Hidrológiai tájékoztató, 2000

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Havassy András-Kiss Gábor: Források természetvédelmi szempontú kataszteri nyilvántartása

Adatlap Kataszteri adatok (1. ábra) A forrás megnevezésénél az összes nevet fel kell tüntetni. Több név esetén a legismertebb, leggyakrabban használt név kerül előre. A forrás helyzetének meghatározása közigazgatási szempontból a megye és település megnevezésével, valamint a helyrajzi szám megadásával történik. A földrajzi szempontú helymeghatározás része a középtáj megnevezése (Pécsi M. 1989) és a pontos hely szakszerű leírása. A számszerű helymeghatározás az egyes szakterületek eltérő igényeinek megfelelően több féle módon szükséges. Az EOV koordinátákat 1:10.000-es térképről 6 számjegyig kell leolvasni, ami 5 méteres pontosságú helymeghatározást tesz lehetővé. A földrajzi koordinátát lehetőleg GPS-szel kell meghatározni. A kódot (amely a forrás egyedi azonosítója) az adatlap feldolgozása során adják meg. Minthogy természetvédelmi kataszter készül, a kataszteri adatok között kerül feltüntetésre, hogy a forrás \édett területen van-e, és ha igen, annak megnevezése. A terepi azonosítást segíti a megközelíthetőség szabatos leírása és egy térképvázlat csatolása. Térképről készült másolat esetén fel kell tüntetni a térkép címét, eredeti és az aktuális (másolás utáni) méretarányát. A szűkebb területről szükség esetén helyszínrajz is készíthető. Tudományos leírás (2. ábra) A kataszteri lap ezen része a források tudományos leírását tartalmazza, amely alapján meghatározható természetvédelmi jelentőségük. Tudományos szempontból alapvető jelentőségű a vízgyűjtőterület kőzeteinek ismerete. A forrás vízadó és vízzáró rétegeinek megnevezése mellett fel kell tüntetni, hogy a forrás közelében van-e szálkőzet kibukkanás vagy törmelék, mert ez segítheti a forrástípus meghatározását. Különösen fontos azoknak a képződményeknek a leírása, amelyek a forrás működése következtében keletkeztek, mert ezek a vízgyűjtőterület földtani felépítését jellemzik és gyakran természetvédelmi jelentőségűek. A forrás helyzetének (hegyoldal, völgyfő, völgytalp stb.) ismerete szintén a forrástípus meghatározásához nyújthat fontos információt. Alapvető jelentőségű a forrástípus meghatározása és jellemzése, mert az egyes forrástípusok jellegzetes (= típusos) képviselői és a ritka forrástípusok egyaránt természetvédelmi értéket képviselnek. A típusos forrásoknál a forrástípusra különböző jelek utalnak (vízzáró réteg feltáródása rétegforrásnál stb.), melyeket a lapon fel kell tüntetni. A forrás az ember szempontjából elsősorban víznyerő hely, ezért a forrásvíz és ezáltal a felszín alatti víz kémiai jellege mellett fontos ismerni nyomelem tartalmát, radioaktivitását, biológiai jellemzőit és azokat az ionokat, vegyületeket, amelyek mennyisége meghaladja az egészségügyi határértéket. A források kémiai összetétele jellemzi a vízgyűjtőterület földtani felépítését, ezért ismeretének tudományos jelentősége is van. Különösen értékes az a forrás, amelyek vize valamely érzékszervvel érzékelhető módon (szín, szag) utal a víz kémiai összetételére. A forrásvíz hőmérsékletének ismerete elsősorban tudományos szempontból fontos. Az ingadozó hőmérséklet gyakran arra utal, hogy a víz a felszín közelében szivárog, az állandó hőmérséklet pedig hosszabb mélybeli utat, illetve hő feláramlást és ezáltal törést, vetőrendszert jelezhet. Karsztforrások esetében a hőmérséklet ingadozása a forrást tápláló felszín alatti vízgyűjtők változó intenzitású működésére