Hidrológiai tájékoztató, 2000

TERÜLETI VONATKOZÁSI CIKKEK - Dr. Vágás István: A Tisza és árvizei

valamint a Duna áradása április 20-ig jelentős akadályai voltak a Közép-Tisza árvíz-terhelése enyhülésének. Tokajtó\ az útvonalat középértékben 7 nap alatt bejárva Szolnokon 18-a és 20-a között 1041 cm-es LNV-vel alakult ki a tetőzés, amely 18-a és 20-a között Tiszaug

on is 932 cm-es LNVt idézett elő. A Közép-Tisza tetőzései előtt történt meg a Körös és a Maros tetőzése. A Fehér- és Fekete-Körösön LNV volt, de a Hármas-Körös torkolati vízszíneit már nem ez, hanem a Tisza visszaduzzasztása emelte Kunszentmártonban április 21-én 985 cm-es LNV-re. Április 15-én a Maros (Makón 14-én 492 cm-rel tetőző) árhulláma Szegeden 921 cm-es átmeneti tetőzést hozott létre, amellyel kb. egy időben a Tisza torkolati szakaszán a Duna tetőzése miatt voltak további tetőzések. Fontos esemény volt 21én Szeged közelében, jugoszláv területen a gyálai nyárigát átszakadása, amely miatt Törökbecsétől Csongrádig azonnal átmeneti tetőzések alakultak ki, Csongrádon 994 cm-es, Mindszenten 1000 cm-es LNV-vel, Szegeden 929 cm-rel, itt az eddig mért vízállások sorában a második legmagasabbal. Mint ahogy a nyárigátak vízszíneket apasztó hatása általában időleges és leginkább jelképes: ez most is igazolódott. Tiszaug és Mindszent között ugyan egy napig szünetelt a fő árhullám tetőzése, de Mindszenten és alatta csaknem azonos vízszintekkel állt helyre, mint a nyárigát szakadásakor. Az árhullám a Duna apadása következtében tulajdonképpen Törökbecse szelvényében ért véget április 23-án. Tiszaugnál azonban még május 2-án is LNV fölötti vízállások voltak, s maga az árvízvédelmi készültség május közepéig is fenn kellett, hogy álljon. A 2000. áprilisi árhullám során Szolnokon április 15-én 2608 m'/s, Szegeden 14-én 3340 m'/s vízhozamot mértek maxi5. ábra. A Tisza 2000. márciusi árhulláma tetőzéseinek menetvonala málisként. A március végétől május közepéig a szegedi szelvényen átfolyt víz mennyisége kb. 12 km'. Ez nagyjából azonos az 1999. év márciusi árhullámáéval, de kevesebb a hoszszabban tartó 1970. május-júniusi árhullámok kereken 17 km

3énél. Ezek az adatok csak hozzávetőlegesen értékelhetők, mert a folyóknak az árhullám elmaradása esetén is érvényesülő alapvízhozama nem állapítható meg pontosan. Néhány szó a Vásárhelyi Pál által követett folyószabályozási elvekről Másfél évszázad múltán még mindig akadnak, akik megkérdezik, miért nem tervezte Vásárhelyi Pál a megépültnél szélesebbre a Tisza töltésközeit. Akkor - szavaik szerint - a lefolyó víz nagyobb szétterülése következtében az árvizek szintje alacsonyabb lehetne, mint ma. Sajnos, nem! Egyrészt, mert a tiszai árvizeknek kb. kétharmadában más folyók, a Duna, Maros, Körös egyedi vagy együttes visszaduzzasztásai határozzák meg a tetőzés idejét és vízszintjeit Szolnok, de néha még Kisköre alatt is. Ekkor pedig közömbös, milyen széles a töltések köze. Másrészt, ha a ritkább, a mellékfolyóktól nem, vagy kevéssé befolyásolt árvizek szintjét sikerülne akár méteres nagyságrendben csökkenteni, a folyótól távolabbi töltések akkor is csak 1-2 méterrel mélyebb területeken lennének megépíthetők. Hiába kerülne mélyebbre az árvizek szintje, ha a töltések a mélyebb talajfelszín miatt ugyanolyan magasak, vagy magasabbak volnának a mainál! A széles töltésközök ugyanannyi ha nem több - árvízvédekezési munkát igényelnének, mint a mostaniak. A szélesebb hullámterek az árvizek levonulási időtartamát a feltelésűkhöz szükséges többlet-idő miatt még meg is hosszabbítanák. Vásárhelyi Pál szabályozási terve nemcsak a töltések takarékos megépítéshez szükséges terep-adottságokat használta ki, hanem ezzel egyaránt alkalmassá tette a Tiszát akár mellékfolyók hatása alatt álló, akár ezt a hatást nélkülöző árhullámoknak mindenkor elfogadható időtartamok alatti levezetésére. A síkvidéki szükségtározással - mint ahogy a nyárigátak 1981., vagy 2000. évi viselkedése is igazolta - az árvízveszélyt lényegesebben nem lehet csökkenteni. Ennek az a fő oka, hogy a nagyobb árhullámok 10-17 km

3 lefolyó vízmennyisége mellett az esetleg igénybe vehetően rendelkezésre álló néhány száz millió m\ azaz néhány tized km

3 elenyészően kevés. Ugyanez a helyzet a Keleti-Kárpátokban létesíthető víztározásokkal is. Már az 1939-1944 közötti magyar fennhatóság alatti feltárás is csak kevés, néhány száz millió m

3 árvíz-visszatartásra alkalmas tározóteret talált, amelyeknek legnagyobb részét addig és azóta ki is építették. Mint ahogy Iványi Bertalan vízimérnök tanulmánya 1948ban megállapította: „Nincs miért kételkednünk a Tisza-szabályozás helyes voltában, még nekünk, késői utódoknak sem. Az Alföld ármentesítése, a Tisza szabályozása helyes alapon indult ki, és az egyedül járható úton ért célhoz. Effedményei kétségbevonhatatlanok, hibái pedig, ha ki nem is küszöbölhetők, feltétlenül ellensúlyozhatok. Végeredményben - ha az árvizek magasság-növekedésének megfelelő védelmi berendezésekről gondoskodunk, magát a védekezést jól megszervezzük és erélyesen végrehajtjuk - a veszély súlyossága és a védelem hatékonysága között fenntartható az egyensúly". Az 1970 évi nagy árvízvédekezés, majd az azt legutóbbi években követő még magasabb árhullámok elleni, a Tisza mentén elsősorban a töltések ideiglenes megmagasításával elért sikeres védekezések igazolták, hogy a védelem kulcsa a töltések kellő magasságú és 49