Hidrológiai tájékoztató, 2002

BESZÁMOLÓK, TERÜLETI ESEMÉNYEK - Fejér László: A magyar vízgazdálkodás történetének évfordulói 2003-ban

1953. vége A külföldi eredmények nyomán hazánkban az Egészségügyi Tudományos Tanács határozatot hozott az ivóvíz fluorkeze­lésének kísérleti bevezetésére. A speciális finomadagolók beszerzésének devizális nehézségei miatt a hazai fluor kí­sérlet csak 1959 elején indulhatott meg a Szolnoki Vízmű­nél. (HK, 1975/3 U2.p.) 1953. A MTA Biológiai Kutatóintézetének Évkönyvében megje­lent "Mennyiségi plankton tanulmányok a Balatonon. Évti­zedes változások" című tanulmányában Sebestyén Olga pro­fesszornő először hívta fel a figyelmet a Balaton eút-rofizá­lódásának lehetőségére és veszélyeire. A tó eutrofizálódása tulajdonképpen az 1960-as években kezdett felgyorsulni, a­minek látható jele a Balaton hínárosodása volt. 1953. A Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára "Mű­szaki Tudománytörténeti Kiadványok" című sorozatának el­ső köteteként Beszédes József életrajza jelentette meg, a­melynek szerzője Károlyi Zsigmond volt. 1953. Nagymaroson megépült a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) szabadtéri hidraulikai laboratóriuma. 25 éve 1978. januári. Hatályba lépett az Elnöki Tanács 1977. évi 30.sz törvénye­rejű rendelete a halászatról, amely kiterjedt a halgazdálko­dásra és a horgászatra is. 1978. február 2. t Schulhof Ödön (Budapest), fürdőszakorvos, egyetemi ma­gántanár, az Országos Balneológiai Kutató Intézet ny. igaz­gatója. (* Budapest, 1896. március 20.) 1978. február 3. •\Bolberitz. Károly (Budapest), oki. vegyészmérnök-közgaz­dász, a vízhigiéne szaktekintélye. (* Budapest, 1906. január 21.) 1978. április 4. A hazai vízellátás, vízkezelés és szennyvíztisztítás fejleszté­se, a regionális vízmüvek koncepciójának kidolgozása, kivi­teli tervezése és az építkezés művezetése terén elért több évtizedes kimagasló munkája elismeréseképpen a VIZITERV három vezető mérnöke: Valló Sándor, Krem­pels Tibor és Környei László megosztott Állami Díj kitünte­tésben részesült. 1978. április 12-14. Budapesten tárgyalásokat folytatott a Djurdjevac-Barcs Vízlépcsőrendszer előkészítésére alakult magyar-jugoszláv vízügyi albizottság. 1978. június 11. t Bartos István (Budapest), mérnök, az Országos Vízgaz­dálkodási Hivatal 1948-1949 közötti vezetője, később az OMFB elnökhelyettese. (* Rákosszentmihály, 1912. de­cember 6.) 1978. június 12. t Szalay Miklós (Budapest) oki. mérnök. 1954-től a műe­gyetem tanára. 1962-1967 között megbízást kapott a khartoum-i egyetemen a vízépítési tanszék megszervezé­sére és vezetésére. Megbízatásának letelte után haláláig a műegyetem vízépítési tanszékén tanított. Előadásaiban, publikációiban (könyveiben) behatóan foglalkozott a vízellátás-csatornázás, mérnökbiológia, mezőgazdasági vízgazdálkodás, valamint a hidromechanika elméleti kérdéseivel és oktatásának módszereivel. (* Budapest, 1924. február 25.) (HK, 1979/2. 49.p.) 1978. július 26. Az ezen a napon felvett állapotokat rögzítve jelent meg az év folyamán a Balaton hínárállományának térképi feldolgo­zása. Hínártérképezéssel már az 1960-as években is próbál­koztak, de az akkor készített légifényképek műszakilag nem voltak alkalmasak az adatok egyértelmű rögzítésére. A ké­sőbbi felmérések pedig nem az egész tóra, hanem csak an­nak bizonyos területeire terjedtek ki. Az 1:10 000 méretará­nyú térképeken csak a 20 méternél nagyobb hínárfoltokat tüntették fel. Az eredményeket a korábbi adatokkal egybe­vetve kitűnt, hogy a hínárfoltok kiterjedése lényegesen csökkent, aminek okát a kutatók a tó algásodási folyamatá­nak felerősödésében látták. 1978. szeptember 11. t Hartyányi László (Szarvas), mérnök, az öntözés és víz­rendezés kiváló szakembere, főiskolai tanár, a szarvasi Öntözési Kutató Intézet ny. igazgatóhelyettese. (* Szarvas, 1911.) 1978. szeptember 13. Az Állami Tervbizottság (ÁTB) jóváhagyta a Csongrádi Vízlépcső beruházási javaslatát, amelyet már az 1965-ös Vízgazdálkodási Keretterv is tartalmazott. Ezt követően szeptember 21-én a Minisztertanács a beruházási javaslat elfogadásáról döntött. 1978. szeptember 23. t Dévény (Zauner) István (Szeged), folyammérnök, a nyír­egyházi folyammérnöki hivatal vezetője, a belvízrendezés és a folyószabályozási kérdések szakértője. (* Budafok, 1890. július 25.) 1978. október 30. Szentendrén ünnepélyesen átadták rendeltetésének a Vízü-gyi Számítóközpont mintegy 80 millió forintos be­ruházását, az NDK gyártmányú R-40-es számítógépet. 1978. ősze Átadták a Közép-Mátravidék vízellátását távlatilag is bizto­sító, 1 millió m hasznos térfogatú Csórréti tározót és a hoz­zá kapcsolódó korábban megépített műtárgyakat, amelyek a Mátravidéki Regionális Vízmű III. fejlesztési ütemének utolsó meghatározó létesítményei lettek. 1978. december 4. Megjelent és hatályba lépett az OVH elnökének "A köz­használatú vízmüvekben szállított vizek gáztartalmának határértékéről, vizsgálatától és gázmentesitéséről" szóló rendelkezése. 1978. Magyarország ivóvíztermelése ebben az esztendőben 832,6 millió m 3 volt. Ennek 90,72 %-át 32 közüzemi víz­és csatornamű vállalat szolgáltatta. 1978. Ebben az esztendőben az összes budapesti szenny- és csapadékvíz becsült mennyisége 407,76 millió m 3 volt. Ebből az ipar részesedése 109,3 millió m\ az egyéb kö­zületek kibocsátása pedig 53,99 millió m 3 volt. Amint azt az idézett adatok is alátámasztották a fővárosban el­vezetett szennyvíz elsősorban háztartási és ipari tevé­kenység következtében keletkezett. 1978-1979 tele Több ezer ember védekezett a Tiszán és mellékfolyóin, ahol az árvízi helyzet következtében a vízállás több he­lyen elérte, esetenként meg is haladta az addig mért ma­ximumokat. Balsa térségében jégtorlasz alakult ki a fo­lyón. Február elején közel 1760 km 2-t borított belvíz, a­melynek mintegy harmada gabonatermő terület volt. 63

Next

/
Thumbnails
Contents