utalhat. A hőmérséklet állandóságának megállapításához az átlagon kívül a mért legnagyobb és legkisebb értéket is fel kell tüntetni. A források a vizes élőhelyek speciális csoportját alkotják. Előhelyi jelentőségüket a megfigyelt élőlények, különösen a védett fajok egyedszáma mutatja meg. A források gyakran kultúrtörténeti, művészeti vagy régészeti értéket is képviselnek. A forráshoz kapcsolódó versek, legendák leírása, összegyűjtése, az esztétikus vagy történelmi szempontból jelentős foglalások megörökítése szintén a tudományos jellemzés részét képezi. A források legfontosabb jellemzője a vízhozam, melynek mérési adatait a táblázatban kell összesíteni és az év végén átlagolni. Az adatlap lezárásakor fel kell tüntetni a mérések számát, valamint a mért legnagyobb és legkisebb hozamot. A vízhozam nagysága és ingadozása összevontan nem jellemezhető, ezért javasoljuk egy kettős index bevezetését. Az egyszerű számtani átlagok alapján nem állapítható meg, hogy a források védettek-e. A törvény értelmében ugyanis a védettség csak az 5 l/perc vízhozamot tartósan meghaladó forrásokra vonatkozik. A tartósság megállapítására pedig a számtani átlag nem alkalmas, mivel azt nagymértékben befolyásolják egy-egy csapadékos időszak nagy hozamai. Mindezt tetézik az egyes évek közötti különbségek is. Javaslatunk szerint a kettős index első tagja a jellemző hozam, a legnagyobb és a legkisebb érték elhagyása után számított átlag. A második tag az ingadozási viszonyszám, az összes mért értékből számított szórás az átlag százalékában. A szórás értéke mutatja meg a forrás abszolút hozamingadozását, az átlaghoz, mint 100%-hoz viszonyítás pedig relatívvá teszi ezt az értéket, ezáltal az egyes források összehasonlíthatók. Javaslatunk szerint nagy hozamú az 5 l/percet elérő vagy meghaladó vízhozamú forrás, mert az 1996. évi LIII. 23. § (2) szerint ezek minősülnek védettnek. A hozam ingadozása kicsi, ha az ingadozási viszonyszám kisebb, mint 100, vagyis ha a szórás értéke kisebb az átlagnál. E szerint megkülönböztettünk nagy - kiegyenlített; nagy - ingadozó; kis - kiegyenlített; és kis-ingadozó hozamú forrásokat. A megbízhatóság jelentőségének hangsúlyozására javasoljuk, hogy a kiegyenlített hozamú források akkor is minősüljenek védettnek, ha az 5 l/perces hozamot sem érik el. A kiegyenlítettség ugyanis azt valószínűsíti, hogy a forrás nem szárad ki, így állandó vizes élőhelyet alakít ki. Az egyes források védettségének megállapítása érdekében az egész országra kiterjedően - eszményi lenne, ha minden forrás vízhozamát egy, esetleg több éven keresztül havi rendszerességgel mérnék. Természetesen ez a gyakorlatban a források száma, a köztük lévő távolság, a sokszor gyalogszerrel is nehéz megközelíthetőség és nem utolsó sorban a felmérés anyagi vonzata figyelembe vételével kivitelezhetetlen feladat. Véleményünk szerint megfelelő információ tartalommal rendelkező és a gyakorlatban is megvalósítható lenne egy olyan felmérés sorozat, mely során a források vízhozamát egy éven keresztül minden évszakban legalább egyszer mérnék, a felmérést pedig néhány évenként megismételnék. A mérések javasolt időpontjai: hóolvadás előtt (december, január, február), teljes hóolvadás után (március, április), csapadékmaximum után (június, július) és a legszárazabb hónapok után (szeptember, október). A források természetvédelmi jelentősége (3. ábra) A természetvédelmi értéktípusok rendszerében a források a víztani értékek csoportjába tartoznak. Természetvédelmi jelentőségüket több szempont alapján határozhatjuk meg: vízhozam, 28