során már felmerült, hogy az artézi kútfúrást csak állami szervek végezhetnék. Ezt a kezdeményezést azonban nem fogadták el és ennek az lett a következménye, hogy mélyfúrással - mivel még képesítéshez nem kötötték (erre 1928. június 28án hatályba lépett 88-013/1928/VI.13. K.M.Sz. alapján került sor) - arra érdemtelenek, falusi lakatosok, uradalmi cséplőgépészek, egyszerű földművesek is foglalkoztak. Ez a törvény 21 évig volt változatlanul érvényben, s az artézi kutak száma éppen ebben az időben növekedett meg igen nagymértékben. Nem gondoskodtak egy összefogó, irányító, kivitelező szervről, mely helyes irányba terelte volna a kútfúró ipar működését és fejlődését. 1911-ben az alföldi kutak számát 3000-re becsülték. Szükségessé vált a vízjogi törvény kiegészítése és módosítása. Ezt az állapotot kívánta megszűntetni az artézi kutakra vonatkozólag kiadott 1913. évi XVIII. tc., az ún. vízjogi novella, melynek végrehajtási utasítása megadta a lehetőséget az artézi kút védelmére és kimondja, hogy az artézi kúttal vizet felszínre hozni csak előzetes hatósági engedély alapján szabad, valamint hidrogeológiai adatszolgáltatásról is intézkedik, sőt a vízpazarlás megszüntetése érdekében elzárószerkezet alkalmazását írja elő pozitív kutaknál. Az ezen törvény végrehajtása tárgyában kiadott 1914. évi 1200. F.M. sz. rendelet több fontos intézkedést tartalmazott. Meghatározza az artézi kút fogalmát, a kút létesítéséhez megkívánt előzetes hatósági engedély fontosságát, intézkedik a hidrogeológiai adatszolgáltatásról, a kút fúrásánál kikerülő talaj- és kőzetmintáknak a Földtani Intézetbe való bejuttatásáról. A vízjogi novella végrehajtási rendeletét az 1933-ban kiadott 23.969/1933. sz.-ú FM rendelettel részben megváltoztatták, kiegészítették. E rendelet előírja, hogy minden fúrt kút készítéséhez a Földtani Intézet véleményét ki kell kérni. A következő lépés volt a 26.000/1936.

VI. IP.M. szám alatt kiadott „71. A víz feltárására szolgáló kútfúrás", illetve a „72. A bányászati kutató mélyfúrás" címmel kiadott vállalati feltételek, mely szerint „a bányászati kutató mélyfúrásokra vonatkozó részletes vállalati feltételeket kell alkalmazni azokra a fúrásokra, amelyeknek célja gyógy- és ásványvíz, továbbá az 500 m-nél mélyebben tervezett vízfúrásokra, ha a Földtani Intézet és a Bányászati Kutató Hivatal ezeknek a vállalati feltételeknek alkalmazását kívánja." Ezeket a feltételeket lehetne tekinteni a későbbi szabványok ősének. 1940. június 5-én látott napvilágot a M.Kir. Földművelésügyi Minisztérium 1940. évi 107.211. sz. körrendelete „az artézi kútfúrásra vonatkozó engedélyezési eljárás meggyorsításáról" címmel. 1951-ben több rendelet látott napvilágot a felszín alatti vizekre vonatkozóan. A 30/1951.(1.7.) BEM rendelet 5